Oldalak

2012. febr. 1.

A szellem és a hit – A halál és a feltámadás [5]

A teremtmény alkalmatlan eszköz az Istennel való egyesülésre. A természetes és természetfeletti ismeret elégtelensége (3)
      A szorosabb értelemben vett kinyilatkoztatások a hittitkokra vonatkoznak: Isten lényegére, (egységére, és szentháromsági életére) valamint Isten működésére a teremtésben. - Másodsorban idetartoznak az Istennek a próféták utján közölt ígéretei és figyelmeztetései -, ide sorolható az is, amit az Isten általánosságban nyilatkoztat ki nagyobb közösségekről, családokról és egyes személyekről. Ha a hittitkokat közelebbről megismeri a lélek, akkor ez nem szoros értelemben vett kinyilatkoztatás, - mivel azokat már korábban közölte az Isten - inkább újszerű ábrázolása és magyarázata a már kinyilatkoztatott igazságoknak. Mindezek szavakba és jelekbe foglalt közlések, és ezért a sátán könnyen utánozhatja. Ha valaki olyan kinyilatkoztatást nyerne, amely eltér a hittől, azt semmi esetre sem szabad elfogadnia. A meglévő igazságok új ábrázolásait is azért fogadhatja el, mert azok az egyháznak már átadott hiteles kinyilatkoztatások. „Sokkal jobb, ha a lélek nem törekszik a hit dolgaiban annyira világosan látni. Így megőrzi tisztán és egészében a hit érdemét, és eljut az értelem éjszakájából az Istennel való egyesülés igazi fényére”. A lélek okosan teszi, ha őrizkedik az ilyen közlésektől; „mert csak így juthat el tisztán, a tévedések veszélye nélkül a hit éjszakáján át az isteni egyesülésre”.
      Keresztes János a lelki közlések harmadik csoportjába azokat a megszólításokat sorolta, amelyeket a testi érzékek közvetítése nélkül fogad be az értelem. Ezeket szukcesszív (folyamatos), formális és szubsztanciális (lényeges) megszólításokra osztja.

      A szukcesszív megszólítások olyan szavak és következtetések, amelyek a befelé fordult lélekben keletkeznek, amikor tökéletesen összeszedett és teljesen átadja magát az elmélkedésnek. Gondolatról gondolatra haladva olyan szavakat és következtetéseket alkot, amelyek pontosan, szabadon és biztosan megfelelnek az elmélkedés tárgyának, és közben olyan dolgokra lel, amelyek eddig teljesen ismeretlenek voltak előtte. Úgy tűnik neki, mintha belsejében valaki más válaszolna és tanítaná őt. Valójában önmagával beszél, kérdéseket vet föl és válaszol azokra, de a Szentlélek eszközeként, az Ő hatása alatt gondolkodik. Ha ugyanis az értelem elmerül az elmélkedésben, akkor összeszedettségében mintegy egyesül az átelmélkedett igazsággal. Az igazságban a Szentlélek egyesül a lélekkel, mivel a Szentlélek minden igazságban állandóan jelen van. Ebből adódik az értelemnek a személyes kapcsolata a Szentlélekkel az igazság közvetítésével. A lélek elmélkedés közben a Szentlélek igazságából egymás után a többi igazságot is levezeti, mivel a Lélek, mint tanító feltárja az ajtót és fényt áraszt a lélekbe. Az ilyen megvilágosítás ellenére sincs biztosítva a lélek a tévedés ellen, egyrészt mert annyira finom és szellemi fény ez, hogy a lélek nem tud tájékozódni, benne, hiszen a lélek önmaga végzi az értelmi következtetéseket és ezért tévedhet is. Kezdetben az igazság szálát - hogy úgy mondjam - még szilárdan kézben tartja, de aztán könnyen a sajátjából is tesz hozzá valamit, gyenge belátásának ügyeskedését vagy éppen tehetetlenségét... Sőt, az is lehetséges, hogy a természeténél fogva élénk, éles értelem minden természetfeletti segítség nélkül is eljut hasonló szellemi tevékenységre és akkor úgy gondolja, hogy Isten világította meg. Ezekhez a veszélyekhez még egy másik veszély is járul. A lélek azt gondolhatja, hogy az ilyen isteni megszólítások miatt valami nagy dolog történt vele, és így könnyen hagyja magát elvonni a hit mélységeitől. Az ember legyen még akkor is óvatos, ha az értelem megvilágosodását a Szentléleknek köszönheti. A Szentlélek az értelmet ugyanis mindig az összeszedettség foka szerint világosítja meg. Ám sehol sem érhet el nagyobb összeszedettséget, mint a hitben. Minél tisztábban és tökéletesebben él a lélek a hitben, annál bőségesebb mértékű a beléöntött szeretet, és a szeretet mértéke szerint világítja meg és adja ajándékait a Szentlélek. „A hitben kapott fény úgy viszonylik az egyes igazságok értelmi megvilágosodásához, mint a tiszta arany a közönséges fémhez, vagy az óceán a vízcsepphez. Mert az értelemtől csak egy-két igazság meglátását kapod meg, míg a hit fényében egyszerre elnyered az isteni Bölcsességet, magát az Isten Fiát, Aki a hitben közli magát a lélekkel”. Ez a teljesség kárt szenved, ha valaki saját erejéből töri magát a természetfeletti közlések elnyeréséért. Inkább a szív teljes őszinteségében és egyszerűségében kell az akaratot ráhangolni az Isten szeretetére... „Az akaratot meg kell alapozni az alázatos szeretetben és az isteni erények gyakorlásában. Ez azt jelenti, hogy kövessük az Isten Fiát életében és szenvedésében és mindenben tagadjuk meg magunkat. Egyedül ez az út vezet a lelki kegyelmekhez, nem pedig a belső megszólítások sokasága. A megszólításokat nemcsak saját természetes tevékenységünk okozhatja, hanem a rossz lélek sugallatai is. Eredetük szerint különböző hatásokat hozhatnak létre a lélekben, amiket csak a belső életben nagyon tapasztalt egyének tudnak biztosan megkülönböztetni. Legjobb az, ha semmi különösebb jelentőséget nem tulajdonítunk nekik. Legyünk megelégedve, „ha ismerjük a hit titkait és igazságait abban az egyszerűségben és igazságban, ahogyan azokat az egyház elénk tárja. Tökéletesen elegendő ez ahhoz, hogy akaratunkat lángra gyújtsa...”

      A formális, kifejezett - megszólítások különböznek a szukcesszív megszólításoktól, mivel a lélek személyes együttműködés, összeszedettség vagy rágondolás nélkül fogadja be ezeket. A kifejezett megszólítás lehet egyetlen, - esetleg több szó - máskor viszont hosszabb tanítás is lehet. Nem hagynak mélyebb benyomást a lélekben, mert rendszerint az a céljuk, hogy a lelket egyetlen pontban világítsák meg vagy tanítsák. Többnyire cselekvésre késztetnek, a felszólítás teljesítésére. Az is előfordulhat, hogy ellenérzés támad ezekre a tennivalókra. Az Isten ezt rendszerint akkor engedi meg, ha olyan fontos dolgokról van szó, amelyekből megkülönböztető előnye származhat a léleknek. A közönséges és megalázó dolgokra ellenben Isten könnyed készséget ad. Fordított a helyzet akkor, ha a megszólítások a gonosz lélektől származnak. Ilyenkor a lélek nagy buzgósággal lelkesedik a rendkívüli és nagy dolgokért és ellenszenvet érez a megszokottal szemben. De még ezekből is nehéz pontosan megkülönböztetni, mi ered a jó és mi a rossz szellemtől. A lélek ezért ne tulajdonítson a formális megszólításoknak se nagyobb jelentőséget, mint a szukcesszív megszólításoknak. Sohasem szabad rögvest megvalósítani, amit a megszólítások kívánnak tőlünk, hanem előbb beszéljük meg egy tapasztalt lelki emberrel és az ő tanácsát kövessük. Ha pedig nem találunk senkit, akinek megfelelő tapasztalata lenne, akkor a legjobb, ha ahhoz tartjuk magunkat, ami ezekben a megszólításokban hitünk szerint lényeges; a többivel nem sokat törődünk és senkinek sem beszélünk róluk.

      A lényeges megszólítások annyiban hasonlítanak a formális megszólításokhoz, hogy világosan bevésődnek a lélekbe. De különböznek annyiban, hogy hatásuk lényegi és erős, mert amit mondanak azt meg is valósítják a lélekben. Ha így szól az Úr: „Szeress engem!” – akkor ennek a szubsztanciális kijelentésnek nyomán a lélek azonnal elnyeri és megérzi az igazi istenszeretetet. Vagy ilyen ige: Ne félj! – egy aggályos lélekben abban a pillanatban bátorságot és békét kelt. Ezek a megszólítások életet, erőt és mérhetetlen jót jelentenek. Egyetlen ilyen megszólítás egy pillanat alatt több jót eredményez a lélekben, mint amennyit az illető egész életben megvalósított. Ilyenkor úgy érzi, hogy nincs semmi tenni-, vagy kívánni valója, és nincs mitől félnie. Teljesen közömbös, hogy akarja-e ezeket a megszólításokat, vagy elzárkózik előlük. Azzal sem kell törődnie, hogy a felfogott igazságokat tetté váltsa, mert ezt Isten maga viszi végbe benne. Minden előzetes vágyódás nélkül részesül a lélek ezekben a megszólításokban. Csak alázatos megadásban hagyatkozzék rájuk, ne védekezzék ellenük, mert hatásuk lényeges a lélekre-, ez az isteni kegyelem teljessége. Minthogy ezt a hatást a lélek a befogadás módján tapasztalja meg, egyéni közreműködése jelentéktelen benne. Ebben az esetben nem kell félnie az értelmi tévedéstől vagy sátáni megtévesztéstől, mert ilyen lényegi megszólításra egyik sem képes. A sátán csak akkor tudna gondolataival és szavaival behatolni, ha az ember szabadon eladja neki a lelkét. Ám ezek olyan rossz hatások lennének, amelyek semmiképp sem hasonlítanak az isteni hatáshoz.
      „A szubsztanciális megszólítások nagyban segítik a lélek egyesülését Istennel. Minél bensőségesebbek, annál jobban áthatják a lélek lényegét és annál nagyobb előrehaladást hoznak létre benne”.