Itt érthetjük meg Keresztes Szent János szívverését. Felismert egy nagy igazságot, amelynek hirdetésére sajátos küldetést érzett. Célunk, hogy egyesüljünk Istennel, utunk a keresztrefeszített Krisztus, a keresztre feszítettségben kell Vele eggyé válnunk. Ennek a folyamatnak egyetlen megfelelő eszköze a hit. Feltevését most úgy igazoljuk, hogy kimutatjuk: semmi más valóság vagy elgondolás se lehet a hitnél alkalmasabb eszköz. Szükséges, hogy minden eszköz megfeleljen céljának. Az Istennel való egyesülés eszköze csak az lehet, ami összekapcsol Istennel, és legjobban hasonlít Hozzá. Egyetlen teremtményről sem állíthatjuk ezt, bár mindegyik bizonyos kapcsolatban van Istennel és az Ő keze nyomát viseli. Mégis mondhatjuk, hogy Istentől a teremtmények felé nincs semmiféle kapcsolat, semmiféle lényegi hasonlóság. Isten léte és a teremtmények léte közti távolság végtelen. Lehetetlen ezért, hogy az értelem - akár égi, akár földi teremtmény közvetítésével - teljesen felfogja az Istent... Az angyalok és a szentek is oly távol vannak Isten lényegétől, hogy még általuk sem juthat az értelem egészen közel az Istenhez. Ez az állítás érvényes mindarra, „amit a fantázia elképzelhet, amit az értelem ebben az életben felfbghat”. A természetes világot az értelem érzéki képek és formák útján fogja fel. Az ilyen érzékelések azonban nem vezetnek közelebb Istenhez. Az evilágban hozzáférhető természetfeletti sem segítheti az értelmet Isten pontosabb megismerésére. Az értelem a saját belátásával nem képes megfelelő fogalmat alkotni, az emlékezet és a fantázia képei és formái együttesen sem tudják visszatükrözni az Istent. Az akarat sem képes olyan örömet és gyönyörűséget megismerni, ami hasonló lenne Istenhez. Az ember, - hogy eljusson Istenhez - inkább ne is akarjon ... mindent megérteni.., inkább legyek vak, vesse be magát a sötétségbe... anélkül, hogy kinyitná szemeit. Areopagita Dénes ezért nevezi misztikus teológiának a szemlélődést, vagyis titkos isteni bölcsességnek, a sötétség fénysugarának.
Az Istenhez vezető sötétség - mint már mondtuk - a hit. Egyetlen, egyesülésre vezető eszköz. A hit az Istent úgy állítja elénk, amilyen valójában: végtelen létében, szentháromsági egységében. A hit valami módon hasonlít számunkra Istenhez, amennyiben a hit is, az Isten is elvakítja az értelmet és sötétségbe borítja. A lélek ezért annál bensőségesebben egyesül Istennel, minél jobban betölti a hit. A Szentírás felhő képében jelzi a hit homályát; az Isten a felhőbe burkolózott az ószövetségi kinyilatkoztatásokban, Mózes előtt a hegyen (Kiv 19,9), és Salamon előtt a templomban(1Kir8,12). Ebben a homályban az igazság fénye rejtőzik. Egykor azonban fátyol nélkül fog felragyogni, ha életünkkel együtt a hit is véget ér. Átmenetileg azonban teljesen a hitre vagyunk utalva. A hitből eredő szemlélet homályos és általános ismeret, - amely nemcsak a természetes értelmi működéssel áll szemben, hanem a különböző természetfeletti megismerés módokkal is. Az értelem ugyanis részesedhet a jól megkülönböztethető és világosan felfogható természetfölötti ismeretekben is: ilyenek a látomások, kinyilatkoztatások, megszólítások és lelki érzékelések... Testi szemeinkkel is láthatunk másvilági alakokat: angyalokat, szenteket vagy valami szokatlanul fényes ragyogást. Hallhatunk rendkívüli szavakat, érezhetünk kellemes illatokat, kívánatos ízeket kóstolhatunk, jóleső dolgokat tapinthatunk. Ne vizsgáljuk azonban, jók-e vagy rosszak; utasítsuk azokat vissza! Isten ugyanis inkább a lélekkel közli magát mintsem az érzékekkel. A lélek ebben a közlésben nagyobb biztonságot érez és jobban halad előre, níg viszont az érzéki tapasztalások rendszerint veszélyekkel járnak. Az érzékek ugyanis azt „vélik”, hogy ítéletet mondhatnak szellemi dolgokról, noha annyira járatlanok ebben, mint az igavonó ökör a tudományban. Az érzékek terén könnyen közreműködhet a sátán is, mivel hatással van a testre. De még ha Istentől is származnak ezek az érzéki jelenségek, annál kevésbé segítik a lelket, minél külsőbbek, kevésbé ösztönöznek az ima lelkületére és azt a látszatot keltik, mintha nagyobb jelentőségük lenne és jobban vezetnének Istenhez, mint a hit. Ezek az érzéki jelenségek könnyen túlzott önbecsülésre is vezethetnek. A sátán szívesen felhasználja ezeket, hogy ártson a lelkeknek. Mindezekből az okokból nyilvánvaló, hogy legjobb az ilyen képeket elutasítani. Ha viszont ezek az érzéki örömök az Istentől erednek, a lélek akkor sem veszít semmit. Az Istentől származó közlés abban a pillanatban, amikor megérint, kifejti hatását a szellemi részben anélkül, hogy időnk lenne a fontolgatásra: akarjuk-e vagy sem? Ellentétben tehát a sátáni látomásokkal - amelyek megadják ugyan az első ösztönzéseket, de nem sodorhatják tovább, ha a lélek nem akarja - az isteni meglátások a lélek mélyére hatolnak, szeretetre indítják az akaratot és úgy működnek, hogy a lélek akarata ellenére sem képes nekik ellenállni. Még ezeknek az üdvös hatásoknak ellenére se vágyakozzék a lélek az ilyen isteni jelenségekre. Még pedig azért, mert:
- az érzékeket felülmúló hit rovására mehetnek és így eltéríthetik a lelket az istenegyesülés egyetlen eszközétől.
- Akadályozzák a lélek felemelkedését a láthatatlan világba.
- Gátolják a lelket az igazi önmegtagadásban és a lelki kiüresedésében.
- Az érzékekhez tapadt lélek már kevésbé fogékony az áhítat szellemére.
- Elveszítheti az Istentől kapható kegyelmeket, ha önzően csak a látomásokat hajszolja.
- És végül kaput nyithat a gonosz léleknek, hogy a hasonló jelenségekkel megtévessze.
Ha a lélek lemondásban él és „elfordul az ilyen érzéki jelenségektől, akkor a kísértő elhagyja, mert nem tud neki ártani. Isten viszont megelőző szeretetében elárasztja kegyelmeivel, és az alázatos és az önzetlen lelket mindenek fölé emeli, amint azzal a szolgával tette, aki a kicsiben is hű volt hozzá (vö. Mt 25,21)... Ha a lélek hűséges és tartózkodó, akkor az Úr lépésről lépésre elvezeti az isteni egyesülésre és átalakulásra”.
