A szellem és a hit – A halál és a feltámadás [8]

Az emlékezet kifosztottsága 

       Az olyan szellemi lélek azonban, aki az emlékezet képeit és természetes gondolati tevékenységét Istenhez vezető útként akarja felhasználni, háromszoros nehézséget fog tapasztalni.

• Szenved a világ nyomorúságaitól, - például a csalódásoktól -, a különböző tökéletlenségektől, vágyakozásoktól, kritizálási hajlamtól, időpazarlástól, stb. ... Ha az ember engedi, hogy emlékezete mindig azzal foglalkozzék, amit az érzékek észlelnek, akkor lépten-nyomon tökéletlenségekbe esik. Ezekből mindig marad vissza a lélekben valami hajlandóság az aggódásra, a félelemre, sőt a gyűlöletre, a vakmerő bizakodásra vagy a hiú dicsőségvágyra is. ..., ezek mind olyan közismert dolgok, amelyek a lélek tökéletes tisztaságát és Istennel való őszinte egyesülését akadályozzák .... Csak úgy menekülhetünk meg tőlük, ha emlékezetünket mindentől megszabadítjuk. Arról azonban nem kell lemondanunk, ami közvetlenül Istenre utal, és hozzásegít a homályos, általános, őszinte és egyszerű istenismerethez. Csak azt kell elhagynunk ami Istent képileg vagy teremtményi hasonlóságban hozza közelebb. Az a legjobb, ha lelki erőinket nyugalomra és hallgatásra késztetjük, hogy maga az Isten szólhasson a lélekhez. Akkor „a béke beáramlik a lélekbe ... és megszabadul mindattól az aggódástól, bizalmatlanságtól, zűrzavartól és sötétségtől, amelyek azt a félelmet keltik benne, hogy már elveszett, vagy éppen a vesztébe rohan”. 

• További nehézségeket okozhat a gonosz lélek is. „Mivel képes arra, hogy a lélekbe olyan új benyomásokat, ismereteket és gondolatmeneteket vigyen be, amelyek nyomán felkelti a gőgöt, a fösvénységet, az irigységet, a haragot, stb., majd jogtalan gyűlöletre és hiú vonzalmakra csábít. ... A legtöbb tévedés és baj, amit a sátán okoz a léleknek, az emlékezet adta ismeretekből és gondolatmenetekből fakad. Amikor erre a képességre a feledés teljes sötétsége borul és tevékenysége akadályozott, akkor a gonosz lélek káros hatása előtt bezárul a kapu, és ez nagy áldást jelent a léleknek”. 

• A harmadik nehézséget az emlékezet természetes adottságai okozzák, amennyiben a lelket akadályozhatják az erkölcsi jóban és megfoszthatják a szellemi javaktól. Az erkölcsi jó egyrészt a szenvedélyek nyugalmában és a szenvedélyes vágyak megfékezésében áll, abban ugyanis, amelyek meggátolják a szenvedélyek és vágyak rendezetlenségét. Ilyenek: lélek nyugalma, békéje, higgadtsága, és az ezeket követő erkölcsi erények. Minden zavart és rendbontást a lélekben az emlékezet anyaga okoz. A nyugtalanságban élő lélek nem talál semmi támaszt az erkölcsi jóra; érzéketlen a szellemiek iránt, - azok iránt, amelyek csak a higgadt és békés lélekben találnak otthonra. Ha a lélek az emlékezet anyagát tartja fontosnak és azok felé fordul, akkor már nem lehet szabad a felfoghatatlan Isten számára. Ha el akar jutni Istenhez, „akkor a változékonyt és a felfoghatót fel kell cserélnie a Változhatatlannal és a Felfoghatatlannal”38. - Így a lélek az említett hátrányok helyett a velük ellentétes előnyökben részesül: a szellem nyugalmában és békéjében, a lelkiismeret és a lélek tisztaságában. Ez a legjobb előkészület az emberi és isteni bölcsesség, valamint az erények befogadására. Mentes marad a gonosz ellenség sugalmazásaitól, kísértéseitől és nyugtalanságaitól, hiszen annak minden gondolat fogódzópontot jelent. Fogékony lesz a lélek a Szentlélek indításaira és sugallataira.

