Oldalak

2011. márc. 14.

A keresztlátomások

      A liturgia ünneplésein a kereszt üzenete szavakban és képekben, minden keresztény szívén kopogtat, - különösképpen a papnak a szívén. Csak nem mindenki képes és készséges arra, hogy úgy fogadja be és viszonozza ezt az üzenetet, mint Keresztes János tette. A szentmisékben kapott különleges kegyelmeken felül, - a kereszt üzenete egy másik formában is eljutott hozzá. A Megfeszített ismételten megjelent neki. Két ilyen látomásról van pontos értesülésünk. Megjegyezzük, hogy János tanításában a látomásokat, a megszólításokat és a kinyilatkoztatásokat a misztikus élet lényegtelen járulékaiként kezelte. Ismételten óva intett minket, mert ezen a területen a csalódás veszélyének vagyunk kitéve -, és ha az ilyen dolgoknak jelentőséget tulajdonítunk, mindenképpen gátolnak az egyesülés útján. Ezen felül János rendkívül tartózkodó volt, hogy saját külső és belső életéből bármit is közöljön. Ha erről a két látomásról mégis beszélt, akkor ezeknek bizonyára különleges jelentőségük volt. Mindkét látomását különböző üldöztetések és szenvedések viharai követték életében. Kézenfekvő gondolat tehát, hogy ezeket a látomásokat előhírnökként fogjuk fel.
      Az első jelenésben Avilában részesült, a Megtestesülés kolostorban, ahová Szent Teréz anya a nővérek gyóntatójának hívta meg. Egyik nap, amikor a kereszt szenvedésének szemléletébe egészen elmerült, testi szemekkel láthatóan megjelent neki a Megfeszített, sebekkel borítva, vértől ázottan. János olyan világosan látta ezt a jelenést, hogy amint magához tért, egy tollrajzban azonnal megörökítette. A kis, sárgult lapocskát máig is őrzik a Megtestesülés kolostorban. A rajz egy nagyon modern kép benyomását kelti. A keresztet és a testet erős rövidülésben ábrázolja, mintegy oldalról nézve. A test olyan, mintha erőteljes mozdulattal el akarna szakadni a kereszttől, Krisztus csak kezein függ. A feltűnően nagy és kiemelkedő szegekkel átfúrt kezek nagyon kifejezők. A fej annyira előrehajlik, hogy az arcvonásokat nem lehet felismerni, viszont jól látható a nyak és a hát felső része, amelyet vércsíkok borítanak. A Szent a rajzát a Jézusról nevezett Anna Mária nővérnek ajándékozta és titkát is rábízta. (Jól érthető ez: minthogy az Úr ezzel a lélekkel a legbensőbb titkából közölt valamit: azt a kegyelmet, amelyet első szentmiséjében megadott neki.) Nem tudjuk, hogy az Üdvözítő szavakkal szólt-e Jánoshoz, amikor olyan mélyen lehajolt hozzá a kereszten. Bizonyos azonban, hogy megtörtént a kölcsönös „szívcsere”. - Ez abban az időben volt, még mielőtt elkezdődött volna sarus kármeliták reformja elleni harc, aminek János lett a legnagyobb áldozata.
      A második jelenés - már élete vége felé - Segoviában történt. Oda hivatta magához szeretett bátyját, Franciscót. Neki köszönhetjük ezt a tudósitást:
      „...Amikor két vagy három napja voltam ott, kértem, hogy engedjen elutazni. De János erre azt mondta, maradjak még néhány napig, mert nem tudja, mikor látjuk ismét egymást. És ez valóban az utolsó alkalom volt, hogy láttam őt. Egyik este, vacsora után megfogta a kezemet és kivezetett a kertbe, Amikor magunkra maradtunk. Így szólt: „Szeretném rád bízni azt a titkot, hogy találkoztam a mi Urunkkal. Volt egy szép feszületünk a kolostorban. Egyik napon előtte imádkoztam, felmerült bennem, hogy illőbb volna, ha áthelyeznénk a templomba. Az volt a kívánságom, hogy így nem csak a szerzetesek, hanem a kívülállók is tisztelhessék. Meg is tettem, amit gondoltam. Miután méltó tisztelettel átvittem a templomba, - egyik napon, amikor előtte imádkoztam, a Megfeszített így szólt hozzám: „János testvér, kérj tőlem valamit! Mit adhatok neked azért a szolgálatért, amit nekem tettél?” - Én azt válaszoltam: „Uram, - amit Tőled szeretnék - az, hogy teéretted szenvedjek, hogy lebecsüljenek és megvessenek”.
      Amikor János a Keresztrefeszítettnek ezt a kívánságát kifejezte, életkörülményei még olyanok voltak, hogy a várt beteljesedésnek természetes feltételei biztosítva látszottak. A reformált Kármel élén akkor mint tartományfőnök Nicolas Doria állott, aki Teréz anya művét lánglelkűen és buzgón, de a saját elgondolása szerint akarta megvalósítani. János elszánta védelmezte Teréz anya örökségét éppen úgy, mint a fanatizmus áldozatait: Hieronymus Grácián atyát és a kármelita nővéreket. 1591 május 30-án Madridban elkezdődött a sarutlan kármeliták káptalani gyűlése. Elutazása előtt János elbúcsúzott a segoviai kármelita nővérektől. Főnöknőjük, a Megtestesülésről nevezett Mária nővér mély felindultságában így szólt: Ki tudja, atyám, nem fog-e onnan mint tartományfőnök visszatérni? - Mint egy mosogató rongyot, úgy fognak félre dobni! - hangzott a válasz. És valóban így is történt. János nem kapott semmiféle tisztséget, hanem száműzték a la Penuela-i magányba. Oda is eljutottak a kármelita nővérek szorongattatásairól szóló hírek. Kihallgatták őket, hogy anyagot gyűjtsenek János ellen. Okokat kerestek arra, hogy kitegyék a rendből. Nem sokkal ezután Jánost súlyos betegsége arra kényszeríti, hogy elhagyja la Penuelát, mert ott semmiféle orvosi segítség nem volt. Így érkezik - gennyes sebektől borítottan - keresztútjának utolsó stációjára: Ubedába. Az itteni elöljáróban, P. Francisco Crysostomóban – azonban elkeseredett ellenségre talál. János a fenn említett megaláztatást kérő kívánságának az elöljáró bánásmódjával tökéletesen eleget tett. Így érkezett el Szent János a Golgota csúcsára.

2011. márc. 7.

A szentmise áldozata

      Krisztussal meghalni a kereszten, hogy Vele együtt feltámadjunk! - Ez a vágy minden hívő és különösen minden pap számára valóság lesz a szentmiseáldozatban. A hit tanítása szerint a szentmise a kereszt áldozatának megújítása. Aki élő hittel mutatja be vagy vesz részt a szentmisén, annak megismétlődik az, ami a Golgotán végbement.
      János már mint gyermek sokszor ministrált a szentmisén, bizonyára a szerzetesrendben is, egészen pappá szenteléséig. Életrajzi írásokból értesülünk arról, hogy a feszületnek már az egyszerű megpillantása is elragadtatta. Hát még mennyivel inkább elragadhatta annak a szentmisének az áldozata, amelyen ministrált és amit később saját maga bemutatott. Pontos leírásunk van első szentmiséjéről. Első miséjét a Medina del Campo-i kolostorban mutatta be 1567 szeptemberében, talán Mária születési ünnepének nyolcadán. Jelen volt édesanyja, idősebb bátyja, Francisco és családja. Jánost sokáig szent félelem tartotta vissza a papi méltóság elfogadásától, és csak az elöljárók utasításai iránti engedelmességével tudta legyőzni aggályait. Most, az első szentmiséje elején különös erővel feltört lelkében méltatlanságának tudata. Égő vágy ébredt benne a tisztaság után, hogy szeplőtlen kézzel érinthesse a Legszentebbet. Ezért tört fel szívéből a kérés, őrizze meg az Úr attól, hogy valaha is súlyosan megbántsa. A bűnbánat fájdalmát akarta érezni még azokért a hibákért is, amiket elkövetett volna, - ha Isten nem védelmezi. – Az átváltoztatáskor ezeket a szavakat hallotta: „Megadom neked, amit kérsz!” Mostantól kezdve úgy érezte hogy megerősödött a kegyelemben és elnyerte a gyermeki szív tisztaságát. - Ha valaki mentes a bűntől és mégis érzi a bűn okozta fájdalmat, - nem jelenti-e ez a szeplőtelen isteni Báránnyal való egyesülést -, Aki magára vette a világ bűneit; nemde ez a Getszemáni és a Golgota kínja? Jánosnak a szent áldozati cselekmény magasztossága iránti fogékonysága élete folyamán bizonyára sohasem csökkent. Tudjuk, hogy Baezában egyszer elragadtatásában úgy távozott az oltártól, hogy miséjét be sem fejezte. Egyik jelenlévő nő így kiáltott fel: „Az angyaloknak kellett befejezni ezt a szentmisét, mert Szent János már nem emlékezett semmire”. Caravacában egyszer a mise közben őt a szentostyából kiáradó fényben látták. Egyik bizalmas közlésében azt vallotta, hogy néha napokon át lemondott a misézésről, mert természete túlságosan gyönge volt a mennyei vigasztalások bőségének elviselésére. - Különösen szerette a Szentháromságról szóló misét. A Szentháromság titka ugyanis a legszorosabb kapcsolatban van a szent áldozattal: A három isteni Személy akaratából alapította (Jézus) a szentmisét; az Ő tiszteletüket szolgálja, és az örökké áradó szentháromsági Élet felé tárja fel az utat.
      De azt már nem is sejtjük, milyen megvilágosodásban részesült Szent János papi élete során az oltárnál. Mindenesetre a kereszt tudományában való növekedése, az egyre teljesebb, titokzatos hasonulása a Megfeszítetthez nagyrészt az oltár szolgálatának a gyümölcse volt.

2011. márc. 4.

Kereszt a Szentírásban [3]

I.
A kereszt üzenete
A Szentírás üzenete
      Ha Keresztes János - mint költő -, már az ószövetségi énekes színpompás képeiben ilyen gazdag indítást talált, akkor mint teológus - még inkább merített egy másik bővizű forráshól. A lélek Krisztussal egyesül, az ő életét éli, de csak akkor, ha átadja magát a Megfeszítettnek, és ha Vele járja végig a keresztutat. Ezt a tanítást sehol másutt nem találjuk meg világosabban s sürgetőbben, mint Szent Pál üzenetében. Szent Pál már kialakította a Kereszt tudományát, a belső megtapasztalásból fakadó keresztteológiát.
      „Krisztus ... azért küldött engem, hogy hirdessem az evangéliumot, de nem bölcselkedő beszéddel, nehogy Krisztus keresztje elveszítse erejét. A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan; de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje. ... A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban - akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége. Hiszen Istennek a ,balgasága’ bölcsebb az emberekénél, és Istennek a ,gyöngesége’ erősebb az embereknél” (1Kor 1,17.18.22-25).
      A keresztről szóló tanítás Szent Pál evangéliuma, üzenete, amelyet zsidóknak és pogányoknak hirdet. Tanúságtétele egyszerű, minden szóbeli cifrázás és értelmi meggyőzés nélkül való. Érvelésének erejét abból meríti, amit hirdet. És ez nem más, mint Krisztus keresztje, azaz Krisztus kereszthalála, maga a megfeszített Krisztus. Krisztus Isten ereje, Isten bölcsessége nemcsak úgy, mint az Isten Küldötte és Isten Fia, aki maga is Isten, hanem úgy is, mint Keresztrefeszített. Mert Isten kifürkészhetetlen bölcsessége szerint a kereszthalál lett megváltásunk előre elgondolt eszköze. Isten mindezt azért tette, hogy megmutassa: az emberi erő és bölcsesség képtelen megvalósítani a megváltást. Isten a megváltó erőt annak adja, aki emberi mérték szerint gyöngének és balgának látszik. Jézus semmi sem akart lenni önmagától, hanem engedte, hogy Isten ereje működjék benne; önmagát „kiüresítette” és „engedelmes lett egészen a kereszthalálig” (vö. Fil 2,7k). A megváltó erő olyan hatalom, amely életre támasztja mindazokat, akikben a bűn miatt elhalt az isteni élet. A kereszt megváltó ereje így hatolt be a keresztről szóló tanításba, és általa mindazokba, akik befogadják és kitárulnak előtte anélkül, hogy csodajeleket vagy emberi bölcsességet várnának. A keresztről szóló tanítás ezekben az emberekben életadó és formáló erővé válik, ezt nevezzük a kereszt tudományának. Pá1 a kereszt tanítását magában így tette tökéletessé: „A törvény által meghaltam a Törvénynek, hogy Istennek éljek. Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett és föláldozta magát értem” (Gal 2,19k). Azon a napon, amikor még éjjeli sötétség volt körülötte, lelkében már kigyulladt a fény, az eddig törvényért buzgólkodó Saul felismerte, hogy ez a törvény csak tanítómester volt a Krisztushoz vezető úton. A törvény előkészíthette az élet befogadását, de nem adhatott neki életet.
      Krisztus a törvény igáját magára vette azzal, hogy beteljesítette a törvény, meghalt a törvényért és a törvény által. Halálával felszabadította a törvény alól azokat, akik készségesen elfogadják Tőle az életet. Ezt az életet azonban csak úgy nyerhetik el, ha elveszítik, odaadják érte saját életüket. Mert akik megkeresztelkedtek Krisztusban, halálában keresztelkedtek meg (vö. Róm 6,3kk). Alámerülnek Jézus életébe, hogy Testének tagjaivá legyenek, és mint ilyenek Vele szenvedjenek, Vele együtt haljanak meg, hogy azután Vele együtt támadjanak fel az örök, isteni életre. Ez az élet teljességéhen csak a dicsősége napján jön el számunkra. Azonban már most - „testben” élve részesedünk benne, amennyiben hiszünk, hisszük: Krisztus meghalt értünk, hogy életet adjon nekünk. Ez a hit úgy egyesít Vele, mint a tagokat a Fővel és bekapcsol minket az isteni életáramba. Így lesz a Megfeszítettbe vetett hitünk - élő hit, - amely szerető önátadással párosul, - belépés az igazi életbe, és az eljövendő dicsőség kezdete. Ezért lett a kereszt az egyetlen jogcímünk a dicsekvésre: „Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre feszítették nekem a világot és engem is világnak” (Gal 6,14).
      Aki Krisztus mellett döntött, az meghal a világnak, és világ is meghal számára. Az ilyen ember az Úr sebhelyeit viseli testén (vö. Gal 6,l7), gyönge és megvetett az emberek előtt, de éppen ezért erős, mert a gyöngeségben hatalmas az Isten ereje (vö. 2Kor 12,9). Ebben a felismerésben Jézus tanítványa nemcsak a ráhelyezett keresztet veszi magára, hanem önmagát feszíti keresztre. „Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt” (Gal 5,24). Könyörtelen harcot vívnak saját természetük ellen, hogy elhaljon bennük a bűn, és helyet adjon a Lélek életének. Ez utóbbi a lényegesebb. A kereszt nem öncél. Magasba emelkedik és fölfelé mutat. Mégis nemcsak jel - hanem Krisztus erős fegyvere; az a pásztorbot -, amellyel az isteni Dávid kivonul a pokol Góliátja ellen - bot, amellyel kopogtat és feltárja a mennyek ajtaját. Akkor majd mennyei fény árad ránk, és körülölel mindenkit, aki követi a Megfeszítettet.