Amint a külső érzékek észlelését, így a belső érzékeket, a képzelőerő és a fantázia képeit is vissza kell utasítanunk. A képzelőerő megjeleníti a fantázia átformálja a megjelenített képeket. Mindkettő jelentős az elmélkedésben, ami az ilyen képekhez kapcsolódó megfontolás. (Így elképzelhetjük Krisztust a kereszten, a megostorozásnál vagy Istent dicsősége trónusán.) Az ilyen képek éppoly kevéssé alkalmas eszközök az Istennel való közvetlen egyesülésre, mint a külső érzékek tárgyai, minthogy a képzelőerő csak azt tudja létrehozni vagy a lélek elé tárni, ami a külső érzékek tapasztalatköréből jut hozzá... Ha a látott, hallott és érzett tárgyak eljutnak a képzeletbe, akkor azoknak a mintájára hasonlókat alkot, ám ezek sem magasabb rendűek az érzéki dolgoknál. Minthogy ... semmi teremtett dolog sincs belső kapcsolatban az isteni lényeggel, így semmi sem lehet az Istennel való egyesülésnek a közvetlen eszköze azokból, amit az ember elképzelhet. A kezdőknek még szükségük lehet arra, hogy Istent, mint nagy tüzet, ragyogó fényt vagy valami hasonlót képzeljék el és így az érzékelhető dolgok képében az Isten szeretetre indítsa és lángra lobbantsa őket. A képzelőerő és a fantázia képei azonban csak távolabbi eszközök. A lelkeknek „rendszerint át kell haladni rajtuk, hogy elérjenek céljukhoz, a lelki nyugalom helyére. Itt csak menjenek át, és ne időzzenek hosszasan, mert különben sohasem érnek célba...”
Az elmélkedés fokának elhagyására az az alkalmas idő, amikor már együtt van a három ismertető jegy, melyeket jól ismerünk az érzékek sötét éjszakájából. Ezek a jegyek a következők: - Ha a lélek már nem talál többé semmi örömet, se felüdülést az elmélkedésben; - ha már semmi más dologgal nem hajlandó foglalkozni; - és ha már legszívesebben teljes nyugalomban Istennél lenne és részesedne Isten általános, szerető ismeretében. A szerető megismerés rendszerint sok előző és fáradságos elmélkedés gyümölcse, mivel az egyes megismerésekben szerzett hosszú gyakorlás után lett a lélek maradandó állapota. Megtörténhet az is, hogy Isten előző gyakorlatok nélkül, váratlanul, egyszerre a szemlélődés és a szeretet állapotába helyezi a lelket. Ebben az általános, szerető megismerésben nincs semmiféle fokozatos megkülönböztetés és nem is megy részletekbe. Ha ilyenkor a lélek imádkozni kezd, akkor úgy szívja magába a szerető megismerést, - minden fáradtság nélkül és gyönyörrel - mint akinek a tenyerében van a víz. Nincs szüksége arra, hogy az előző elmélkedések, képek és elképzelések segítségével - mintegy mély kútból - vödörrel merítsen. Mihelyt eljut Istenhez, részesül abban a homályos, szerető, boldogító és megnyugtató megismerésben, amely a lelket bölcsességgel, szeretettel, és gyönyörrel itatja. Minden nyugtalansága és vívódása viszont állapotának félreértéséből származik, abból, hogy minden áron vissza akar térni a most már terméketlen elmélkedéshez.
A szemlélődésben a szellemi képességek: az emlékezet, az értelem és az akarat együttesen működnek. Az elmélkedésben és a megfontolásban Keresztes Szent János az érzéki képességek tevékenységét látja. Az általános megismerés abban az egészen tiszta lélekben van jelen, amely mentes mindenféle benyomástól és egyedi ismerettől. Minél tisztább, egyszerűbb, tökéletesebb, szellemibb és bensőségesebb ez az általános megismerés, annál szabadabb és gyöngédebb lesz, és annál jobban kivonhatja magát az érzéki benyomások alól. A lélek egészen elfeledkezik magáról és mintegy időn kívül él. Az ilyen állapotban az ima egészen rövidnek tűnik, még ha órák hosszat tartott is. Ez a rövid imádság „az egekig hatol, mert az ilyen lélek magába fogadja a mennyei megismerést”. Hatására az egész kedélyvilága bizonyos módon felemelkedik a mennyei ismeretekre és egyidejűleg elidegenedik és elszakad minden földi dologtól, formától és képtől. Ez az állapot többnyire magával ragadja az akaratot is, elmeríti a szerelem örömeibe anélkül, hogy tudná, ki is szerelme tárgya. A léleknek egyetlen tennivalója ebben az állapotban, hogy befogadja az Istentől közölt felvilágosításokat, kinyilatkoztatásokat és egyéb behatásokat. Ragyogó, tiszta fény árad szét benne, amihez semmi más sem hasonlítható. Minden tárgyhoz vagy megfontoláshoz való kötődés csak útját állná ennek a finom és egyszerű fénynek, úgy amint a felhő tolul a napfény elé... Igaz, hogy a fény sohasem hiányzik egészen a lélekből, mégis a teremtményi formák és leplek elzárják a lelket és úgy beburkolják, hogy a fény nem tud beáradni. Mihelyt azonban megszabadul ezektől az akadályoktól és leplektől, és átadja magát a teljes lelki szegénységnek és önkiüresítésnek, akkor a lélek átlátszóvá és tisztává lesz és hasonlítani kezd a tiszta és áttetsző isteni Bölcsességhez, aki az Isten Fia. Belé árad „Isten békéje és nyugalma... Isten ... csodálatos megismerésével együtt, amelyet magába foglal az isteni Szeretet”. A szeretetegyesülésnek ebben a fönséges állapotában Isten már nemcsak „látomásban, képzelőerőben vagy másféle képnek titokzatos leple alatt közli magát, hanem szemtől szembe... (vö Szám 12,6kk), vagyis mintegy ajkával megérinti a lelket a szeretetben, tiszta isteni lényegiségében Isten ajka szeretetben megérinti a lélek ajkát azaz szellemi akaratát”. Eddig azonban hosszú utat kell megtennie az embernek. Isten fokozatosan vezeti a lelket a magas csúcsra. Alkalmazkodik az ember természetéhez. Kezdetben a lelkieket inkább külső, nyilvánvaló ... módon, elképzelések, képek és érzékelhető dolgok útján tanítja ... hol természetes, hol természetfölötti módon. Előbb a saját értelme használatával vezeti, majd lassan felemeli a fönséges isteni szellemhez. Az isteni nevelési tervbe beilleszkednek a képzelőerő látomásai is. Ügyelnünk kell „Isten szándékaira és akaratára vagyis az áhítat szellemére. Csakis erre a célra szánja a látomásokat. De, hogy mit adna az Isten abban az esetben, ha az ember érzékek segítsége nélkül, szellemileg is képes lenne egy látomást ... megragadni, - arról itt most nem beszélünk”.
Az elmélkedés fokának elhagyására az az alkalmas idő, amikor már együtt van a három ismertető jegy, melyeket jól ismerünk az érzékek sötét éjszakájából. Ezek a jegyek a következők: - Ha a lélek már nem talál többé semmi örömet, se felüdülést az elmélkedésben; - ha már semmi más dologgal nem hajlandó foglalkozni; - és ha már legszívesebben teljes nyugalomban Istennél lenne és részesedne Isten általános, szerető ismeretében. A szerető megismerés rendszerint sok előző és fáradságos elmélkedés gyümölcse, mivel az egyes megismerésekben szerzett hosszú gyakorlás után lett a lélek maradandó állapota. Megtörténhet az is, hogy Isten előző gyakorlatok nélkül, váratlanul, egyszerre a szemlélődés és a szeretet állapotába helyezi a lelket. Ebben az általános, szerető megismerésben nincs semmiféle fokozatos megkülönböztetés és nem is megy részletekbe. Ha ilyenkor a lélek imádkozni kezd, akkor úgy szívja magába a szerető megismerést, - minden fáradtság nélkül és gyönyörrel - mint akinek a tenyerében van a víz. Nincs szüksége arra, hogy az előző elmélkedések, képek és elképzelések segítségével - mintegy mély kútból - vödörrel merítsen. Mihelyt eljut Istenhez, részesül abban a homályos, szerető, boldogító és megnyugtató megismerésben, amely a lelket bölcsességgel, szeretettel, és gyönyörrel itatja. Minden nyugtalansága és vívódása viszont állapotának félreértéséből származik, abból, hogy minden áron vissza akar térni a most már terméketlen elmélkedéshez.
