Oldalak

2011. márc. 14.

A keresztlátomások

      A liturgia ünneplésein a kereszt üzenete szavakban és képekben, minden keresztény szívén kopogtat, - különösképpen a papnak a szívén. Csak nem mindenki képes és készséges arra, hogy úgy fogadja be és viszonozza ezt az üzenetet, mint Keresztes János tette. A szentmisékben kapott különleges kegyelmeken felül, - a kereszt üzenete egy másik formában is eljutott hozzá. A Megfeszített ismételten megjelent neki. Két ilyen látomásról van pontos értesülésünk. Megjegyezzük, hogy János tanításában a látomásokat, a megszólításokat és a kinyilatkoztatásokat a misztikus élet lényegtelen járulékaiként kezelte. Ismételten óva intett minket, mert ezen a területen a csalódás veszélyének vagyunk kitéve -, és ha az ilyen dolgoknak jelentőséget tulajdonítunk, mindenképpen gátolnak az egyesülés útján. Ezen felül János rendkívül tartózkodó volt, hogy saját külső és belső életéből bármit is közöljön. Ha erről a két látomásról mégis beszélt, akkor ezeknek bizonyára különleges jelentőségük volt. Mindkét látomását különböző üldöztetések és szenvedések viharai követték életében. Kézenfekvő gondolat tehát, hogy ezeket a látomásokat előhírnökként fogjuk fel.
      Az első jelenésben Avilában részesült, a Megtestesülés kolostorban, ahová Szent Teréz anya a nővérek gyóntatójának hívta meg. Egyik nap, amikor a kereszt szenvedésének szemléletébe egészen elmerült, testi szemekkel láthatóan megjelent neki a Megfeszített, sebekkel borítva, vértől ázottan. János olyan világosan látta ezt a jelenést, hogy amint magához tért, egy tollrajzban azonnal megörökítette. A kis, sárgult lapocskát máig is őrzik a Megtestesülés kolostorban. A rajz egy nagyon modern kép benyomását kelti. A keresztet és a testet erős rövidülésben ábrázolja, mintegy oldalról nézve. A test olyan, mintha erőteljes mozdulattal el akarna szakadni a kereszttől, Krisztus csak kezein függ. A feltűnően nagy és kiemelkedő szegekkel átfúrt kezek nagyon kifejezők. A fej annyira előrehajlik, hogy az arcvonásokat nem lehet felismerni, viszont jól látható a nyak és a hát felső része, amelyet vércsíkok borítanak. A Szent a rajzát a Jézusról nevezett Anna Mária nővérnek ajándékozta és titkát is rábízta. (Jól érthető ez: minthogy az Úr ezzel a lélekkel a legbensőbb titkából közölt valamit: azt a kegyelmet, amelyet első szentmiséjében megadott neki.) Nem tudjuk, hogy az Üdvözítő szavakkal szólt-e Jánoshoz, amikor olyan mélyen lehajolt hozzá a kereszten. Bizonyos azonban, hogy megtörtént a kölcsönös „szívcsere”. - Ez abban az időben volt, még mielőtt elkezdődött volna sarus kármeliták reformja elleni harc, aminek János lett a legnagyobb áldozata.
      A második jelenés - már élete vége felé - Segoviában történt. Oda hivatta magához szeretett bátyját, Franciscót. Neki köszönhetjük ezt a tudósitást:
      „...Amikor két vagy három napja voltam ott, kértem, hogy engedjen elutazni. De János erre azt mondta, maradjak még néhány napig, mert nem tudja, mikor látjuk ismét egymást. És ez valóban az utolsó alkalom volt, hogy láttam őt. Egyik este, vacsora után megfogta a kezemet és kivezetett a kertbe, Amikor magunkra maradtunk. Így szólt: „Szeretném rád bízni azt a titkot, hogy találkoztam a mi Urunkkal. Volt egy szép feszületünk a kolostorban. Egyik napon előtte imádkoztam, felmerült bennem, hogy illőbb volna, ha áthelyeznénk a templomba. Az volt a kívánságom, hogy így nem csak a szerzetesek, hanem a kívülállók is tisztelhessék. Meg is tettem, amit gondoltam. Miután méltó tisztelettel átvittem a templomba, - egyik napon, amikor előtte imádkoztam, a Megfeszített így szólt hozzám: „János testvér, kérj tőlem valamit! Mit adhatok neked azért a szolgálatért, amit nekem tettél?” - Én azt válaszoltam: „Uram, - amit Tőled szeretnék - az, hogy teéretted szenvedjek, hogy lebecsüljenek és megvessenek”.
      Amikor János a Keresztrefeszítettnek ezt a kívánságát kifejezte, életkörülményei még olyanok voltak, hogy a várt beteljesedésnek természetes feltételei biztosítva látszottak. A reformált Kármel élén akkor mint tartományfőnök Nicolas Doria állott, aki Teréz anya művét lánglelkűen és buzgón, de a saját elgondolása szerint akarta megvalósítani. János elszánta védelmezte Teréz anya örökségét éppen úgy, mint a fanatizmus áldozatait: Hieronymus Grácián atyát és a kármelita nővéreket. 1591 május 30-án Madridban elkezdődött a sarutlan kármeliták káptalani gyűlése. Elutazása előtt János elbúcsúzott a segoviai kármelita nővérektől. Főnöknőjük, a Megtestesülésről nevezett Mária nővér mély felindultságában így szólt: Ki tudja, atyám, nem fog-e onnan mint tartományfőnök visszatérni? - Mint egy mosogató rongyot, úgy fognak félre dobni! - hangzott a válasz. És valóban így is történt. János nem kapott semmiféle tisztséget, hanem száműzték a la Penuela-i magányba. Oda is eljutottak a kármelita nővérek szorongattatásairól szóló hírek. Kihallgatták őket, hogy anyagot gyűjtsenek János ellen. Okokat kerestek arra, hogy kitegyék a rendből. Nem sokkal ezután Jánost súlyos betegsége arra kényszeríti, hogy elhagyja la Penuelát, mert ott semmiféle orvosi segítség nem volt. Így érkezik - gennyes sebektől borítottan - keresztútjának utolsó stációjára: Ubedába. Az itteni elöljáróban, P. Francisco Crysostomóban – azonban elkeseredett ellenségre talál. János a fenn említett megaláztatást kérő kívánságának az elöljáró bánásmódjával tökéletesen eleget tett. Így érkezett el Szent János a Golgota csúcsára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése