Az átalakító egyesüléshez szükséges kiüresítést az értelemben a hit hozza létre, az emlékezetben a remény, az akaratban pedig a szeretet valósítja meg. A hitről már elmondtuk, hogy az értelemnek biztos, de homályos ismeretet ad. Istent megközelíthetetlen fénynek, felfoghatatlan végtelennek mutatja, olyannak, akivel szemben a természetes erő felmondja a szolgálatot, és az értelem felismeri semmiségét, tehetetlenségét, ugyanakkor pedig Isten nagyságát. A remény az emlékezetet üresíti ki, mert a még meg nem valósultakra irányul. „A remény, ami teljesedni látszik, többé már nem remény” (Róm 8,24). A remény megtanít arra, hogy mindent Istentől várjunk, semmit se magunktól vagy más teremtménytől. Istentől várjuk a végtelen boldogságot, ezért mondunk le az életben minden élvezetről és birtoklásról. A szeretet végül mindentől megszabadítja az akaratot és csak arra kötelezi, hogy Istent szeresse mindenek fölött. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha már megszűnik a teremtmények iránti vágyódása. A teljes önkiüresítésnek ezt az útját már egyszer olyan keskeny útnak neveztük, amire csak kevesen találnak rá. (vö. Mt 7,14). Ez az út vezet a tökéletesség magas hegyére, és csak azok járhatják végig, akiket semmiféle teher nem húz vissza. Erre a keresztútra hívja meg Jézus tanítványait: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen, mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki elveszti értem, ... megmenti életét” (Mk 8,34k). Amit Jézus itt kíván, az nem csupán némi visszavonultság vagy csekélyke javulás ilyen vagy olyan szempontból, és nem is csak egy kicsivel több ima és önmegtagadás, miközben megőrizzük a vigasztalást és a lelki érzelmeket élvezzük. Akik megelégednek ennyivel, azok, - mint a haláltól - úgy borzadnak, ha ezzel a különös tökéletességnek akár csak a nyomaival is találkoznak, amely az Istenben való minden lelki édességtől történő megfosztottságban, szárazságban, undorban és fáradtságban nyilvánul meg. Az igazi lelki kereszt, a szegénység mezítelensége Krisztus szellemében. „A másik úton csak önmagunkat keressük Istenben... ami pontosan ellentéte a szeretetnek. Önmagunkat keresni Istenben annyit jelent, hogy csak ajándékokat és gyönyörűségeket várunk Tőle... Istent magáért keresni nem csupán Isten iránti szeretetből való lemondást jelent, hanem azt is, hogy készek vagyunk Krisztus kedvéért elfogadni Istentől és a világtól azt, ami legkevésbé szolgál tetszésünkre”. Saját lelkünket „gyűlölni” és éppen ezzel megmenteni annyit jelent, mint Krisztus kedvéért lemondani mindarról, amit akaratunk valaha is megkívánhat és csak azt megtartani, amiben a kereszt keserűsége van. Az Úrral együtt kiüríteni a kelyhet (vö. Mt 20,21), annyi, mint egyaránt meghalni az érzéki és a szellemi természetnek. Csak így járhatunk a keskeny úton. Itt csak önmegtagadás van.... és kereszt. A kereszt az a vándorbot, amire támaszkodhatunk és ami nagyon megkönnyíti előre haladásunkat. Ezért mondja az Úr: „Az én igám kedves, az én terhem könnyű” (Mt 11,30). Ez a teher a kereszt. Mihelyt az ember rászánja magát, hogy magára vegye a keresztet, vagyis... Isten kedvéért csak a fáradságosat keresi és örömmel vállalja magára, valóban nagy megkönnyebbülést és édességet talál benne és elszakad mindentől anélkül, hogy bármit is kívánna - így járja a maga útját.
Ellenben, ha önző módon ragaszkodik valamihez - legyen az isteni vagy földi dolog - akkor még nem szakadt el mindentől, nem üresedett ki mindenből. Ezért nem is tudja a keskeny úton megvetni a lábát és járni rajta. A szellemi lelkeknek be kell látniuk, hogy ez az Istenhez vezető út nem a sok elmélkedés, nem is bizonyos fajta lelki gyakorlatok vagy örömérzések sokasága, ... hanem „csak az egy szükséges”... tagadjuk meg önmagunkat komolyan és belsőleg, hogy Krisztus kedvéért készek legyünk a szenvedésre és meghalni minden szempontból. Aki ... ezeket gyakorolja, az ezeken felül még sokkal többet talál és ér el. Aki viszont ezeket a gyakorlatokat elmulasztja ... annak a többi erénygyakorlat olyan, mint a buborék. Mert nem is segítenek az előre haladásban, még ha a lelkek nagyszerű elmélkedésre képesek is és angyali módon érintkeznek Istennel. A mi utunk Krisztus. Minden annak megértésén múlik, hogyan éljünk Krisztus példája szerint.
„Először is vitathatatlan: hogy Krisztus meghalt, lelki értelemben egész földi élete folyamán meghalt az érzékieknek és természetes értelemben meghalt halálában. Élete folyamán - mint mondja – az Emberfiának nincs hová fejét lehajtsa (vö. Mt 8,20), még inkább vonatkozik ez a halálára. Másodszor az is bizonyos, hogy Krisztus halála pillanatában teljesen magára maradt, szinte megsemmisült, mivel az Atya a legnagyobb szárazságban minden enyhület és vigasz nélkül hagyta. Ezért kiáltott fel a kereszten: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem ?” (Mt 27,46). Ez volt Jézus legnagyobb elhagyatottsága, amit élete folyamán érzékeiben átélt. De éppen ezzel nagyobb dolgot valósított meg, mint amit élete minden jelével és csodájával együtt tett... Megvalósította az emberi nemnek kegyelmi kiengesztelését és egyesítését Istennel. És ez abban a pillanatban történt, amikor az Úr legteljesebben megsemmisült... Megsemmisült az emberek előtti becsületében, hiszen akik látták a kereszten meghalni, kigúnyolták. Megsemmisült emberi természetében, hiszen a halálban a természet szertefoszlik. Az Atya fosztotta meg ebben a pillanatban minden segítségtől és vigasztalástól, teljesen magára hagyta úgy, hogy Jézus teljesen kiüresítette önmagát, megsemmisült, szinte feloldódott a semmiben, hogy így eltörölje a bűnt és az embert Istennel egyesítse... Az igazán szellemi lélek értse meg Krisztus titkát, azét a Krisztusét, aki az Istennel való egyesülésnek az ajtaja és útja. Így látja be a lélek, hogy annál bensőségesebben egyesül Istennel, minél inkább megsemmisíti önmagát Istenért érzékiekben és szellemiekben. És ha ebben a mélységes megaláztatásban szinte feloldódik a semmiben, akkor valósul meg a lélek szellemi egyesülése Istennel; így eljut arra a legmagasabb fokra, amit itt ezen a földön elérhet. A szellemi egyesülésnek ez a foka már nem a lelki felüdülésben és gyönyörködésben áll, hanem az élő testben megvalósult kereszthalálban, ami egyaránt kiterjed az érzékiekre és a szellemiekre, a külsőre és a belsőre”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése