A Kereszt a Szentírásban [1]

I.

A kereszt üzenete

      A Szentírás üzenete

      Jánost talán már jezsuita diák korában szoktatták rá arra, hogy sokat foglalkozzék a Szentírással. Bizonyára korábban is találkozott szentbeszédekben, oktatásokban, a liturgiában az Úr igéivel, és ezekben a keresztről szóló tanítással. A kármelitáknál a Szentírás naponkénti magyarázata a napirendhez tartozott. Azután a fiatal szerzetest Salamancába küldték magasabb tanulmányokra, ahol képzett szentírás-magyarázók vezették be a szent szövegek értelmezésébe. Későbbi életéről tudjuk, hogy teljesen a Szentírásból és a Szentírással élt. A Szentírás azok közé a kevés könyvek közé tartozott, amelyet mindig cellájában őrzött. Művei el sem képzelhetők a Szentírás mélyebb ismerete nélkül. A Biblia igéi belső élményének szinte természetes kifejezőivé váltak és írás közben önkéntelenül is a tollára tolultak. Utolsó éveinek titkára és bizalmasa, János Evangelista meséli, Keresztes Jánosnak ritkán volt szüksége arra, hogy felüsse a Szentírást, mert szinte kívülről tudta az egészet. Így az Isten igéjének keresztről szóló üzenete egész életében újból és újból átjárta szívét. Azonban teljesen lehetetlen János kereszt tudományának ezt a legfontosabb forrását egészen feltárnunk. Fel kell tételeznünk azonban, hogy a Szentírás, az Ó- és Újszövetség mindennapi kenyere volt. Egyoldalúság lenne részünkről, ha csak az idézett helyekre szorítkoznánk és azt gondolnánk, mintha a többi szentírási rész nem hatott volna rá elevenen. Ezután nem tehetünk mást, mint hogy különböző példákon bemutassuk: hogyan hatolt be Keresztes János a kereszt üzenetébe.

      Az Üdvözítő különböző alkalmakkor és különböző értelemben szólt a keresztről. Amikor szenvedését s halálát megjövendölte (Mt 20,19; 26,2), akkor a szó szerinti értelemben vett „szégyen fája” volt a szeme előtt, az, amelyen életét befejezte. Mikor viszont Jézus azt tanítja, hogy „...aki nem veszi vállára keresztjét s nem követ, nem méltó hozzám” (Mt 10,38), vagy „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye vállára keresztjét és kövessen” (Mt 16,24), - akkor a keresztet jelképül alkalmazza mindarra, ami nehéz és nyomasztó, ami ellenkezik a természettel, és ha magunkra vesszük, olyan, mint a halálba menetelés. - Ezt a terhet kell Jézus tanítványának magára vennie (vö. Lk 9,23). Jézus halálának megjövendölésével a Megfeszített képét tárta tanítványai elé és tárja ma is mindazok elé, akik olvassák vagy hallgatják az evangéliumot. Csendes felszólítás ez az igenlő válaszra. Jézus követésre szólít fel minket az élet keresztútján. Ezek a csendes felszólítások adják meg nekünk a megfelelő választ és egyúttal bepillantást nyújtanak a kereszthalál értelmébe. A meghívó szavakhoz közvetlenül kapcsolódik a további figyelmeztetés: „Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki elveszíti értem életét, az megmenti” (Lk 9,24; vö. Mt 10,39; Jn 17,33; Jn 12,25). Krisztus odaadja életét azért, hogy megnyissa az emberek előtt az örök életre vezető utat. Azonban, hogy az örök életet elnyerjék, nekik is oda kell adniuk halandó életüket. Meg kell halniuk Krisztussal, hogy Vele együtt feltámadhassanak: a szenvedésnek és mindennapi önmegtagadásnak egy életen át tartó kínhalálát kell halniuk, s végül talán a hit tanúságának véres halálát is -, Krisztus üzenetéért.

      A Szenvedőnek és a Megfeszítettnek ezt a képét, amelyet az Úr fenti szavai még csak előre vázoltak, az evangéliumok szenvedéstörténetei festik le teljes részletességgel. Egy tiszta és fogékony gyermeki szívbe és egy művészi, érzékeny fantáziába - amint ez nyilvánvaló – az ilyen képek bizonyára kitörülhetetlenül bevésődnek. Azt is feltételezhetjük, hogy Keresztes János, mint gyermek gyakran vett részt a nagyheti szertartásokon, sőt azokon ministrált is. Minden évben - virágvasárnap és nagypénteken - az egyházi liturgia Jézus életének utolsó napjait, halálát és sírba helyezését drámai elevenséggel állítja a hívők elé; a megrendítő szavak és dallamok ellenállhatatlanul átélésre indítanak. Az érzéketlen, a világi dolgokban elmerült, sőt a hitetlen emberek sem maradhatnak ilyenkor közömbösek -, mennyivel inkább hatottak arra az ifjúra, akiről tudjuk, hogy alig tudott elragadtatás nélkül lelki dolgokról beszélni és ilyen éneket hallgatni.