A szellem és a hit – A halál és a feltámadás [7]

Az emlékezet kifosztottsága

      Keresztes Szent János a fent idézett magyarázatokban, főleg az értelem és a hit viszonyával foglalkozott, amennyiben ezek az Istennel való egyesülést segítik elő. A lélek széles, belső világa tárult fel előttünk. A lelki folyamatoknak olyan sokféleségét mutatja be, amelyekről a mindennapi tapasztalásnak sejtelme sincs; mesteri kézzel írja le és a lelki történések összefüggésében vizsgálja jelentőségüket. A mi feldolgozásunkban lehetetlen, hogy a felmerülő kérdéseknek és távlatoknak teljességét akárcsak jelezzük is. Inkább kiemeljük azt, ami a mi szempontunkból fontos. Előbb azonban még kövessük szentünk gondolatmenetét. Az előzőekben János már hangsúlyozta, hogy a hit útja a sötét éjszakán át vezet, és ugyanakkor keresztút is. Eddig azonban olyan sokszor volt szó fényről és boldogságról, hogy néha már úgy tűnt, mintha eltértünk volna az éjszaka és a kereszt témájától. De itt még nem a cél előzetes ábrázolásáról volt szó, hanem arról, amit tudnunk kell ahhoz, hogy megérthessük az utat, - a megvilágosításoknak és kegyelmeknek ezt a gazdagságát csak ezért fejtettük ki, hogy megmutassuk mindazt, amiről le kell mondanunk. Mert aki már részesült ebben a gazdagságban, csak az tudja jól felmérni, milyen fájdalmas lehet az önkéntes kifosztottság. Milyen sötét lesz akkor, ha a ragyogó fény közepette behunyjuk szemünket, és mennyire valóságos keresztrefeszítettség az, ha a lélek élete megbénul és mindent elvonnak tőle, ami felüdíthetné. Említettük már, hogy ez a kifosztottság nemcsak az értelemre, hanem a többi lelki képességre is vonatkozik, az emlékezetre és az akaratra. Ezen képességek istenegyesülésének az előkészítését tárgyalja a Kármelhegy Útjának az utolsó könyve. 

      Minthogy a léleknek Istent inkább abból kell megismernie, ami nem Ő, mint abból, ami Ő..., ezért úgy kell eljutnia Istenhez, hogy a természetes és természetfeletti istenészleléseiről teljes egészében lemond, ahelyett, hogy feléjük fordulna. 

      „Távolítsunk el az emlékezet útjából minden természetes korlátot, hogy önmagunk fölé emelkedjünk és meghaladva minden körülírható ismeretet és érzékekkel megragadhatót, felemelkedhessünk a felfoghatatlan Isten magasztos reménységéhez. Először is ki kell magunkból üresítenünk minden olyan ismeretet és képet, amelyeket a testi érzékek útján szereztünk, minthogy semmiféle formában és semmilyen képben sem tudja az emlékezet megragadni Istent. Ezért minden, Istenen kívüli formától meg kell szabadulnunk. Amikor a lélek már Istennel egyesült, mentes minden alaktól és képtől..., a képzelőerő többé már nem működik, az emlékezet elmerül a legfőbb Jóban, tökéletesen megfeledkezik önmagáról anélkül, hogy bármire is emlékeznék. Ez a tökéletes kiüresedés az egyesülésben megy végbe - és éppenúgy, mint az egyesülés - nem csupán saját tevékenységünk gyümölcse. Valami egészen rendkívüli történik itt. Ha az Isten megérinti az egyesülésben az emlékezetet, akkor hirtelenül az agyban egy bizonyos fajta átfordulás történik... Ez néha olyan erős lehet, hogy az ember úgy érzi, mintha teljesen elvesztené a fejét, elhagyja az értelme és érzékelése. És az emlékezet ekkor... szabadul és tisztul meg minden ismerettől... A képzelőerő annyira lebénul, és az emlékezet olyannyira megfeledkezik mindenről, hogy egy bizonyos idő kell ahhoz, amíg magához tér és észreveszi, mi történt ezalatt”. A képességeknek ilyen kikapcsolása csak az egyesülés kezdeti fokán fordul elő, a tökéleteseknél már nem így van. Őket a Szentlélek irányítja és kellő időben figyelmezteti arra, mit kell tenniük és így mentesek maradnak az átmeneti állapotra jellemző külső, viselkedésbeli hibáktól. 

      Az Istentől létrehozott tökéletes tisztulást mi csak passzíven tapasztaljuk meg. Amit a léleknek tennie kell, az csak a felkészülés arra, hogy bármit is közvetítsenek az érzékek, „abból semmit se őrizzen meg az emlékezetben, hanem azonnal felejtse el, és ha szükséges, más dolgokra gondoljon. Semmilyen kép se maradjon az emlékezetben, úgy, mintha ennek megfelelő dolgok soha nem is léteztek volna. Engedje emlékezetét kötetlenül és szabadon, ne próbálja rávenni semmiféle mennyei vagy földi dolgoknak a szemléletére. ... Engedje ..., hogy minden feledésbe merüljön, mert mindezek csak gátolják útjában”.