A szemlélődésben a szellemi képességek: az emlékezet, az értelem és az akarat együttesen működnek. Az elmélkedésben és a megfontolásban Keresztes Szent János az érzéki képességek tevékenységét látja. Az általános megismerés abban az egészen tiszta lélekben van jelen, amely mentes mindenféle benyomástól és egyedi ismerettől. Minél tisztább, egyszerűbb, tökéletesebb, szellemibb és bensőségesebb ez az általános megismerés, annál szabadabb és gyöngédebb lesz, és annál jobban kivonhatja magát az érzéki benyomások alól. A lélek egészen elfeledkezik magáról és mintegy időn kívül él. Az ilyen állapotban az ima egészen rövidnek tűnik, még ha órák hosszat tartott is. Ez a rövid imádság „az egekig hatol, mert az ilyen lélek magába fogadja a mennyei megismerést”. Hatására az egész kedélyvilága bizonyos módon felemelkedik a mennyei ismeretekre és egyidejűleg elidegenedik és elszakad minden földi dologtól, formától és képtől. Ez az állapot többnyire magával ragadja az akaratot is, elmeríti a szerelem örömeibe anélkül, hogy tudná, ki is szerelme tárgya. A léleknek egyetlen tennivalója ebben az állapotban, hogy befogadja az Istentől közölt felvilágosításokat, kinyilatkoztatásokat és egyéb behatásokat. Ragyogó, tiszta fény árad szét benne, amihez semmi más sem hasonlítható. Minden tárgyhoz vagy megfontoláshoz való kötődés csak útját állná ennek a finom és egyszerű fénynek, úgy amint a felhő tolul a napfény elé... Igaz, hogy a fény sohasem hiányzik egészen a lélekből, mégis a teremtményi formák és leplek elzárják a lelket és úgy beburkolják, hogy a fény nem tud beáradni. Mihelyt azonban megszabadul ezektől az akadályoktól és leplektől, és átadja magát a teljes lelki szegénységnek és önkiüresítésnek, akkor a lélek átlátszóvá és tisztává lesz és hasonlítani kezd a tiszta és áttetsző isteni Bölcsességhez, aki az Isten Fia. Belé árad „Isten békéje és nyugalma... Isten ... csodálatos megismerésével együtt, amelyet magába foglal az isteni Szeretet”. A szeretetegyesülésnek ebben a fönséges állapotában Isten már nemcsak „látomásban, képzelőerőben vagy másféle képnek titokzatos leple alatt közli magát, hanem szemtől szembe... (vö Szám 12,6kk), vagyis mintegy ajkával megérinti a lelket a szeretetben, tiszta isteni lényegiségében Isten ajka szeretetben megérinti a lélek ajkát azaz szellemi akaratát”. Eddig azonban hosszú utat kell megtennie az embernek. Isten fokozatosan vezeti a lelket a magas csúcsra. Alkalmazkodik az ember természetéhez. Kezdetben a lelkieket inkább külső, nyilvánvaló ... módon, elképzelések, képek és érzékelhető dolgok útján tanítja ... hol természetes, hol természetfölötti módon. Előbb a saját értelme használatával vezeti, majd lassan felemeli a fönséges isteni szellemhez. Az isteni nevelési tervbe beilleszkednek a képzelőerő látomásai is. Ügyelnünk kell „Isten szándékaira és akaratára vagyis az áhítat szellemére. Csakis erre a célra szánja a látomásokat. De, hogy mit adna az Isten abban az esetben, ha az ember érzékek segítsége nélkül, szellemileg is képes lenne egy látomást ... megragadni, - arról itt most nem beszélünk”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése