tag:blogger.com,1999:blog-18013327150315278082024-03-13T10:16:58.715-07:00Edith SteinSzent Terézia BenediktaOCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.comBlogger24125tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-80207799191150765362013-04-07T15:40:00.000-07:002013-04-07T15:40:39.829-07:00A szellem és a hit – A halál és a feltámadás [8]<div style="text-align: justify;">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://3.bp.blogspot.com/-KYmstaQJmGs/TD6R0Zo2M-I/AAAAAAAAAww/gGUcGrs7r-g/s450/RV_ut.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="239" src="http://3.bp.blogspot.com/-KYmstaQJmGs/TD6R0Zo2M-I/AAAAAAAAAww/gGUcGrs7r-g/s320/RV_ut.JPG" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<b>Az emlékezet kifosztottsága</b> </div>
Az olyan szellemi lélek azonban, aki az emlékezet képeit és természetes gondolati tevékenységét Istenhez vezető útként akarja felhasználni, háromszoros nehézséget fog tapasztalni.<br />
<ul>
<li>Szenved <i>a világ nyomorúságaitól</i>, - például a csalódásoktól -, a különböző tökéletlenségektől, vágyakozásoktól, kritizálási hajlamtól, időpazarlástól, stb. ... Ha az ember engedi, hogy emlékezete mindig azzal foglalkozzék, amit az érzékek észlelnek, akkor lépten-nyomon tökéletlenségekbe esik. Ezekből mindig marad vissza a lélekben valami hajlandóság az aggódásra, a félelemre, sőt a gyűlöletre, a vakmerő bizakodásra vagy a hiú dicsőségvágyra is. ..., ezek mind olyan közismert dolgok, amelyek a lélek tökéletes tisztaságát és Istennel való őszinte egyesülését akadályozzák .... Csak úgy menekülhetünk meg tőlük, ha emlékezetünket mindentől megszabadítjuk. Arról azonban nem kell lemondanunk, ami közvetlenül Istenre utal, és hozzásegít a homályos, általános, őszinte és egyszerű istenismerethez. Csak azt kell elhagynunk ami Istent képileg vagy teremtményi hasonlóságban hozza közelebb. Az a legjobb, ha lelki erőinket nyugalomra és hallgatásra késztetjük, hogy maga az Isten szólhasson a lélekhez.
Akkor „a béke beáramlik a lélekbe ... és megszabadul mindattól az aggódástól, bizalmatlanságtól, zűrzavartól és sötétségtől, amelyek azt a félelmet keltik benne, hogy már elveszett, vagy éppen a vesztébe rohan”. </li>
</ul>
<ul>
<li>További nehézségeket okozhat <i>a gonosz lélek</i> is. „Mivel képes arra, hogy a lélekbe olyan új benyomásokat, ismereteket és gondolatmeneteket vigyen be, amelyek nyomán felkelti a gőgöt, a fösvénységet, az irigységet, a haragot, stb., majd jogtalan gyűlöletre és hiú vonzalmakra csábít. ... A legtöbb tévedés és baj, amit a sátán okoz a léleknek, az emlékezet adta ismeretekből és gondolatmenetekből fakad. Amikor erre a képességre a feledés teljes sötétsége borul és tevékenysége akadályozott, akkor a gonosz lélek káros hatása előtt bezárul a kapu, és ez nagy áldást jelent a léleknek”. </li>
</ul>
<ul>
<li>A harmadik nehézséget <i>az emlékezet természetes adottságai</i> okozzák, amennyiben a lelket akadályozhatják az erkölcsi jóban és megfoszthatják a szellemi javaktól. Az erkölcsi jó egyrészt a szenvedélyek nyugalmában és a szenvedélyes vágyak megfékezésében áll, abban ugyanis, amelyek meggátolják a szenvedélyek és vágyak rendezetlenségét. Ilyenek: lélek nyugalma, békéje, higgadtsága, és az ezeket követő erkölcsi erények. Minden zavart és rendbontást a lélekben az emlékezet anyaga okoz. A nyugtalanságban élő lélek nem talál semmi támaszt az erkölcsi jóra; érzéketlen a szellemiek iránt, - azok iránt, amelyek csak a higgadt és békés lélekben találnak otthonra. Ha a lélek az emlékezet anyagát tartja fontosnak és azok felé fordul, akkor már nem lehet szabad a felfoghatatlan Isten számára. Ha el akar jutni Istenhez, „akkor a változékonyt és a felfoghatót fel kell cserélnie a Változhatatlannal és a Felfoghatatlannal”38. - Így a lélek az említett hátrányok helyett a velük ellentétes előnyökben részesül: a szellem nyugalmában és békéjében, a lelkiismeret és a lélek tisztaságában. Ez a legjobb előkészület az emberi és isteni bölcsesség, valamint az erények befogadására. Mentes marad a gonosz ellenség sugalmazásaitól, kísértéseitől és nyugtalanságaitól, hiszen annak minden gondolat fogódzópontot jelent. Fogékony lesz a lélek a Szentlélek indításaira és sugallataira.
</li>
</ul>
</div>
OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-63960053367499960272012-03-23T15:29:00.002-07:002012-03-23T16:16:46.919-07:00A szellem és a hit – A halál és a feltámadás [7]<div style="text-align: center;">
<b>Az emlékezet kifosztottsága</b></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://2.bp.blogspot.com/-VkPAe9Ghiok/T2z5LguMjsI/AAAAAAAABC0/2i8FhHXRoyc/s1600/Kep4.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="http://2.bp.blogspot.com/-VkPAe9Ghiok/T2z5LguMjsI/AAAAAAAABC0/2i8FhHXRoyc/s320/Kep4.JPG" width="238" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
Keresztes Szent János a fent idézett magyarázatokban, főleg az értelem és a hit viszonyával foglalkozott, amennyiben ezek az Istennel való egyesülést segítik elő. A lélek széles, belső világa tárult fel előttünk. A lelki folyamatoknak olyan sokféleségét mutatja be, amelyekről a mindennapi tapasztalásnak sejtelme sincs; mesteri kézzel írja le és a lelki történések összefüggésében vizsgálja jelentőségüket. A mi feldolgozásunkban lehetetlen, hogy a felmerülő kérdéseknek és távlatoknak teljességét akárcsak jelezzük is. Inkább kiemeljük azt, ami a mi szempontunkból fontos. Előbb azonban még kövessük szentünk gondolatmenetét. Az előzőekben János már hangsúlyozta, hogy a hit útja a sötét éjszakán át vezet, és ugyanakkor keresztút is. Eddig azonban olyan sokszor volt szó fényről és boldogságról, hogy néha már úgy tűnt, mintha eltértünk volna az éjszaka és a kereszt témájától. De itt még nem a cél előzetes ábrázolásáról volt szó, hanem arról, amit tudnunk kell ahhoz, hogy megérthessük az utat, - a megvilágosításoknak és kegyelmeknek ezt a gazdagságát csak ezért fejtettük ki, hogy megmutassuk mindazt, amiről le kell mondanunk. Mert aki már részesült ebben a gazdagságban, csak az tudja jól felmérni, milyen fájdalmas lehet az önkéntes kifosztottság. Milyen sötét lesz akkor, ha a ragyogó fény közepette behunyjuk szemünket, és mennyire valóságos keresztrefeszítettség az, ha a lélek élete megbénul és mindent elvonnak tőle, ami felüdíthetné. Említettük már, hogy ez a kifosztottság nemcsak az értelemre, hanem a többi lelki képességre is vonatkozik, az emlékezetre és az akaratra. Ezen képességek istenegyesülésének az előkészítését tárgyalja a <i>Kármelhegy Útjának </i>az utolsó könyve. </div>
<div style="text-align: justify;">
Minthogy a léleknek Istent inkább abból kell megismernie, ami nem Ő, mint abból, ami Ő..., ezért úgy kell eljutnia Istenhez, hogy a természetes és természetfeletti istenészleléseiről teljes egészében lemond, ahelyett, hogy feléjük fordulna. </div>
<div style="text-align: justify;">
„Távolítsunk el az emlékezet útjából minden természetes korlátot, hogy önmagunk fölé emelkedjünk és meghaladva minden körülírható ismeretet és érzékekkel megragadhatót, felemelkedhessünk a felfoghatatlan Isten magasztos reménységéhez. Először is ki kell magunkból üresítenünk minden olyan ismeretet és képet, amelyeket a testi érzékek útján szereztünk, minthogy semmiféle formában és semmilyen képben sem tudja az emlékezet megragadni Istent. Ezért minden, Istenen kívüli formától meg kell szabadulnunk. Amikor a lélek már Istennel egyesült, mentes minden alaktól és képtől..., a képzelőerő többé már nem működik, az emlékezet elmerül a legfőbb Jóban, tökéletesen megfeledkezik önmagáról anélkül, hogy bármire is emlékeznék. Ez a tökéletes kiüresedés az egyesülésben megy végbe - és éppenúgy, mint az egyesülés - nem csupán saját tevékenységünk gyümölcse. Valami egészen rendkívüli történik itt. Ha az Isten megérinti az egyesülésben az emlékezetet, akkor hirtelenül az agyban egy bizonyos fajta átfordulás történik... Ez néha olyan erős lehet, hogy az ember úgy érzi, mintha teljesen elvesztené a fejét, elhagyja az értelme és érzékelése. És az emlékezet ekkor... szabadul és tisztul meg minden ismerettől... A képzelőerő annyira lebénul, és az emlékezet olyannyira megfeledkezik mindenről, hogy egy bizonyos idő kell ahhoz, amíg magához tér és észreveszi, mi történt ezalatt”. A képességeknek ilyen kikapcsolása csak az egyesülés kezdeti fokán fordul elő, a tökéleteseknél már nem így van. Őket a Szentlélek irányítja és kellő időben figyelmezteti arra, mit kell tenniük és így mentesek maradnak az átmeneti állapotra jellemző külső, viselkedésbeli hibáktól. </div>
<div style="text-align: justify;">
Az Istentől létrehozott tökéletes tisztulást mi csak passzíven tapasztaljuk meg. Amit a léleknek tennie kell, az csak a felkészülés arra, hogy bármit is közvetítsenek az érzékek, „abból semmit se őrizzen meg az emlékezetben, hanem azonnal felejtse el, és ha szükséges, más dolgokra gondoljon. Semmilyen kép se maradjon az emlékezetben, úgy, mintha ennek megfelelő dolgok soha nem is léteztek volna. Engedje emlékezetét kötetlenül és szabadon, ne próbálja rávenni semmiféle mennyei vagy földi dolgoknak a szemléletére. ... Engedje ..., hogy minden feledésbe merüljön, mert mindezek csak gátolják útjában”.
</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-35011182882485049022012-03-16T01:04:00.002-07:002012-03-16T01:04:58.192-07:00A szellem és a hit – A halál és a feltámadás [6]<div style="text-align: center;">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://3.bp.blogspot.com/-f06U4Vdk9D4/SpzL1Qc2aqI/AAAAAAAAAPk/8HnuIze1drc/s1600/IMG_4369.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="191" src="http://3.bp.blogspot.com/-f06U4Vdk9D4/SpzL1Qc2aqI/AAAAAAAAAPk/8HnuIze1drc/s200/IMG_4369.JPG" width="200" /></a></div>
<b>A teremtmény alkalmatlan eszköz az Istennel való egyesülésre. A természetes és természetfeletti ismeret elégtelensége (4)</b></div>
<div style="text-align: justify;">
Keresztes Szent János az értelmi megismerések negyedik és egyben utolsó fajtáit lelki érzéseknek nevezte. Ezek kétfélék lehetnek: vannak olyan lelki érzések, amelyek az akarat hajlandóságában gyökereznek, és vannak olyanok, amelyek a lélek lényegét érintik. Már az elsők is, - amennyiben Istentől származnak, - rendkívüli magasztosak. A második fajta -, a lélek lényegét érintő érzés minden mást tökéletesen felülmúl áldásban és lelki haszonban. A léleknek, de még a lelki vezetőnek is teljesen felfoghatatlan, hogyan és miért ad az Isten ilyen kegyelmeket. Ezek a kegyelmek függetlenek az ember elmélkedéseitől és cselekedeteitől. Habár az ember fogékonnyá teheti magát az ilyen kegyelmek befogadására, az Isten azonban tetszése szerint úgy adja azokat, ahogyan, amikor és amire akarja. Megtörténik, hogy aki sokban kiállotta a próbát, mégsem részesül ilyen érintésekben. Viszont mások, akik bár sokkal kevesebb jót tettek, teljesebben, nagyobb mértékben nyerik el. Az isteni érintések közül egyesek világosan felismerhetők, de gyorsan elmúlnak. Mások viszont kevésbé határozottak, de tartósabbak. Mindezek az akarati és a lélek lényegét érintő érzések az értelem felé is feltárnak bizonyos ismereteket és belátásokat. Ezek az értelemnek fönséges és kimondhatatlan gyönyörűséges istenélményt okoznak. Az ilyen istenélményt éppoly kevéssé tudjuk jellemezni, mint amiből eredt. Ezek az ismeretek a forrásokul szolgáló isteni érintés különbözőségének megfelelően, magasztosabbak vagy világosabbak. A lélek passzív módon részesedik az ismeretekben éppen úgy, mint az érzésekben. „Minden tévedést ki kell kapcsolni ahhoz, hogy ezek akadálytalanul, egymást segítve működjenek a lélekben; az értelemnek nem szabad saját tevékenységével beavatkoznia... mert ezzel teljesen tönkre teheti a törékeny ismereteket... Olyan gyönyörűséges, természetfölötti meglátások ezek, amelyek a természetes értelemmel teljesen elérhetetlenek... Nem is kell... megengednünk, hogy irántuk vágyak ébredjenek bennünk, mert akkor az értelem könnyen saját magának is beképzelhet ilyen ismereteket, sőt kaput nyithat a sátánnak is, hogy az mindenféle csalóka képpel megtévesszen minket... A lélek „viselkedjék csendesen, legyen alázatos és higgadt. Isten közölni fogja vele mindezeket a kegyelmeket... ha alázatosnak és önzetlennek találja”
</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-84795000705048133222012-02-01T01:17:00.000-08:002012-02-01T01:17:59.725-08:00A szellem és a hit – A halál és a feltámadás [5]<div style="text-align: center;">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://1.bp.blogspot.com/-ua3SdNDQlpE/TykDAjHnV4I/AAAAAAAABBk/qt1KIKW5F0I/s1600/EdithStein2.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="http://1.bp.blogspot.com/-ua3SdNDQlpE/TykDAjHnV4I/AAAAAAAABBk/qt1KIKW5F0I/s320/EdithStein2.JPG" width="206" /></a></div>
<b>A teremtmény alkalmatlan eszköz az Istennel való egyesülésre. A természetes és természetfeletti ismeret elégtelensége (3)</b> </div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<div style="text-align: justify;">
A szorosabb értelemben vett kinyilatkoztatások a hittitkokra vonatkoznak: I<i>sten lényegére, (egységére, és szentháromsági életére)</i> valamint <i>Isten működésére a teremtésben.</i> - Másodsorban idetartoznak az Istennek a próféták utján közölt ígéretei és figyelmeztetései -, ide sorolható az is, amit az Isten általánosságban nyilatkoztat ki nagyobb közösségekről, családokról és egyes személyekről. Ha a hittitkokat közelebbről megismeri a lélek, akkor ez nem szoros értelemben vett kinyilatkoztatás, - mivel azokat már korábban közölte az Isten - inkább újszerű ábrázolása és magyarázata a már kinyilatkoztatott igazságoknak. Mindezek szavakba és jelekbe foglalt közlések, és ezért a sátán könnyen utánozhatja. Ha valaki olyan kinyilatkoztatást nyerne, amely eltér a hittől, azt semmi esetre sem szabad elfogadnia. A meglévő igazságok új ábrázolásait is azért fogadhatja el, mert azok az egyháznak már átadott hiteles kinyilatkoztatások. „Sokkal jobb, ha a lélek nem törekszik a hit dolgaiban annyira világosan látni. Így megőrzi tisztán és egészében a hit érdemét, és eljut az értelem éjszakájából az Istennel való egyesülés igazi fényére”. A lélek okosan teszi, ha őrizkedik az ilyen közlésektől; „mert csak így juthat el tisztán, a tévedések veszélye nélkül a hit éjszakáján át az isteni egyesülésre”.<br />
Keresztes János a lelki közlések harmadik csoportjába azokat a megszólításokat sorolta, amelyeket a testi érzékek közvetítése nélkül fogad be az értelem. Ezeket <i>szukcesszív</i> (folyamatos), <i>formális</i> és <i>szubsztanciális</i> (lényeges) megszólításokra osztja.<br />
<br />
A<i> szukcesszív</i> megszólítások olyan szavak és következtetések, amelyek a befelé fordult lélekben keletkeznek, amikor tökéletesen összeszedett és teljesen átadja magát az elmélkedésnek. Gondolatról gondolatra haladva olyan szavakat és következtetéseket alkot, amelyek pontosan, szabadon és biztosan megfelelnek az elmélkedés tárgyának, és közben olyan dolgokra lel, amelyek eddig teljesen ismeretlenek voltak előtte. Úgy tűnik neki, mintha belsejében valaki más válaszolna és tanítaná őt. Valójában önmagával beszél, kérdéseket vet föl és válaszol azokra, de a Szentlélek eszközeként, az Ő hatása alatt gondolkodik. Ha ugyanis az értelem elmerül az elmélkedésben, akkor összeszedettségében mintegy egyesül az átelmélkedett igazsággal. Az igazságban a Szentlélek egyesül a lélekkel, mivel a Szentlélek minden igazságban állandóan jelen van. Ebből adódik az értelemnek a személyes kapcsolata a Szentlélekkel az igazság közvetítésével. A lélek elmélkedés közben a Szentlélek igazságából egymás után a többi igazságot is levezeti, mivel a Lélek, mint tanító feltárja az ajtót és fényt áraszt a lélekbe. Az ilyen megvilágosítás ellenére sincs biztosítva a lélek a tévedés ellen, egyrészt mert annyira finom és szellemi fény ez, hogy a lélek nem tud tájékozódni, benne, hiszen a lélek önmaga végzi az értelmi következtetéseket és ezért tévedhet is. Kezdetben az igazság szálát - hogy úgy mondjam - még szilárdan kézben tartja, de aztán könnyen a sajátjából is tesz hozzá valamit, gyenge belátásának ügyeskedését vagy éppen tehetetlenségét... Sőt, az is lehetséges, hogy a természeténél fogva élénk, éles értelem minden természetfeletti segítség nélkül is eljut hasonló szellemi tevékenységre és akkor úgy gondolja, hogy Isten világította meg. Ezekhez a veszélyekhez még egy másik veszély is járul. A lélek azt gondolhatja, hogy az ilyen isteni megszólítások miatt valami nagy dolog történt vele, és így könnyen hagyja magát elvonni a hit mélységeitől. Az ember legyen még akkor is óvatos, ha az értelem megvilágosodását a Szentléleknek köszönheti. A Szentlélek az értelmet ugyanis mindig az összeszedettség foka szerint világosítja meg. Ám sehol sem érhet el nagyobb összeszedettséget, mint a hitben. Minél tisztábban és tökéletesebben él a lélek a hitben, annál bőségesebb mértékű a beléöntött szeretet, és a szeretet mértéke szerint világítja meg és adja ajándékait a Szentlélek. „A hitben kapott fény úgy viszonylik az egyes igazságok értelmi megvilágosodásához, mint a tiszta arany a közönséges fémhez, vagy az óceán a vízcsepphez. Mert az értelemtől csak egy-két igazság meglátását kapod meg, míg a hit fényében egyszerre elnyered az isteni Bölcsességet, magát az Isten Fiát, Aki a hitben közli magát a lélekkel”. Ez a teljesség kárt szenved, ha valaki saját erejéből töri magát a természetfeletti közlések elnyeréséért. Inkább a szív teljes őszinteségében és egyszerűségében kell az akaratot ráhangolni az Isten szeretetére... „Az akaratot meg kell alapozni az alázatos szeretetben és az isteni erények gyakorlásában. Ez azt jelenti, hogy kövessük az Isten Fiát életében és szenvedésében és mindenben tagadjuk meg magunkat. Egyedül ez az út vezet a lelki kegyelmekhez, nem pedig a belső megszólítások sokasága. A megszólításokat nemcsak saját természetes tevékenységünk okozhatja, hanem a rossz lélek sugallatai is. Eredetük szerint különböző hatásokat hozhatnak létre a lélekben, amiket csak a belső életben nagyon tapasztalt egyének tudnak biztosan megkülönböztetni. Legjobb az, ha semmi különösebb jelentőséget nem tulajdonítunk nekik. Legyünk megelégedve, „ha ismerjük a hit titkait és igazságait abban az egyszerűségben és igazságban, ahogyan azokat az egyház elénk tárja. Tökéletesen elegendő ez ahhoz, hogy akaratunkat lángra gyújtsa...”<br />
<br />
A <i>formális</i>, kifejezett - <i>megszólítások</i> különböznek a szukcesszív megszólításoktól, mivel a lélek személyes együttműködés, összeszedettség vagy rágondolás nélkül fogadja be ezeket. A kifejezett megszólítás lehet egyetlen, - esetleg több szó - máskor viszont hosszabb tanítás is lehet. Nem hagynak mélyebb benyomást a lélekben, mert rendszerint az a céljuk, hogy a lelket egyetlen pontban világítsák meg vagy tanítsák. Többnyire cselekvésre késztetnek, a felszólítás teljesítésére. Az is előfordulhat, hogy ellenérzés támad ezekre a tennivalókra. Az Isten ezt rendszerint akkor engedi meg, ha olyan fontos dolgokról van szó, amelyekből megkülönböztető előnye származhat a léleknek. A közönséges és megalázó dolgokra ellenben Isten könnyed készséget ad. Fordított a helyzet akkor, ha a megszólítások a gonosz lélektől származnak. Ilyenkor a lélek nagy buzgósággal lelkesedik a rendkívüli és nagy dolgokért és ellenszenvet érez a megszokottal szemben. De még ezekből is nehéz pontosan megkülönböztetni, mi ered a jó és mi a rossz szellemtől. A lélek ezért ne tulajdonítson a formális megszólításoknak se nagyobb jelentőséget, mint a szukcesszív megszólításoknak. Sohasem szabad rögvest megvalósítani, amit a megszólítások kívánnak tőlünk, hanem előbb beszéljük meg egy tapasztalt lelki emberrel és az ő tanácsát kövessük. Ha pedig nem találunk senkit, akinek megfelelő tapasztalata lenne, akkor a legjobb, ha ahhoz tartjuk magunkat, ami ezekben a megszólításokban hitünk szerint lényeges; a többivel nem sokat törődünk és senkinek sem beszélünk róluk.<br />
<br />
<i>A lényeges megszólítások</i> annyiban hasonlítanak a formális megszólításokhoz, hogy világosan bevésődnek a lélekbe. De különböznek annyiban, hogy <i>hatásuk lényegi és erős,</i> mert amit mondanak azt meg is valósítják a lélekben. Ha így szól az Úr: „Szeress engem!” – akkor ennek a szubsztanciális kijelentésnek nyomán a lélek azonnal elnyeri és megérzi az igazi istenszeretetet. Vagy ilyen ige: Ne félj! – egy aggályos lélekben abban a pillanatban bátorságot és békét kelt. Ezek a megszólítások életet, erőt és mérhetetlen jót jelentenek. Egyetlen ilyen megszólítás egy pillanat alatt több jót eredményez a lélekben, mint amennyit az illető egész életben megvalósított. Ilyenkor úgy érzi, hogy nincs semmi tenni-, vagy kívánni valója, és nincs mitől félnie. Teljesen közömbös, hogy akarja-e ezeket a megszólításokat, vagy elzárkózik előlük. Azzal sem kell törődnie, hogy a felfogott igazságokat tetté váltsa, mert ezt Isten maga viszi végbe benne. Minden előzetes vágyódás nélkül részesül a lélek ezekben a megszólításokban. Csak alázatos megadásban hagyatkozzék rájuk, ne védekezzék ellenük, mert hatásuk lényeges a lélekre-, ez az isteni kegyelem teljessége. Minthogy ezt a hatást a lélek a befogadás módján tapasztalja meg, egyéni közreműködése jelentéktelen benne. Ebben az esetben nem kell félnie az értelmi tévedéstől vagy sátáni megtévesztéstől, mert ilyen lényegi megszólításra egyik sem képes. A sátán csak akkor tudna gondolataival és szavaival behatolni, ha az ember szabadon eladja neki a lelkét. Ám ezek olyan rossz hatások lennének, amelyek semmiképp sem hasonlítanak az isteni hatáshoz.<br />
„A szubsztanciális megszólítások nagyban segítik a lélek egyesülését Istennel. Minél bensőségesebbek, annál jobban áthatják a lélek lényegét és annál nagyobb előrehaladást hoznak létre benne”.
</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-39840011449340048302012-01-07T12:29:00.000-08:002012-01-07T13:09:38.563-08:00A szellem és a hit – A halál és a feltámadás [4]<div style="text-align: center;">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://2.bp.blogspot.com/-F6kdtIF_Cgk/TwitNFuYSJI/AAAAAAAABBQ/lDZ-qAIJUig/s1600/EdithStein+1.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="200" src="http://2.bp.blogspot.com/-F6kdtIF_Cgk/TwitNFuYSJI/AAAAAAAABBQ/lDZ-qAIJUig/s200/EdithStein+1.JPG" width="134" /></a></div>
<b>A teremtmény alkalmatlan eszköz az Istennel való egyesülésre. A természetes és természetfeletti ismeret elégtelensége (2)</b> </div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az Ószövetségben megengedett dolog volt, sőt megfelelt Isten tervének, hogy prófétái látomásokra és kinyilatkoztatásokra vágyakozzanak és azok vezessék őket, mert Isten ilyen módon tárta eléjük a hittitkokat és akaratát is így adta tudomásul. Amit régebben csak töredékesen mondott el a prófétáknak, azt teljes egészében kijelentette akkor, amikor önmagát adta nekünk Fiában. Korábban azért szólt Isten, hogy Krisztust megígérje. Mindent megadott Benne nekünk és azt mondta: „Őt hallgassátok!” (Mt 17,5) Ezek után újabb kinyilatkoztatásra vágyódni hitünk fogyatékosságát jelentené. Benne, Krisztusban „rejlik a tudomány és bölcsesség minden kincse” (Kol 2,3). Ezért mindenben a mi Urunknak, az emberré lett Jézus Krisztusnak tanítása, valamint egyháza és szolgái vezessenek minket emberi és látható módon, magunknak is ezen az úton-módon kell gyógyítanunk tudatlanságunkat és lelki gyengeségeinket... Semmi egyéni természetfölötti módon tudomásunkra jutott dolgot sem kell elhinnünk, egyedül csak az istenembernek, Jézus Krisztusnak és emberi szolgáinak a tanítását... A többi semmit sem ér önmagában és csak akkor szabad hinnünk, ha megegyezik Krisztus tanításával. Az Ószövetségben sem volt mindenkinek megengedett, hogy Istent közvetlenül megkérdezze és Isten sem adott választ mindenkinek, hanem csak papjainak és prófétáinak. Isten különösen kedveli, hogy emberek vezessék az embereket, ... és, hogy az embert pedig a természetes esze irányítsa. Ezért állandóan azt kívánja tőlünk, hogy a természetfölötti úton nyert igazságoknak mindaddig... ne adjunk hitelt, amíg... emberi ajkon el nem jut hozzánk. Valahányszor az Isten valamit közöl vagy kinyilvánít a léleknek, egyidejűleg egy bizonyos hajlandóságot is önt belé, hogy azt az illetékeseknek is elmondja. „Mert ahányszor valahol több ember összejön, hogy az igazságot megvitassa, Isten is csatlakozik hozzájuk, megvilágosítja és megerősíti őket az Igazságban...” (<i>Kármelhegy Útja</i>, II. köt. 20. fej.) </div>
<div style="text-align: justify;">
Amit az értelem külső és belső érzékek segítségével felfog, mindahhoz még a <i>tisztán szellemi közlések</i> is hozzá járulnak. „Ezek az érzékek minden külső vagy belső közvetítése nélkül és saját együttműködésünk nélkül is feltárulnak az értelem előtt, világosan és természetfölötti módon nyilvánulnak meg, tiszta befogadásban. A lélek a maga részéről semmit sem tesz és nem is járul hozzá - legalább is nem önállóan - a saját erejéből”. </div>
<div style="text-align: justify;">
Keresztes János különbséget tesz <i>látomások, kinyilatkoztatások, megszólítások és lelki érzések</i> között. Ezt a négyet értelmi látomások néven foglalja össze, mert mindegyikben a <i>szellemi szemlélet</i> is előfordul.<br />
Szorosabb értelemben <i>látomásnak </i>mondjuk azt, amit testi látás módján szemlélünk. Amit hallás útján fogunk fel, azt <i>megszólításnak</i> nevezhetjük, egyéb érzékek útján nyert észlelés a <i>lelki érzés</i>. Egyiknél sem játszik közre semmiféle forma, kép vagy alak. <i>Természetfölötti beavatkozással </i>történő közlésről és természetfölötti közvetítésről van szó. Habár ezek az észlelések magasabb rendűek és sokkal hasznosabbak, mint a testi érzékek útján szerzettek, mégsem kell velük foglalkoznunk, mert általuk „sokat veszít az értelem élességéből és elzárja ... maga elől a magányosság és a kifosztottság felé vezető utat...” <i>A látomások</i> testi vagy testnélküli létezőket állítanak lelki szemeink elé. A lélek képes arra, hogy bizonyos természetfeletti fényben lásson minden testi dolgot, legyen az akár mennyei, akár földi. Mi a test nélküli lényeket (Isten, angyal, lelkek) csak a „dicsőség fényében” láthatjuk, ebben az életben nem. Ha Isten ezeket a maguk lényege szerint akarná közölni a lélekkel, akkor ez azonnal elhagyná testét és elbúcsúznék ettől a halandó élettől. Kivételesen mégis része lehet valakinek ilyen látomásban, de csak úgy, ha az Isten hatályon kívül helyezi a természetes élet feltételeit, vagy - bár érvényben hagyja ugyan azokat - de a lelket teljesen kiemeli természetéből, ahogy például Szent Pál a harmadik égig ragadtatott (vö. 2Kor 12,2). Ilyen látomások azonban igen ritkák, csak azokkal történnek meg, (Mózes, Illés, Pál), akik az egyház Lelkének és az isteni Törvénynek a forrásai voltak. A dolgok szokásos rendje szerint a szellemi lényeket itt a földön nem láthatjuk tisztán és leplezetlenül az értelemmel, az ember lelke mélyén valamiképpen mégis megérezhet valamit abban a szerető megismerésben, amellyel egybe kapcsolódik Isten boldogító ölelésével. „Ez a szerető, de homályos ismeret a hit, amely ebben az életben eszközül szolgál az isteni egyesülésre, éppen úgy, amint a túlvilági életben a „dicsőség fénye” segít az Isten szemléletére”.<br />
Itt már elővételeztünk olyasvalamit, amiről csak később beszélünk. Egyelőre azonban a testi dolgok lelki látomásait próbáljuk megvilágítani. Az értelem a természetfeletti fényben bensőleg úgy szemléli a testi dolgokat, ahogy a szem a természetes fényben lát. A lelki látás azonban sokkal élesebb és világosabb, mint a testi. Olyan, mint a villám fellobbanása, amely a sötét éjszakában a dolgokat egy pillanatra élesen felvillantja. A szellemi fény hatására olyan mélyen vésődnek a dolgok a lélekbe, hogy azokat - ha Isten kegyelme újból tudatosítja - pontosan úgy ismeri fel, ahogy először meglátta. Ezek a látomások nyugalmat, világosságot, mennyei örömet, tiszta szeretetet, alázatot hoznak létre és a szellemet felemelik Istenhez. Hatásaikban különböznek az olyan utánzatoktól, amelyekkel a sátán kápráztat el minket. A fenti hatásaik ellenére is el kell utasítanunk ezeket a látomásokat. Ha a lélek ezeket mint lelki kincseket összegyűjtögetné, akkor ez a sokféle benyomás, kép és személy lefoglalná belső világát, és megakadályozná, hogy a teremtmények lemondásán át az Istenhez vezető útra lépjen. Igaz ugyan, hogy az ilyen látomásokra való visszaemlékezés során eljuthat az istenszeretet bizonyos fokára. De sokkal magasabb fokra alkalmas <i>a tiszta hit.</i> Ha ez a hit a kifosztottság, a homály és a lelki szegénység erejével gyökeret ver a lélekben, akkor <i>a remény és a szeretet</i> is túlárad benne. Ez a szeretet nem bizonyos gyöngédség érzésében jelentkezik, hanem erőben, nagyobb bátorságban és eddig ismeretlen kedvességben nyilvánul meg. A mindenek feletti Istenhez, a Felfoghatatlanhoz „csak a teljes lemondás útján közeledhetünk”.<br />
<i>A kinyilatkoztatások</i> kifejezésben Keresztes János a szellemi közlések két fajtáját foglalja össze: először azokat az <i>értelmi megismeréseket</i>, amelyek <i>titkos igazságokat</i> tárnak fel az anyagi vagy szellemi valóságból. Másodszor <i>szorosabb és sajátos értelemben vett kinyilatkoztatásokat</i>, amelyek útján isteni <i>titkok</i> jutnak tudomásunkra. A tisztán szellemi igazságok megismerése teljesen különbözik a testi dolgok előbb említett szemléletétől. Ezekben a Teremtőről és a teremtményekről szóló igazságokat ismerjük meg. Az ilyen kinyilatkoztatásokhoz összehasonlíthatatlan és kimondhatatlan gyönyörűség kapcsolódik. Oka ennek az, hogy az ilyen ismereteknek a közvetlen tartalma maga az Isten, és mélyen behatolnak egyik vagy másik isteni tulajdonságba... Ezek a közlések tartósan bevésődnek a lélekbe. Minthogy ez tiszta szemléletben jön létre, a lélek világosan felismeri, hogy ezeket teljesen lehetetlen megfelelően kifejeznie, hacsaknem egészen általános fogalmakkal... Az ilyenek azonban elégtelenek annak a teljes megértéséhez, hogy mi is az, amit ízlelt és megértett a lélek. Ha a kinyilatkoztatás az Istenről ad ismeretet, akkor lehetetlen abban megkülönböztetni az egyes részleteket. Az ilyen fönséges és szerető ismeretekben csak olyan lélek részesül, aki már elérkezett az istenegyesülés állapotára, mivel ezek az ismeretek már magát az egyesülést jelentik. Egy bizonyosfajta érintkezésmód ez a lélek és az Isten között... olyan, ami áthatja a lélek lényegét. Azon különféle ismeretek és érintkezések közül, amelyeket Isten kelt a lélek lényegében, már egyetlen egy is, nemcsak, hogy egy pillanat alatt megtisztítja minden tökéletlenségétől, amelyeket egy életen át sem tudott volna levetni -, hanem még rendkívüli kegyelmekkel és erényekkel is elhalmozza. Az adományok olyan gyönyörűségesek, hogy közülük már egyetlen egy is messzemenően kárpótolja a lelket az egész életében elviselt számtalan szenvedésért... A lélek saját erejével képtelen eljutni ilyen fenséges ismeretekre. Saját hozzájárulása nélkül, egyedül az Isten hozza benne létre, gyakran éppen akkor, amikor legkevésbé gondol reá vagy vágyódik utána. És minthogy ilyen hirtelenül és beleegyezése nélkül jutnak a lélekbe, azért nem szabad ezeket az ismereteket sem keresni, sem elutasítani, csak alázatos megadásban elfogadni, hogy Isten akkor és úgy hajtsa végre művét, ahogy neki tetszik.<br />
Keresztes Szent János az ilyen kinyilatkoztatásoknál nem tanácsolja azt, amint az előbb tárgyaltaknál kívánt, - hogy ui. utasítsuk el azokat. Ezek az ismeretek már részei annak az egyesülésnek, amelyre az Isten el akar vezetni minket. Kedvéért az ember függetlenítse magát minden mástól, és „minden szenvedést alázatban, megadásban, mindenféle viszonzás reménye nélkül tisztán Isten iránti szeretetből... vállaljon magára. Ezek a kegyelmek... Isten különös szeretetének bizonyítékai olyan lélekkel szemben, aki önzetlenül átadja magát Istennek... Isten az egészen ráhagyatkozó és az Őt igazán szerető léleknek nyilatkoztatja ki magát”.<br />
Az említett ismeretektől nagyon eltérnek a <i>külső dolgokra vonatkozó ismeretek</i>. A kegyelmi ismeretek a prófétaság lelkéhez tartoznak, és ahhoz, amit Pál a „szellemek megkülönböztetésének” (vö. 1Kor 12,10) nevez. Mélyen bevésődnek a lélekbe és igaz voltukról biztosan meggyőződünk. Mégis alá kell vetni ezeket is a lelki vezető ítéletének, mert a hit útja biztosabban vezet az Istennel való egyesülésre, mint a megértés útja. Így jut el egyes ember természetfölötti módon a természet dolgainak és erőinek a megismerésére. Néha ezek csak részleges és múlékony megvilágosítások; az előrehaladottaknál azonban általános és maradandó ismeretek is lehetnek. A lelki emberek a természetfölötti megvilágosodás erejével gyakran apró, külső jelekből is felderíthetik, mi megy végbe a másikban. Tudomásukra juthat továbbá a távollévők sorsa és tette is. Az ilyen ismereteket saját közreműködésük nélkül nyerik el. Az is lehetséges, hogy az ember egészen világos megismerésre jut el, anélkül, hogy figyelne arra, amit olvas vagy hall, sőt a hallható szónál is mélyebben megérti. Előfordul, hogy valaki ismeretlen nyelv szavait hallja és mégis tökéletesen megérti. Ezen a téren - (ellentétben az előzőkkel) - ismét tág lehetősége van a sátáni megtévesztésnek. Mindezektől a rendkívüliségektől eltekintve, az ilyen ismeretek az Istennel való egyesülés szempontjából kevésbé értékesek, és bizonyos veszélyekkel is járnak. Legjobb azért, ha elutasítjuk, beszámolunk róluk a lelki vezetőnek és tanácsát követjük. Az említett dolgokat a lélek csak passzívan fogadja be, „csak annyiban hatnak, amennyiben az Isten akarja, anélkül, hogy a lélek kibontakoztatná saját tevékenységét”.
</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-72913085622895409002012-01-02T08:18:00.001-08:002012-01-07T12:27:37.780-08:00A szellem és a hit – A halál és a feltámadás [3]<div style="text-align: center;">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://3.bp.blogspot.com/-Xq5UD4szyYI/TwKaqRzISLI/AAAAAAAABA0/kpd8JGZKsjU/s1600/IMG_0928.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="http://3.bp.blogspot.com/-Xq5UD4szyYI/TwKaqRzISLI/AAAAAAAABA0/kpd8JGZKsjU/s320/IMG_0928.JPG" width="240" /></a></div>
<b>A teremtmény alkalmatlan eszköz az Istennel való egyesülésre. A természetes és természetfeletti ismeret elégtelensége (1)</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Itt érthetjük meg Keresztes Szent János szívverését. Felismert egy nagy igazságot, amelynek hirdetésére sajátos küldetést érzett. Célunk, hogy egyesüljünk Istennel, utunk a keresztrefeszített Krisztus, a keresztre feszítettségben kell Vele eggyé válnunk. Ennek a folyamatnak egyetlen megfelelő eszköze a hit. Feltevését most úgy igazoljuk, hogy kimutatjuk: semmi más valóság vagy elgondolás se lehet a hitnél alkalmasabb eszköz. Szükséges, hogy minden eszköz megfeleljen céljának. Az Istennel való egyesülés eszköze csak az lehet, ami összekapcsol Istennel, és legjobban hasonlít Hozzá. Egyetlen teremtményről sem állíthatjuk ezt, bár mindegyik bizonyos kapcsolatban van Istennel és az Ő keze nyomát viseli. Mégis mondhatjuk, hogy Istentől a teremtmények felé nincs semmiféle kapcsolat, semmiféle lényegi hasonlóság. Isten léte és a teremtmények léte közti távolság végtelen. Lehetetlen ezért, hogy az értelem - akár égi, akár földi teremtmény közvetítésével - teljesen felfogja az Istent... Az angyalok és a szentek is oly távol vannak Isten lényegétől, hogy még általuk sem juthat az értelem egészen közel az Istenhez. Ez az állítás érvényes mindarra, „amit a fantázia elképzelhet, amit az értelem ebben az életben felfbghat”. A természetes világot az értelem érzéki képek és formák útján fogja fel. Az ilyen érzékelések azonban nem vezetnek közelebb Istenhez. Az evilágban hozzáférhető természetfeletti sem segítheti az értelmet Isten pontosabb megismerésére. Az értelem a saját belátásával nem képes megfelelő fogalmat alkotni, az emlékezet és a fantázia képei és formái együttesen sem tudják visszatükrözni az Istent. Az akarat sem képes olyan örömet és gyönyörűséget megismerni, ami hasonló lenne Istenhez. Az ember, - hogy eljusson Istenhez - inkább ne is akarjon ... mindent megérteni.., inkább legyek vak, vesse be magát a sötétségbe... anélkül, hogy kinyitná szemeit. <i>Areopagita</i> Dénes ezért nevezi <i>misztikus teológiának</i> a szemlélődést, vagyis titkos isteni bölcsességnek, a <i>sötétség fénysugarának.</i> </div>
<div style="text-align: justify;">
Az Istenhez vezető sötétség - mint már mondtuk - a hit. Egyetlen, egyesülésre vezető eszköz. A hit az Istent úgy állítja elénk, amilyen valójában: végtelen létében, szentháromsági egységében. A hit valami módon hasonlít számunkra Istenhez, amennyiben a hit is, az Isten is elvakítja az értelmet és sötétségbe borítja. A lélek ezért annál bensőségesebben egyesül Istennel, minél jobban betölti a hit. A Szentírás <i>felhő</i> képében jelzi a hit homályát; az Isten a felhőbe burkolózott az ószövetségi kinyilatkoztatásokban, Mózes előtt a hegyen (Kiv 19,9), és Salamon előtt a templomban(1Kir8,12). Ebben a homályban az igazság fénye rejtőzik. Egykor azonban fátyol nélkül fog felragyogni, ha életünkkel együtt a hit is véget ér. Átmenetileg azonban teljesen a hitre vagyunk utalva. <i>A hitből eredő szemlélet homályos és általános ismeret,</i> - amely nemcsak a természetes értelmi működéssel áll szemben, hanem a különböző <i>természetfeletti megismerés módokkal</i> is. Az értelem ugyanis részesedhet a jól megkülönböztethető és világosan felfogható természetfölötti ismeretekben is: ilyenek a <i>látomások, kinyilatkoztatások, megszólítások és lelki érzékelések</i>... Testi szemeinkkel is láthatunk másvilági alakokat: angyalokat, szenteket vagy valami szokatlanul fényes ragyogást. Hallhatunk rendkívüli szavakat, érezhetünk kellemes illatokat, kívánatos ízeket kóstolhatunk, jóleső dolgokat tapinthatunk. Ne vizsgáljuk azonban, jók-e vagy rosszak; utasítsuk azokat vissza! Isten ugyanis inkább a lélekkel közli magát mintsem az érzékekkel. A lélek ebben a közlésben nagyobb biztonságot érez és jobban halad előre, níg viszont az érzéki tapasztalások rendszerint veszélyekkel járnak. Az érzékek ugyanis azt „vélik”, hogy ítéletet mondhatnak szellemi dolgokról, noha annyira járatlanok ebben, mint az igavonó ökör a tudományban. Az érzékek terén könnyen közreműködhet a sátán is, mivel hatással van a testre. De még ha Istentől is származnak ezek az érzéki jelenségek, annál kevésbé segítik a lelket, minél külsőbbek, kevésbé ösztönöznek az ima lelkületére és azt a látszatot keltik, mintha nagyobb jelentőségük lenne és jobban vezetnének Istenhez, mint a hit. Ezek az érzéki jelenségek könnyen túlzott önbecsülésre is vezethetnek. A sátán szívesen felhasználja ezeket, hogy ártson a lelkeknek. Mindezekből az okokból nyilvánvaló, hogy legjobb az ilyen képeket elutasítani. Ha viszont ezek az érzéki örömök az Istentől erednek, a lélek akkor sem veszít semmit. Az Istentől származó közlés abban a pillanatban, amikor megérint, kifejti hatását a szellemi részben anélkül, hogy időnk lenne a fontolgatásra: akarjuk-e vagy sem? Ellentétben tehát a sátáni látomásokkal - amelyek megadják ugyan az első ösztönzéseket, de nem sodorhatják tovább, ha a lélek nem akarja - az isteni meglátások a lélek mélyére hatolnak, szeretetre indítják az akaratot és úgy működnek, hogy a lélek akarata ellenére sem képes nekik ellenállni. Még ezeknek az üdvös hatásoknak ellenére se vágyakozzék a lélek az ilyen isteni jelenségekre. Még pedig azért, mert: </div>
<ol>
<li>az érzékeket felülmúló hit rovására mehetnek és így eltéríthetik a lelket az istenegyesülés egyetlen eszközétől. </li>
<li>Akadályozzák a lélek felemelkedését a láthatatlan világba. </li>
<li>Gátolják a lelket az igazi önmegtagadásban és a lelki kiüresedésében. </li>
<li>Az érzékekhez tapadt lélek már kevésbé fogékony az áhítat szellemére. </li>
<li>Elveszítheti az Istentől kapható kegyelmeket, ha önzően csak a látomásokat hajszolja. </li>
<li>És végül kaput nyithat a gonosz léleknek, hogy a hasonló jelenségekkel megtévessze. </li>
</ol>
<div style="text-align: justify;">
Ha a lélek lemondásban él és „elfordul az ilyen érzéki jelenségektől, akkor a kísértő elhagyja, mert nem tud neki ártani. Isten viszont megelőző szeretetében elárasztja kegyelmeivel, és az alázatos és az önzetlen lelket mindenek fölé emeli, amint azzal a szolgával tette, aki a kicsiben is hű volt hozzá (vö. Mt 25,21)... Ha a lélek hűséges és tartózkodó, akkor az Úr lépésről lépésre elvezeti az isteni egyesülésre és átalakulásra”. </div>
<div style="text-align: justify;">
Amint a külső érzékek észlelését, így <i>a belső érzékeket, a képzelőerő és a fantázia képeit is</i> vissza kell utasítanunk. A képzelőerő megjeleníti a fantázia átformálja a megjelenített képeket. Mindkettő jelentős az elmélkedésben, ami az ilyen képekhez kapcsolódó <i>megfontolás.</i> (Így elképzelhetjük Krisztust a kereszten, a megostorozásnál vagy Istent dicsősége trónusán.) Az ilyen képek éppoly kevéssé alkalmas eszközök az Istennel való közvetlen egyesülésre, mint a külső érzékek tárgyai, minthogy a képzelőerő csak azt tudja létrehozni vagy a lélek elé tárni, ami a külső érzékek tapasztalatköréből jut hozzá... Ha a látott, hallott és érzett tárgyak eljutnak a képzeletbe, akkor azoknak a mintájára hasonlókat alkot, ám ezek sem magasabb rendűek az érzéki dolgoknál. Minthogy ... semmi teremtett dolog sincs belső kapcsolatban az isteni lényeggel, így semmi sem lehet az Istennel való egyesülésnek a közvetlen eszköze azokból, amit az ember elképzelhet. A kezdőknek még szükségük lehet arra, hogy Istent, mint nagy tüzet, ragyogó fényt vagy valami hasonlót képzeljék el és így az érzékelhető dolgok képében az Isten szeretetre indítsa és lángra lobbantsa őket. A képzelőerő és a fantázia képei azonban csak távolabbi eszközök. A lelkeknek „rendszerint át kell haladni rajtuk, hogy elérjenek céljukhoz, a lelki nyugalom helyére. Itt csak menjenek át, és ne időzzenek hosszasan, mert különben sohasem érnek célba...”<br />
Az elmélkedés fokának elhagyására az az alkalmas idő, amikor már együtt van a három ismertető jegy, melyeket jól ismerünk <i>az érzékek sötét éjszakájából</i>. Ezek a jegyek a következők: - Ha a lélek már nem talál többé semmi örömet, se felüdülést az elmélkedésben; - ha már semmi más dologgal nem hajlandó foglalkozni; - és ha már legszívesebben teljes nyugalomban Istennél lenne és részesedne Isten általános, szerető ismeretében. A szerető megismerés rendszerint sok előző és fáradságos elmélkedés gyümölcse, mivel az egyes megismerésekben szerzett hosszú gyakorlás után lett a lélek maradandó állapota. Megtörténhet az is, hogy Isten előző gyakorlatok nélkül, váratlanul, egyszerre a szemlélődés és a szeretet állapotába helyezi a lelket. Ebben az általános, szerető megismerésben nincs semmiféle fokozatos megkülönböztetés és nem is megy részletekbe. Ha ilyenkor a lélek imádkozni kezd, akkor úgy szívja magába a szerető megismerést, - minden fáradtság nélkül és gyönyörrel - mint akinek a tenyerében van a víz. Nincs szüksége arra, hogy az előző elmélkedések, képek és elképzelések segítségével - mintegy mély kútból - vödörrel merítsen. Mihelyt eljut Istenhez, részesül abban a homályos, szerető, boldogító és megnyugtató megismerésben, amely a lelket bölcsességgel, szeretettel, és gyönyörrel itatja. Minden nyugtalansága és vívódása viszont állapotának félreértéséből származik, abból, hogy minden áron vissza akar térni a most már terméketlen elmélkedéshez.<br />
A szemlélődésben a szellemi képességek: az emlékezet, az értelem és az akarat együttesen működnek. Az elmélkedésben és a megfontolásban Keresztes Szent János az érzéki képességek tevékenységét látja. Az általános megismerés abban az egészen tiszta lélekben van jelen, amely mentes mindenféle benyomástól és egyedi ismerettől. Minél tisztább, egyszerűbb, tökéletesebb, szellemibb és bensőségesebb ez az általános megismerés, annál szabadabb és gyöngédebb lesz, és annál jobban kivonhatja magát az érzéki benyomások alól. A lélek egészen elfeledkezik magáról és mintegy időn kívül él. Az ilyen állapotban az ima egészen rövidnek tűnik, még ha órák hosszat tartott is. Ez a rövid imádság „az egekig hatol, mert az ilyen lélek magába fogadja a mennyei megismerést”. Hatására az egész kedélyvilága bizonyos módon felemelkedik a mennyei ismeretekre és egyidejűleg elidegenedik és elszakad minden földi dologtól, formától és képtől. Ez az állapot többnyire magával ragadja az akaratot is, elmeríti a szerelem örömeibe anélkül, hogy tudná, ki is szerelme tárgya. A léleknek egyetlen tennivalója ebben az állapotban, hogy befogadja az Istentől közölt felvilágosításokat, kinyilatkoztatásokat és egyéb behatásokat. Ragyogó, tiszta fény árad szét benne, amihez semmi más sem hasonlítható. Minden tárgyhoz vagy megfontoláshoz való kötődés csak útját állná ennek a finom és egyszerű fénynek, úgy amint a felhő tolul a napfény elé... Igaz, hogy a fény sohasem hiányzik egészen a lélekből, mégis a teremtményi formák és leplek elzárják a lelket és úgy beburkolják, hogy a fény nem tud beáradni. Mihelyt azonban megszabadul ezektől az akadályoktól és leplektől, és átadja magát a teljes lelki szegénységnek és önkiüresítésnek, akkor a lélek átlátszóvá és tisztává lesz és hasonlítani kezd a tiszta és áttetsző isteni Bölcsességhez, aki az Isten Fia. Belé árad „Isten békéje és nyugalma... Isten ... csodálatos megismerésével együtt, amelyet magába foglal az isteni Szeretet”. A szeretetegyesülésnek ebben a fönséges állapotában Isten már nemcsak „látomásban, képzelőerőben vagy másféle képnek titokzatos leple alatt közli magát, hanem szemtől szembe... (vö Szám 12,6kk), vagyis mintegy ajkával megérinti a lelket a szeretetben, tiszta isteni lényegiségében Isten ajka szeretetben megérinti a lélek ajkát azaz szellemi akaratát”. Eddig azonban hosszú utat kell megtennie az embernek. Isten fokozatosan vezeti a lelket a magas csúcsra. Alkalmazkodik az ember természetéhez. Kezdetben a lelkieket inkább külső, nyilvánvaló ... módon, elképzelések, képek és érzékelhető dolgok útján tanítja ... hol természetes, hol természetfölötti módon. Előbb a saját értelme használatával vezeti, majd lassan felemeli a fönséges isteni szellemhez. Az isteni nevelési tervbe beilleszkednek a képzelőerő látomásai is. Ügyelnünk kell „Isten szándékaira és akaratára vagyis az áhítat szellemére. Csakis erre a célra szánja a látomásokat. De, hogy mit adna az Isten abban az esetben, ha az ember érzékek segítsége nélkül, szellemileg is képes lenne egy látomást ... megragadni, - arról itt most nem beszélünk”.
</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-12981636305746387192011-09-26T23:41:00.000-07:002011-09-26T23:41:08.454-07:00A szellem és a hit – A halál és a feltámadás [2]<div style="text-align: center;"><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="http://1.bp.blogspot.com/-Y2cW5qIDnjg/ToFv8mD3acI/AAAAAAAAA9c/FOGzGcbNOvg/s1600/IMG_1063.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="http://1.bp.blogspot.com/-Y2cW5qIDnjg/ToFv8mD3acI/AAAAAAAAA9c/FOGzGcbNOvg/s320/IMG_1063.JPG" width="309" /></a></div><b>A lelki erők kiüresítése, mint a keresztút és a kereszthalál</b></div><div style="text-align: justify;"><br />
</div><div style="text-align: justify;"> Az átalakító egyesüléshez szükséges kiüresítést az <i>értelemben a hit</i> hozza létre, az <i>emlékezetben a remény</i>, az <i>akaratban</i> pedig <i>a szeretet </i>valósítja meg. A hitről már elmondtuk, hogy az értelemnek biztos, de homályos ismeretet ad. Istent megközelíthetetlen fénynek, felfoghatatlan végtelennek mutatja, olyannak, akivel szemben a természetes erő felmondja a szolgálatot, és az értelem felismeri semmiségét, tehetetlenségét, ugyanakkor pedig Isten nagyságát. A remény az emlékezetet üresíti ki, mert a még meg nem valósultakra irányul. „A remény, ami teljesedni látszik, többé már nem remény” (Róm 8,24). A remény megtanít arra, hogy mindent Istentől várjunk, semmit se magunktól vagy más teremtménytől. Istentől várjuk a végtelen boldogságot, ezért mondunk le az életben minden élvezetről és birtoklásról. A szeretet végül mindentől megszabadítja az akaratot és csak arra kötelezi, hogy Istent szeresse mindenek fölött. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha már megszűnik a teremtmények iránti vágyódása. A teljes önkiüresítésnek ezt az útját már egyszer olyan <i>keskeny útnak</i> neveztük, amire csak kevesen találnak rá. (vö. Mt 7,14). Ez az út vezet a tökéletesség magas hegyére, és csak azok járhatják végig, akiket semmiféle teher nem húz vissza. Erre a <i>keresztútra</i> hívja meg Jézus tanítványait: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen, mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki elveszti értem, ... megmenti életét” (Mk 8,34k). Amit Jézus itt kíván, az nem csupán némi visszavonultság vagy csekélyke javulás ilyen vagy olyan szempontból, és nem is csak egy kicsivel több ima és önmegtagadás, miközben megőrizzük a vigasztalást és a lelki érzelmeket élvezzük. Akik megelégednek ennyivel, azok, - mint a haláltól - úgy borzadnak, ha ezzel a különös tökéletességnek akár csak a nyomaival is találkoznak, amely az Istenben való minden lelki édességtől történő megfosztottságban, szárazságban, undorban és fáradtságban nyilvánul meg. Az igazi lelki kereszt, a szegénység mezítelensége Krisztus szellemében. „A másik úton csak önmagunkat keressük Istenben... ami pontosan ellentéte a szeretetnek. Önmagunkat keresni Istenben annyit jelent, hogy csak ajándékokat és gyönyörűségeket várunk Tőle... Istent magáért keresni nem csupán Isten iránti szeretetből való lemondást jelent, hanem azt is, hogy készek vagyunk Krisztus kedvéért elfogadni Istentől és a világtól azt, ami legkevésbé szolgál tetszésünkre”. Saját lelkünket „gyűlölni” és éppen ezzel megmenteni annyit jelent, mint Krisztus kedvéért lemondani mindarról, amit akaratunk valaha is megkívánhat és csak azt megtartani, amiben a kereszt keserűsége van. Az Úrral együtt kiüríteni a kelyhet (vö. Mt 20,21), annyi, mint egyaránt meghalni az érzéki és a szellemi természetnek. Csak így járhatunk a keskeny úton. Itt csak önmegtagadás van.... és kereszt. A kereszt az a vándorbot, amire támaszkodhatunk és ami nagyon megkönnyíti előre haladásunkat. Ezért mondja az Úr: „Az én igám kedves, az én terhem könnyű” (Mt 11,30). Ez a teher a kereszt. Mihelyt az ember rászánja magát, hogy magára vegye a keresztet, vagyis... Isten kedvéért csak a fáradságosat keresi és örömmel vállalja magára, valóban nagy megkönnyebbülést és édességet talál benne és elszakad mindentől anélkül, hogy bármit is kívánna - így járja a maga útját.</div><div style="text-align: justify;"> Ellenben, ha önző módon ragaszkodik valamihez - legyen az isteni vagy földi dolog - akkor még nem szakadt el mindentől, nem üresedett ki mindenből. Ezért nem is tudja a keskeny úton megvetni a lábát és járni rajta. A szellemi lelkeknek be kell látniuk, hogy ez az Istenhez vezető út nem a sok elmélkedés, nem is bizonyos fajta lelki gyakorlatok vagy örömérzések sokasága, ... hanem „csak az egy szükséges”... tagadjuk meg önmagunkat komolyan és belsőleg, hogy Krisztus kedvéért készek legyünk a szenvedésre és meghalni minden szempontból. Aki ... ezeket gyakorolja, az ezeken felül még sokkal többet talál és ér el. <i>Aki viszont ezeket a gyakorlatokat elmulasztja ... annak a többi erénygyakorlat olyan, mint a buborék. </i>Mert nem is segítenek az előre haladásban, még ha a lelkek nagyszerű elmélkedésre képesek is és angyali módon érintkeznek Istennel. A mi utunk Krisztus. Minden annak megértésén múlik, hogyan éljünk Krisztus példája szerint.</div><div style="text-align: justify;"> „Először is vitathatatlan: hogy Krisztus meghalt, lelki értelemben egész földi élete folyamán meghalt az érzékieknek és természetes értelemben meghalt halálában. Élete folyamán - mint mondja – az Emberfiának nincs hová fejét lehajtsa (vö. Mt 8,20), még inkább vonatkozik ez a halálára. Másodszor az is bizonyos, hogy Krisztus halála pillanatában teljesen magára maradt, szinte megsemmisült, mivel az Atya a legnagyobb szárazságban minden enyhület és vigasz nélkül hagyta. Ezért kiáltott fel a kereszten: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem ?” (Mt 27,46). Ez volt Jézus legnagyobb elhagyatottsága, amit élete folyamán érzékeiben átélt. De éppen ezzel nagyobb dolgot valósított meg, mint amit élete minden jelével és csodájával együtt tett... Megvalósította az emberi nemnek kegyelmi kiengesztelését és egyesítését Istennel. És ez abban a pillanatban történt, amikor az Úr legteljesebben megsemmisült... Megsemmisült az emberek előtti becsületében, hiszen akik látták a kereszten meghalni, kigúnyolták. Megsemmisült emberi természetében, hiszen a halálban a természet szertefoszlik. Az Atya fosztotta meg ebben a pillanatban minden segítségtől és vigasztalástól, teljesen magára hagyta úgy, hogy Jézus teljesen kiüresítette önmagát, megsemmisült, szinte feloldódott a semmiben, hogy így eltörölje a bűnt és az embert Istennel egyesítse... Az igazán szellemi lélek értse meg Krisztus titkát, azét a Krisztusét, aki az Istennel való egyesülésnek az ajtaja és útja. Így látja be a lélek, hogy annál bensőségesebben egyesül Istennel, minél inkább megsemmisíti önmagát Istenért érzékiekben és szellemiekben. És ha ebben a mélységes megaláztatásban szinte feloldódik a semmiben, akkor valósul meg a lélek szellemi egyesülése Istennel; így eljut arra a legmagasabb fokra, amit itt ezen a földön elérhet. A szellemi egyesülésnek ez a foka már nem a lelki felüdülésben és gyönyörködésben áll, hanem az élő testben megvalósult kereszthalálban, ami egyaránt kiterjed az érzékiekre és a szellemiekre, a külsőre és a belsőre”.</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-38282594413084382332011-09-02T01:03:00.000-07:002011-09-26T23:41:38.769-07:00A szellem és a hit – A halál és a feltámadás [1]<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="http://4.bp.blogspot.com/-mA7b6L7-sDk/TmCNy-eum9I/AAAAAAAAA84/9-3uGaOHsd4/s1600/IMG_0416.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="149" src="http://4.bp.blogspot.com/-mA7b6L7-sDk/TmCNy-eum9I/AAAAAAAAA84/9-3uGaOHsd4/s200/IMG_0416.JPG" width="200" /></a></div><div style="text-align: center;"><b>A lélek sötét éjszakája</b></div><div style="text-align: justify;"> </div><div style="text-align: justify;"> Keresztes János <i>a lélek éjszakáját keskeny útnak</i> nevezi. Előbb még a hit útjának mondtuk, és éjféli sötétségnek neveztük. A hitnek ezek szerint uralkodó szerepe van a lélek éjszakájában. Ezt az állítást, hogy megvilágítsuk, meg kell magyaráznunk, mit ért Szent János a <i>szellemen és a hiten</i>. Ez nem könnyű feladat. Minden írása hátterében ott van a <i>szellem ontológiája</i>. Erről nincs külön tanulmánya és talán nem is foglalkozott azzal, hogy elméletileg kidolgozza a benne élő habituális (állapotszerű) <i>tudást</i> és meghatározza annak egyes megnyilvánulásait. Még kevésbé valószínű, hogy végig gondolta volna, honnan származik tudása. Keresztes Szent János célkitűzése nem kívánta, hogy ezeket megvilágítsa. Ennek a szellemtörténetileg egyébként jelentős kérdésnek az elemzése nagyon eltérítene utunktól. Nem mellőzhetjük azonban azt a tárgyi kérdést, mit értett János <i>szellemen</i> és <i>hiten</i>? A kérdésre csak annak alapján válaszolhatunk, amit elmond nekünk a lélek éjszakájáról. Jelentős nehézséget okoz, hogy a szerző a sötét éjszakát kétszer is tárgyalja. A Kármelhegy Útjában és a Sötét Éjszaka magyarázatában, és mind a két rész befejezetlen maradt.</div><div style="text-align: justify;"><br />
</div><div style="text-align: center;"><b>1. A lelki erők kiüresednek az aktív éjszakában</b></div><div style="text-align: center;"><br />
</div><div style="text-align: center;"><b>A hit éjszakája, mint az egyesülés útja</b></div><div style="text-align: justify;"><br />
</div><div style="text-align: justify;"> A második éjszaka sokkal sötétebb, mint az első. Az első éjszaka ugyanis az ember alacsonyabb, érzéki részét érinti és ezért inkább külsődleges. A hit éjszakája ezzel szemben a magasabb, az értelmi képességeket belülről ragadja meg, megfosztja a lelket az értelem fényétől vagy szinte megvakítja.</div><div style="text-align: justify;"> A teológusok a hitet a lélek biztos, tartós, de sötét állapotának nevezik (<i>habitus</i>). Sötétnek mondható, mert a lélek elé tárja, hogy higgye az Istentől kinyilatkoztatott igazságokat, olyan igazságokat, amelyek a természetes fényt és az emberi értelmet minden szempontból fölülmúlják. Innen van, hogy a hitben kapott ragyogó fény homályos sötétségnek mondható az értelemben. Mert a nagyobb fény kioltja és legyőzi a kisebbet. „Így nyeli el és győzi le a hit fényének nagy ereje értelmünk fényét, azt, amely önmagától csak a természetes megismerésre juthat el” Ugyanakkor az értelemnek a természetfeletti befogadására is megvan a képessége, akkor ha Isten fel akarja emelni a természetfeletti ismeretre. Az értelem önmagától csak természetes ismeretre tehet szert természetes módon, úgy amint az érzékek a tárgyat eléje tárják. „Így az értelem a dolgokról nyert képzeteket és benyomásokat önmagukban vagy hasonlatok alapján ragadja meg”. Ha valakinek olyasmiről beszélünk, amit még sohasem látott és olyan hozzá hasonlót sem ismert, ami nyomra vezetné -, akkor a nevét megtanulja, de nem tud képet alkotni a dologról, így van a vakonszületett ember a színekkel.</div><div style="text-align: justify;">És így vagyunk mi a hittel is. Olyan dolgokról tudósít minket, amelyeket sohasem láttunk vagy hallottunk és nem is ismerünk hozzá hasonlót. Csak elfogadhatjuk azt, amit mondanak nekünk, miközben akár ki is kapcsolhatjuk természetes ismeretünk fényét. Bele kell egyeznünk abba, amit hallunk -, anélkül, hogy értelme közelebb jutna hozzánk. - Ezért (mondhatjuk, hogy) a hit a lélek számára egészen sötét éjszaka. Éppen ezáltal kapja meg a lélek a hit fényét, azt a tökéletes bizonyosságú tudást, amely felülmúl minden más ismeretet és tudományt, úgy, hogy csak a tökéletes szemléletben juthat el a hitnek a helyes felfogására. Ezért mondja az Írás: „Si non credideritis, non intelligetis” (Ha nem hisztek, nem juttok el a belátásra) (vö. Iz 7,9b).</div><div style="text-align: justify;"> Mindebből nemcsak az lesz világos, hogy a hit sötét éjszaka, hanem hogy egyben <i>út</i> is. Út a cél felé, amelyre a lélek törekszik: az Istennel való egyesüléshez. Egyedül a hit ad valamiféle ismeretet Istenről. És eljuthatna-e az ember az Istennel való egyesülésre, ha Őt nem ismerné? Az ember, hogy eljuthasson a hittől a célhoz, helyesen kell viselkednie. Önként és saját erejéből kell belépnie a hit éjszakájába. Miután az érzékek éjszakájában minden teremtmény iránti vágyról lemondott, most meghal természetes erőinek, érzékeinek, sőt: értelmének is, hogy valóban eljusson Istenhez. Maga mögött hagyja a természetest, hogy elérhesse a természetfölöttit. Ha az Isten már természetfeletti javakkal is megajándékozta, akkor azokról is le kell mondania. Szakadjon el mindentől, amit még felfoghat. „Úgy éljen, mint vak a homályban, támaszkodjék a sötét hitre, a hitet válassza fényének és vezetőjének és semmi olyasmire ne hagyatkozzék, amit megért, élvez, érez vagy elképzel. Mert mindez csak sötétség, ami tévedésbe viszi vagy feltartóztatja. A hit pedig fölülmúl minden ilyen értést, elvezetet, érzést és elképzelést”. A lélek legyen teljesen vak, hogy eljusson a hit tanítására. Aki még nem egészen vak, az abban bízik, amit lát, és nem hagyja magát vezettetni. Így van ez a lélekkel is. Csak ha arra hagyatkozik, amit Istenről élvez, érez vagy tud, akkor ezen az úton még könnyen eltévedhet, elakadhat, mert nem adta át magát a hitnek, pedig mégiscsak ez az igazi vezetője. Istennel akkor egyesül, ha egyszerűen hisz Isten jelenlétében. Ez azonban nem az értelemnek, a képzeletnek vagy az akaratnak a dolga, mert ebben az életben az ember nem képes felfogni, hogyan létezik Isten. Legyen valakinek mégoly nagyszerű benyomása Istenről, ismerje Őt vagy élvezze Őt, mégis mérhetetlen távolságban van attól, hogy Istent igazán birtokolja. Ha a lélek ebben az életben eggyé akar válni azzal az Istennel, akivel a másvilágon a dicsőség fényében fog részesedni, - amint Szent Pál írja - szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem fogta (vö. 1Kor 2,9; Iz 64,4), - akkor „amennyire lehetséges teljesen érzéketlen legyen mindaz iránt, amit a szem megláthat, a fül meghallhat, a fantázia elképzelhet és a szív befogadhat (a szívvel itt az emberi lelket jelöljük)”. Ha azonban az ember még mindig a saját erőire támaszkodik, akkor csak még több nehézséget és akadályt gördít maga elé. Saját útjának elhagyása viszont annyit jelent, hogy rálépett a célhoz vezető igazi útra. Emberi természetünk feladása elvezet <i>ahhoz a Célhoz</i>, amely minden természetet felülmúl: az Istenhez. Ha a lélek ebbe az állapotba elérkezett, már nem ismer és nem is kötődik semmiféle természethez vagy emberi módhoz. Többé semmit sem akar különös módon ízlelni vagy érezni, „mivel most már minden lehetőt birtokol, úgy, mint akinek semmije sincs, és mégis mindene megvan”6. Külsőleg és belsőleg minden természetes korlátot levet és minden kötöttség nélkül belép a természetfölöttibe, oda, amely semmiféle természetit és sajátos módot sem ismer, mert ez a <i>természetfeletti lényege szerint</i> minden természetit magába foglal. Az emberi lélek emelkedjék felül mindazon a szellemin, amit természetes módon felismerhet, megízlelhet vagy megtapasztalhat. Ha ezeket a természetes dolgokat még nagyobbra tartja, akkor egyre inkább eltávolodik a legfőbb Jótól. Ha viszont a legfőbb Jóhoz hasonlítva kevésre értékeli azokat, „akkor a lélek hatalmas léptekkel közeledik a sötétségben az egyesüléshez a hit útján”.</div><div style="text-align: justify;"> Keresztes Szent János jobb megértésül erre a helyre iktatja be a <i>lelki egyesülésről</i> szóló rövid magyarázatát. Itt azonban Istennek nem arról a lényegi egyesüléséről van szó, amellyel a dolgokat létükben fenntartja, hanem a léleknek Istenben való szerető egyesülését és átalakulását írja le. Ez a szeretetegyesülés azonban nem állandó, úgy, mint a lényegi egyesülés, - hanem csak akkor valósul meg, ha a lélek eljutott az istenhasonlóságra a szeretetben. Isten lényegi egyesülése a dolgokkal természetes -, a szeretetegyesülése viszont természetfölötti. Ez a természetfölötti egyesülés akkor jön létre, ha a lélek akarata és az Isten akarata annyira eggyé válik, hogy már semmi sincs, amiért egyik a másiknak ellentmondana. Ha tehát a lélek tökéletesen kiüresíti magát abból, ami az isteni akarattal ellenkezik, úgy hasonul Istenhez, hogy a szeretet útján átalakul Istenbe. Ki kell üresítenie magából nemcsak az Isten akaratával ellenkező minden cselekvést, hanem minden, vele ellenkező szokást is... Mivel egyetlen teremtmény sem ér fel és felel meg Isten lényegének, ezért az emberi léleknek el kell szakadnia minden teremtménytől, minden művétől és a saját képességeitől is... Csak így alakulhat át Istenbe. Az isteni fény eredetileg természetes módon lakik a lélekben. Ha viszont megszabadul mindattól, ami nem Isten - mert Isten a Szeretet! - csak akkor világosodhat meg és alakulhat át Istenbe. Csak úgy közli természetfölötti létét, hogy a lélek megérzi, részese Istennek és sajátjának tartja mindazt, ami Istené. Ilyen messzire vezet az egyesülés: mindaz, ami az Isten vagy a lélek tulajdona, közös lesz ebben a közlésben és átalakulásban. Már inkább Istennek látszik a lélek, mint léleknek. A lélek részesedik Istenben, de úgy, hogy átalakulásában is megtartja „saját természetes, az istenitől egészen különböző létét”.</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-30169380012021836102011-08-26T09:36:00.000-07:002011-08-26T09:36:45.562-07:00Az érzékek passzív éjszakája, lelkiszárazság<div style="text-align: center;"><b>A keresztrefeszítettség passzív éjszakája</b></div><div style="text-align: justify;"> Az aktív belépés a sötét éjszakába is csak azért lehetséges, mert Isten kegyelme az embert megelőzi, vonzza és az egész úton támogatja. Azonban a megelőző és a segítő kegyelem <i>kezdőknél</i> még nem jelenti a sötét éjszakát. Isten úgy bánik a kezdőkkel, mint gyöngéd anya kis gyermekével: karján hordja, tejjel táplálja. Az ilyen lelkek még bőséges örömben és vigaszban részesülnek az imádság, a szemlélődés és az önmegtagadás gyakorlataiban. Ez az öröm indítja őket arra, hogy rászánják magukat a lelki életre. Még nem veszik észre, hogy milyen tökéletlenek és mennyi hibát követnek el erénygyakorlataikban. Szent János élő példákon mutatja be, hogy a kezdőknél mind a hét főbűn megtalálható, de lelki síkra emelten. Ilyen például a <i>lelki kevélység</i>, amikor az ember kegyelmeit és erényeit saját magának tulajdonítja, másokat pedig lenéz. Inkább ő oktat ki másokat, mintsem hogy elfogadjon tőlük valamit. Vagy a <i>lelki kapzsiság</i>: az ilyen nem tud betelni a könyvekkel, keresztekkel, rózsafüzérekkel, stb. Csak úgy szabadulunk meg az ilyen hibáktól, ha elszokunk a vigasztalások tejétől és szilárdabb eledellel táplálkozunk. „Ha a kezdők egy ideig az erények útján jártak, a szemlélődésben és az imában hűségesnek bizonyultak és az ezekben talált édesség és élvezet segítségével az evilági dolgokhoz való ragaszkodástól megszabadultak -, akkor végül lelkileg úgy megerősödnek Istenben, hogy képesek a teremtmények iránti vágyaikat megfékezni. Ezek után Isten kedvéért némi nehézséget és lelki szárazságot is el tudnak viselni anélkül, hogy visszavágyódnánk azokra a régi jó időkre, amikor a lelki gyakorlatokban több gyönyörűséget éreztek... Ekkor Isten az eddigi fényt elhomályosítja, bezárja előttük az ajtót, eltömi a Lélek édes vizének azt a forrását, amelyből eddig kedvük szerint ihattak. Most ... olyan lelki sötétségbe helyezi őket, hogy képzeletükkel és gondolataikkal nincs hová fordulniuk. Minden lelki gyakorlat ettől kezdve ízetlennek és ellenszenvesnek látszik. Itt nem a bűnök és tökéletlenségek következményeiről van szó, hanem a sötét éjszakának a tisztító szárazságáról, amelynek <i>három ismertetőjegye</i> van.</div><div style="text-align: justify;"> <b>1.</b> A lélek már nem leli semmi örömét a teremtményekben.</div><div style="text-align: justify;"> <b>2.</b> „Szorongással és aggódással gondol Istenre; azt hiszi, hogy nem jól szolgál Neki, azért esett vissza (lelki életében), mivel az isteni dolgokban nem érez semmiféle örömet”. Nem aggódna akkor, ha tudná, hogy szárazságát lanyhasága okozza. A tisztító szárazságban azonban mindig elevenen él az istenszolgálat vágya. Míg a lélek megerősödik, az érzéki élet az élvezetek hiányában eltompul. „Isten az érzéki képességek javait és erőit átviszi a lelkiekre, és minthogy az érzékeknek és a természetes erőknek semmiféle fogékonyságuk nincs a lelkiekre, ezért a nélkülözésben szárazzá és üressé válnak. Az ember érzékeinek ugyanis semmiféle hajlandóságuk sincs a lelkiekre. Mert amitől a lélek felüdül, az a testnek ellenszenves, nem serkenti cselekvésre. A lélek ugyanakkor bőségesebb táplálékban részesül, a korábbinál jóval erősebb, éberebb és körültekintőbb lesz arra, hogy Isten szolgálatában semmi hibát se kövessen el”. Az ember azonban még nincs hozzá szokva a lelki édességekhez, ezért kezdetben csak szárazságot és kedvetlenséget érez.</div><div style="text-align: justify;"> <b>3.</b> A tisztító szárazság abból is felismerhető, hogy az ember többé nem képes szemlélődni és elmélkedni és minden erőfeszítése ellenére sem képes képzelőerejét használni... Isten ebben az állapotban többé már nem az érzékek útján közli magát a lélekkel, ahogy ezt korábban, a kereső elmélkedés útján tette..., Isten ezután tisztán szellemi úton közli magát. Az ember már nem a gondolatok egymásutánjában, hanem az egyszerű szemlélet tényében fogja fel az isteni közlést, amire pusztán belső vagy külső érzékei nem képesek. Ez a sötét és az érzéki embernek annyira száraz szemlélődés „valami rejtett és titokzatos dolog annak is, aki megtapasztalja”... A tisztító szárazság „a lélekben hajlandóságot és vágyat kelt a magányra és nyugalomra, amelyben nem képes és nem is akar semmi határozott dologra gondolni”. Ha a lelkek most nem türelmetlenkednek, „akkor hamarosan nyugalomba részesülnek és minden dolgot elfeledve rendkívüli felüdülést nyernek. Az üdítő frissesség olyan gyöngéd, hogy a lélek rendszerint nem is érezhetné akkor, ha mohón vágyódna rá vagy túlzottan hajszolná annak élvezetét... Hasonló a levegőhöz, amely rögtön eltűnik, ha kézzel akarjuk megfogni... Isten ebben az állapotban olyan sajátos úton vezeti a lelket, hogyha (a lélek) saját erejéből és képességéből akarna valamit tenni, inkább akadályozná Isten művét, mintsem elősegítené. Isten az érzéki embernek a szárazsággal olyan békét ajándékoz, amely szellemi és nagyon értékes, „hatása nyugodt, gyöngéd, megnyugtató és békés -, teljesen eltér a korábbi élvezetektől, amelyek sokkal érezhetőbbek és érzékekkel foghatóbbak voltak”. Így érthető, hogy mi csak az érzéki embernek halálát érezzük és nem (tapasztaljuk) az új életnek a betörését, ami (emögött a halál) mögött elrejtőzik.</div><div style="text-align: justify;"> Nem túlzás, ha a lelkeknek ebben az állapotban elviselt szenvedéseit keresztrefeszítettségnek nevezzük. Tehetetlenségükben olyanok, mint akiket (keresztre) szegeztek. A lelki szárazsághoz járul még az a gyötrő félelem, hogy tévúton járnak. Abban a hiszemben élnek, hogy minden lelki javukat elveszítették, és Isten is elhagyta őket. Minden erejükkel azon fáradoznak, hogy korábbi módon tevékenykedjenek, de semmit sem érnek el, csak megzavarják azt a békét, amit Isten adott nekik. Ilyenkor semmi mást nem szabadna tenniük, mint megőrizniük türelmüket, kitartaniuk az imádságban minden egyéb tevékenység nélkül. Isten csak azt kívánja, hogy lelküket minden ismerettől és gondolattól mentesen, szabadon és nyugalomban őrizzék meg. Ne aggódjanak azon, hogy miről kellene gondolkodniuk, miről kellene elmélkedniük, - elegendő, ha szeretettel Istenre figyelve nyugodtan kitartanak. Zárjanak ki magukból mindenféle aggódást, fontoskodást, sőt azt a túlzott kívánságot is, hogy Istent érzékeljék vagy megízleljék. Megfelelő lelki vezetés nélkül az ilyenek csak gyötrődnek, és még az a gondolat is megkísérti őket, hogy az imádsággal csak vesztegetik az időt, és ezért a legszívesebben abbahagynák. Ha viszont nyugodtan ráhagyatkoznak a sötét szemlélődésre, akkor hamarosan megérzik azt, amit a Sötét Éjszaka második sora mond: <i>„szerelmem izzó lángra lobban”</i>. „Mert a szemlélődés nem más, mint Isten titokzatos, békés, szeretetáramlása. Ha nem ütközik akadályba, akkor a szeretet Lelke lángra lobbantja a lelket”.</div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="http://2.bp.blogspot.com/--7SKNi-t5h8/TI4r0vO5WgI/AAAAAAAAAPs/cg7tjPIzpnU/s512/Mt_7_14_450x600.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="http://2.bp.blogspot.com/--7SKNi-t5h8/TI4r0vO5WgI/AAAAAAAAAPs/cg7tjPIzpnU/s320/Mt_7_14_450x600.JPG" width="240" /></a></div><div style="text-align: justify;"> Eleinte ez a szeretetláng még nem vehető észre. A lélek inkább csak szárazságot és ürességet érez, fájdalmas szorongást és aggódást. És ha valamit mégis felfog ebből, akkor ez a gyötrelmes vágyódás Isten után; a szeretet fájó sebe. Csak később ismeri fel, hogy Isten az érzékek éjszakáján át vezetve akarja megtisztítani és a szellemi léleknek alávetni. Akkor felkiált: <i>„Mily boldogság a részem!”</i> És világos lesz előtte, hogy az akkori <i>„óvatlan kiosonása”</i> milyen előnyt jelentett neki: megszabadította az érzékek szolgaságától, fokozatosan szakította el vonzalmát minden teremtménytől és az örök javak felé fordította. Az <i>érzékek éjszakája</i> volt az a <i>szűk kapu</i> (vö. Mt 7,14), ami az életre vezette. Mostantól kezdve ezen a <i>keskeny úton</i> kell járnia a <i>lélek éjszakájában</i>. Ilyen messzire csak kevesen jutnak el, de már az első éjszaka ajándékai is rendkívül gazdagok: a lélek <i>önismeretre</i> tesz szert, így jut el saját nyomorúságának belátására, többé már semmi jót sem tulajdonít önmagának és megtanulja, hogy nagyobb odaadással járuljon Isten színe elé. Igen, csak most tűnik fel előtte <i>Isten nagysága és fönsége</i>. Mivel a lélek megszabadult érzékeinek támaszaitól, megvilágosodik és hozzáférhetővé válik az igazságnak. Ezért mondja a zsoltáros: „Érted sóvárog a testem, mint a száraz, úttalan, kiaszott föld. Téged keres tekintetem a szent sátorban, hogy erődet és dicsőségedet megláthassam” (Zsolt 63,2k). A zsoltáros ezzel azt akarja mondani, „hogy nem a lelki örömök és a sokféle élvezet, hanem az érzéki ember szárazsága és kifosztottsága... az Isten megismerésének az előfeltétele és eszköze... Keresztes János az „úttalan földön” azt érti, hogy képtelenek vagyunk logikus következtetéssel fogalmat alkotni Istenről, kutató gondolkodással vagy a képzelet segítségével sem jutunk előre.</div><div style="text-align: justify;"> A szárazságban és az ürességben a lélek <i>alázatossá</i> lesz. Eltűnik korábbi kevélysége, mert önmagában semmi okot sem talál arra, hogy másokat lenézzen. - Most embertársait sokkal tökéletesebbnek látja és ezért szeretet és nagyrabecsülés ébred irántuk szívében. Túlzottan leköti saját nyomorúsága is, ezért nem foglalkozik másokkal. Tehetetlenségét látva <i>alávetett és engedelmes</i> lesz, arra vágyódik, hogy tanítsák és így jusson el a helyes útra. <i>Lelki mohóságából</i> is végleg kigyógyul. Már semmiféle lelki gyakorlatban nem leli örömét, ezért nagyon mértékletes lesz; mindent, amit tesz, az Istenért teszi anélkül, hogy saját kielégülését keresné. Hasonló a helyzet egyéb tökéletlenségénél is. A tökéletlenségekkel együtt minden zavar és nyugtalanság is megszűnik. Mélységes <i>béke és állandó Istenre gondolás</i> költözik a lélekbe. Egyetlen gondja, hogy még nem tetszik eléggé Istennek. A sötét éjszaka így lesz az erények iskolája, ahol az ember csak <i>odaadást és türelmet</i> gyakorol. Hűségesen kitart a lelki életben anélkül, hogy vigaszt és felüdülést találna. Így jut el a lélek a <i>tiszta istenszeretetre</i>, mert ekkor már csak Isten kedvéért cselekszik. A nehézségekben való kitartás erőt ad neki és erőslelkűségre neveli. Végül megtisztul minden érzéki hajlamtól és kívánságtól, és eljut az igazi, lelki szabadságra, ahol beérik a Lélek tizenkét gyümölcse. Védettséget kap három ellenségével szemben: a gonosz lélek, a világ és a test ellen. Ezek nem tehetnek semmi rosszat a léleknek, mert a lélek „óvatlan kiosont” körükből. És most, hogy a szenvedélyek elnyugodtak, az érzékiség kialudt, a lélek elmondhatja:<i> „házam pihen csöndes nyugalomban”</i>.</div><div style="text-align: justify;"> Az ember végre kiszabadult és a lélek útjára tért, a haladás és megvilágítás útjára, - oda, ahol egyedül Isten akarja tanítani saját közreműködése nélkül. Most átmeneti állapotban van. A szemlélődés tiszta szellemi örömet nyújt, és bennük a megtisztult érzékek is részesednek. Az ember időnkint még visszatér az elmélkedéshez. A lelki örömök fájdalmas próbatételekkel váltakoznak. Mielőtt belép a lélek sötét éjszakájába, még szárazságot, ürességet, fájdalmas próbatételeket, megpróbáltatásokat és gyötrő kísértéseket kell elszenvednie. Gyakran a tisztátalanságnak és az istenkáromlásnak a szelleme keríti hatalmába, és a megtévesztés szelleme ezernyi aggályba, zavarba és tanácstalanságba kergeti. Mindezekben a viharokban kell helyt állnia, ahhoz, hogy megedződjék. Nem mindenkinek jut azonban ilyen nehéz próba osztályrészül. Sokan viszont nem is tudnak kikerülni ebből a nehéz átmeneti állapotból. Akik mégis célhoz érnek, azoknak sokat kell elviselniük. Minél magasabb szeretetegyesülésre akarja Isten az embert elvezetni, annál alaposabb és tartósabb tisztulásnak veti alá. Még a haladóknak is sok rossz szokástól és tökéletlenségtől kell megszabadulniuk a lélek sötét éjszakáján. A szellemi lélekkel együtt az érzékek is teljesen megtisztulnak. Mert ezekben van a tökéletlenségek gyökere.</div><div style="text-align: justify;"> A tisztulás útjának eddigi ábrázolása világosan megmutatja, hogy ez az éjszaka sincs minden fény nélkül, bár a léleknek a szemei még nem alkalmazkodtak hozzá, és így nem képesek azt a gyönge fényt észrevenni. Azokban a viszonylag rövid magyarázatokban, amelyekben Szent János az érzékek éjszakáját kifejti, erősen hangsúlyozza értékes gyümölcseit. Mindez nincs ellentétben a kereszt üzenetével. Már korábban is szóltunk arról, hogy az Üdvözítő szenvedésének és kereszthalálának hirdetéséhez mindig hozzá kapcsolta a feltámadásáról szóló örömhírt. Az egyház liturgiája szerint Jézus Krisztus <i>„per passionem et crucem ad resurrectionis gloriam”</i> - a szenvedés és kereszt által jutott a feltámadás dicsőségébe. Őhozzá hasonlóan az érzéki ember elhalásával bontakozik ki a lelki ember. Ám ezt a csodálatos újjászületést eddig még csak alig érintettük. János az első éjszaka ábrázolásáról csak röviden szól, hogy mielőbb rátérhessen a második, <i>a lelki éjszakára. Ez az ő főtémája</i>. Jobb ezért, ha mi is a halál és feltámadás viszonyáról csak a lélek sötét éjszakája után beszélünk.</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-37011500438961689292011-08-23T08:46:00.000-07:002011-08-23T08:47:26.940-07:00Aktív belépés az éjszakába<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"></div><div style="text-align: center;"><a href="http://4.bp.blogspot.com/-Qr1PPGsPYnw/S5QeeugDRcI/AAAAAAAAAtw/dK9eWdJqJeU/s1600/ima1.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="200" src="http://4.bp.blogspot.com/-Qr1PPGsPYnw/S5QeeugDRcI/AAAAAAAAAtw/dK9eWdJqJeU/s200/ima1.jpg" width="150" /></a><b>3. Az érzékek sötét éjszakája</b></div><div style="text-align: center;"><b>Aktív belépés a kereszt követésének éjszakájába</b></div><div style="text-align: justify;"> A kiindulópontot, vagyis az éjszaka első szakaszát Szent János <i>az érzékek sötét éjszakájának </i>nevezi. Itt voltaképpen a<i> dolgok utáni vágyak örömének a kioltásáról</i> van szó. Ez nem jelenti azt, hogy érzékeinkkel semmit sem veszünk észre. Érzékeink ablakain át árad be az ismeret fénye testünk börtönének sötétségébe. Az érzékeket azért nem nélkülözhetjük életünk folyamán. Meg kell tanulnunk azonban, hogy úgy lássunk, halljunk, stb., mintha nem látnánk és nem hallanánk semmit. Az alapbeállítottságunkat kell megváltoztatnunk az érzékekkel felfogható világgal szemben. Ez az alapbeállítottság a természetes embernél nem tisztán a megismerés, sokkal inkább vágy és tett. Ezerféle módon kötődik az ember a világhoz, mert az betölti vágyait, tettekre ösztönzi, sőt ez a működési tere. Minden tevékenységében ösztönei és vágyai vezérlik: a táplálkozásban, ruházkodásban, munkájában és pihenésében, játékban és szórakozásban, sőt minden emberi érintkezésben is. Akkor érzi magát boldognak és elégedettnek, ha törekvésében semmi rendkívüli nem akadályozza. Semmi rendkívüli, - mert hiszen nem lehetséges a világ gátlástalan kiélése; ez a természetes embernek már gyermekkorától annyira megszokott, hogy szinte második természetévé vált. Neveltetéséből és tapasztalatából tudja, hogy az ösztönök gátlástalan kiélése káros a szervezetére, és az egészséges értelem is bizonyos önkéntes korlátozásra és szabályozásra indítja, korlátozza a másokra való tekintet is, amely a természetes közösségi élet nélkülözhetetlen követelménye a természetjog és a természetes erkölcs alapján. Mindez nem sérti az ösztönök természetes jogát, hanem inkább egyensúlyba hozza egyéb jogokkal.</div><div style="text-align: justify;"> A <i>sötét éjszakának</i> betörésével azonban valami egészen új történik. A kényelmes otthonlétünk a világban, az élvezetekkel való telítettség, ezeknek az élvezeteknek a megkívánása és a magától értetődő kielégítése - mindez a természetes ember számára a világos nappalt jelenti - Isten szemében azonban sötétség és az isteni fénnyel összeegyeztethetetlen. Ezeket a hajlandóságokat gyökerestül ki kell tépnünk, hogy Istennek helye legyen a lélekben. Ennek a követelménynek megfelelni annyit jelent, mint minden vonatkozásban felvenni a harcot természetünkkel, <i>magunkra venni a keresztet és átadni magunkat a keresztre feszítésre</i>; Keresztes Szent János ilyen összefüggésben idézi az Úr szavait: „Így hát aki közületek nem mond le mindenéről<b style="color: #0b5394;"> [1]</b> - amije csak van, nem lehet a tanítványom” (Lk 14,33). A vágy uralmának feltétele, hogy a lélekben valóban sötétség legyen.</div><div style="text-align: justify;"> Az érzéki vágyak kifárasztják és megkínozzák, elhomályosítják, beszennyezik, legyengítik a lelket és elrabolják tőle az Isten Lelkét. Ő maga is elfordul az Isten Lelkétől és átadja magát az állati ösztönöknek. Ha azonban felvesszük a harcot, magunkra vesszük keresztünket, ez azt jelenti, hogy <i>aktívan belépünk a sötét éjszakába</i>. Szent János erre a lépésre rövid és tömör utasítást ad, amikor azt mondja, aki ezekben a gyakorlatokban komolyan beiskolázza magát, annak nincs szüksége másra, mert ezekben mindent megtalál. Ezek az alapelvek a következők:</div><ol><li>Legyen benned mindig az a kívánság, hogy Krisztust utánozd minden dologban és életedet az Övéhez tedd hasonlóvá. Szemléld Krisztust, hogy utánozni tudd és mindenben úgy viselkedj, ahogyan azt Ő tenné.</li>
<li>Krisztus követését, hogy megvalósíthasd, le kell mondanod minden érzéki élvezetről és tartsd távol magad tőlük, hacsak nem szolgálnak valamiképp Isten dicsőségére.</li>
</ol><div style="text-align: justify;"> Mindezt Jézus iránti szeretetből tedd, aki életében semmiféle más kívánságot, sem örömet nem ismert, csak Atyja akaratának teljesítését. Ezt nevezte eledelének és táplálékának. Ha például élvezetet találsz olyan dolgok meghallgatásában, amelyek nem tartoznak Isten szolgálatához, akkor ne keresd abban örömödet és ne hallgass rájuk... Ugyanígy gyakorolhatod minden érzékedben az önmegtagadást, amennyiben ezzel a különféle benyomásokat elháríthatod. Ha ezt nem tudod megtenni, akkor elegendő, hogy legalább semmi örömet keress bennük, ha közelednek hozzád. Gondoskodjál arról is, ne hogy érzékeidet minden élvezettől érintetlenül megőrizd. Akkor érzékeid valóban sötétben lesznek, te pedig rövid idő alatt nagy haladást érsz el.</div><div style="text-align: justify;"> A négy természetes szenvedélynek, a<i>z örömnek, a reménynek, a félelemnek és a fájdalomnak</i> a megtagadására és harmonikus rendezésére a következő alapelvek átfogó irányítást és segítséget adnak. Ugyanis ahol a szenvedélyek nyugodtak és jól rendezettek, ott kivirágzik a lélek fenti és még sok egyéb java. Ezek az alapelvek nagyon értékesek és nagy erények gyökerei.</div><div style="text-align: justify;"> Gondoskodj arról, hogy törekvésed</div><ul><li> ne a könnyebbre, hanem a nehezebbre irányuljon.</li>
<li> Ne keresd a kényelmesebbet, hanem a kényelmetlenebbet!</li>
<li> Ne keresd ami több örömet okoz, próbáld azt inkább nélkülözni!</li>
<li> Ne a vigaszt keresd, hanem inkább a vigasztalanságot!</li>
<li> Ne a nyugalomra vágyódj, hanem inkább a fáradozásra!</li>
<li> Ne a többre, hanem a kevesebbre!</li>
<li> Ne a magasabbra, a kiválóbbra, hanem az alacsonyabbra, a jelentéktelenre!</li>
<li> Ne akarj minden áron valaki lenni, hanem inkább semmi.</li>
<li> Ne a jobbat keresd a dolgokban, hanem a rosszabbat! Kívánj Krisztusért teljesen kifosztott, szabad és szegény lenni mindabban, amit a világ nyújt. Az ilyen vágyakat fogadd be teljes szívedbe és arra törekedj, hogy akaratod itt teljesedjék ki... Ha mindezt jól megtetted, akkor elegendő, hogy beléphess az érzékek sötét éjszakájába.</li>
</ul><div style="text-align: justify;"> Ilyen megfontolások után nincs szükség arra a magyarázatra, hogy az aktív belépés az érzékek sötét éjszakájába egyet jelent a kereszt készséges felvételével és a kitartó kereszthordozással. A kereszthordozás még nem jelenti a halált. Pedig az embernek meg kell halnia a bűnnek, hogy átjuthasson az éjszakán. Az ember kiszolgáltathatja magát a keresztrefeszítésre, de önmagát senki sem feszítheti keresztre. Amit az ember az aktív éjszakán elkezdett, annak a passzív éjszakán kell befejeződnie, - pontosabban: maga az Isten fejezi be. - „Bárhogy is törekszik a lélek, mégsem képes saját erőfeszítésével annyira megtisztulni, hogy a legkisebb dologban is képes legyen az Istennel való tökéletes szeretetegyesülésre. Hogy valóban alkalmas legyen, Isten veszi kezébe és tisztítja meg a passzív éjszaka sötét tüzében...”</div><div style="text-align: justify;"><br />
</div><div style="text-align: justify;">___________________</div><div style="text-align: justify;"><b style="color: #0b5394;">[1] </b>A régi ford. szerint: „minden vágyáról”</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-79914133657080503832011-08-21T14:31:00.000-07:002011-08-21T14:31:16.592-07:00Az érzékek sötét éjszakája<div style="text-align: center;"><b>Kereszt és az Éjszaka – Az érzékek éjszakája</b></div><div style="text-align: center;"><b>2. A Sötét Éjszaka Dala</b></div><div style="text-align: justify;"> A misztikus éjszakát azért vizsgáljuk meg, hogy felfedezzük benne kereszt üzenetét. Legjobb, ha kiindulásul Keresztes Szent János énekét, a Sötét Éjszaka Dalát választjuk, amely a misztikus éjszakáról szóló két nagy magyarázat alapjául szolgál.</div><div style="text-align: center;"><i>A SÖTÉT ÉJSZAKA</i></div><div style="text-align: center;"><i>Egy sötét, csöndes éjen,</i></div><div style="text-align: center;"><i>mikor szerelmem izzóan lángra lobbant -</i></div><div style="text-align: center;"><i>mily boldogság a részem! -</i></div><div style="text-align: center;"><i>óvatlan kiosontam,</i></div><div style="text-align: center;"><i>míg házam pihent csöndes nyugalomban.</i></div><div style="text-align: center;"><i><br />
</i></div><div style="text-align: center;"><i>Homályba rejtve mélyen,</i></div><div style="text-align: center;"><i>álruhában, vezetőmmel titokban -</i></div><div style="text-align: center;"><i>mily boldogság a részem! -</i></div><div style="text-align: center;"><i>az éjben elosontam,</i></div><div style="text-align: center;"><i>míg házam pihent csöndes nyugalomban.</i></div><div style="text-align: center;"><i><br />
</i></div><div style="text-align: center;"><i>E boldogságos éjen</i></div><div style="text-align: center;"><i>titkon, mert senki sem látott meg engem,</i></div><div style="text-align: center;"><i>és nem láthattam én sem,</i></div><div style="text-align: center;"><i>csak azt a fényt követtem</i></div><div style="text-align: center;"><i>vezetőmként, mely ott égett szívemben.</i></div><div style="text-align: center;"><i><br />
</i></div><div style="text-align: center;"><i>A fényes napvilágnál</i></div><div style="text-align: center;"><i>biztosabban tudott oda vezetni,</i></div><div style="text-align: center;"><i>hol a kedves reám vár,</i></div><div style="text-align: center;"><i>s el sem választ a messzi</i></div><div style="text-align: center;"><i>tájon minket egymástól soha senki.</i></div><div style="text-align: center;"><i><br />
</i></div><div style="text-align: center;"><i>Ó éj, hajnalnál drágább,</i></div><div style="text-align: center;"><i>Ó éj, te voltál szívem vezetője</i></div><div style="text-align: center;"><i>Ó éj, te a frigy láncát</i></div><div style="text-align: center;"><i>fonod a szeretőkre,</i></div><div style="text-align: center;"><i>és szeretőt olvasztasz szeretőbe.</i></div><div style="text-align: center;"><i><br />
</i></div><div style="text-align: center;"><i>Virágos volt a keblem,</i></div><div style="text-align: center;"><i>melyet csak néki őrzök lankadatlan,</i></div><div style="text-align: center;"><i>s míg aludt rajtam csendben,</i></div><div style="text-align: center;"><i>gyöngéden simogattam,</i></div><div style="text-align: center;"><i>s legyeztem cédrusággal, óva, halkan.</i></div><div style="text-align: center;"><i><br />
</i></div><div style="text-align: center;"><i>Hajnal jöttén hajával</i></div><div style="text-align: center;"><i>szellő játszott, s ő ébredezni kezdett,</i></div><div style="text-align: center;"><i>és kezével, a lággyal</i></div><div style="text-align: center;"><i>oly gyöngéden ölelt meg,</i></div><div style="text-align: center;"><i>hogy érzékeim ájulatba estek.</i></div><div style="text-align: center;"><i><br />
</i></div><div style="text-align: center;"><i>Fölé hajolva adtam</i></div><div style="text-align: center;"><i>át magam a csöndnek és feledésnek;</i></div><div style="text-align: center;"><i>a világ s aggodalmam</i></div><div style="text-align: center;"><i>mind a mélybe enyészett</i></div><div style="text-align: center;"><i>s a liliomok árnyán semmivé lett.</i></div><div style="text-align: justify;"><br />
</div><div style="text-align: center;"><b>3. Az érzékek sötét éjszakája</b></div><div style="text-align: justify;"></div><div style="text-align: center;"><i>Bevezetés az éjszaka értelmébe</i></div><div style="text-align: justify;"> János előbb végig viszi a költői képet és semmiféle tanítással nem töri meg. A két értekezésében, a <i>Kármelhegy Útjában</i> és a <i>Sötét Éjszakában</i> adja meg a megértés kulcsát.</div><div style="text-align: justify;"><a href="http://3.bp.blogspot.com/-sJg5JWiKSis/TlF413W5ZyI/AAAAAAAAA8I/HImzKLDPmG8/s1600/KeresztIMG_9792.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="http://3.bp.blogspot.com/-sJg5JWiKSis/TlF413W5ZyI/AAAAAAAAA8I/HImzKLDPmG8/s320/KeresztIMG_9792.JPG" width="193" /></a> Aki ezt a dalt énekli, már túljutott a sötét éjszakán, megérkezett céljához és egyesült isteni Szerelmesével. A Sötét Éjszaka egy dicsőítő ének az éjszakáról, a boldogsághoz vezető útról. „<i>Mily boldogság a részem!</i>” - és ez az örömkiáltás ismételten felcsendül benne. De nem merül feledésbe a szorongás és a homály sem. A dal énekese visszatekintve újból átél mindent. A menyasszonytól elhagyott ház a lélek érzéki világa. Most már nyugalomban van, benne minden érzéki vágy elhallgatott. A lélek csak azért volt képes elhagyni házát, mivel az Isten maga szabadította ki. Saját erejéből nem tudta volna megtenni. Ezzel a rövid magyarázattal máris megkülönböztetést tettünk az <i>aktív</i> és a <i>passzív</i> éjszaka között. Később majd bővebben tárgyalunk róla, és a kettő kölcsönös kapcsolatáról. A léleknek minden erejét be kell vetnie, hogy érzéki természetének bilincseitől megszabaduljon, ám az Isten is hatékonyan segítségére siet, sőt: megelőzi, mert Isten az emberi cselekvés elindítója és beteljesítője.</div><div style="text-align: justify;"> Az <i>elszakadás éjszakáján</i> át kell mennie a léleknek. Ez három szakaszban történik: Van <i>kiindulása, útja és célja</i>. A <i>kiindulópont</i>: az evilági vágyaknak való ellentmondás. Az elfordulás a világtól a sötétségbe, ami mintegy a semmibe sodorja. Ezt az állapotot nevezik éjszakának. A ház, az érzékeinkkel kitapintható világ, az a természetes, szilárd, talaj, amelyen járunk; a ház az, ahol otthon érezzük magunkat, amely táplál, gondoskodik rólunk, örömeinknek és élvezeteinknek a forrása. Ha ezt az otthont elveszítjük, vagy arra kényszerítenek, hogy elhagyjuk, ez olyan állapot, mintha kihúznák lábunk alól a talajt, mintha egyre jobban elsüllyednénk a környező éjszakába, és pusztulás fenyegetne. Ám ez a valóságban nem így van. Valójában biztos <i>útra </i>léptünk. Ez az éj homályába burkolt út <i>a hit </i>útja. Az út végcélja az egyesüléshez vezet. Éji homályba burkolt út, mivel a természetes ész világához viszonyítva a hit <i>homályos ismeret</i>. Olyasmivel ismertet meg, amit nem láthatunk. Azt kell mondanunk ezért, hogy az éjszaka a hit útjának <i>célja</i> is. Éjszaka, mert Isten ezen a földön még a boldog egyesülésben is rejtve van előttünk. Lelki szemünk nem tudna alkalmazkodni az Isten erős fényéhez és úgy érzékeli, mint az éji homályt. Amint azonban a kozmikus éjszaka sem mindig és nem egyformán sötét, úgy a misztikus éjszakának is megvannak a maga órái, változásai. Az érzékelhető világ úgy tűnik el előttünk, amint beáll az est, de még <i>dereng</i> az alkonyi <i>fény</i>. A hit azonban<i> éjféli sötétség</i>, mivel ekkor már nemcsak az érzékek működése szűnik meg, hanem leáll a természetes értelmi megismerés is. Ha azonban a lélek megtalálja Istent, akkor belső éjszakájában <i>derengeni kezd</i> az örökkévalóság új napja.</div><div style="text-align: justify;"> Már ennek a rövid áttekintésnek az alapján is látható az éjszaka és a kereszt bizonyos összefüggése, de a kettő kapcsolata még világosabb lesz, ha a Sötét Éjszaka szakaszait külön-külön elemezzük.</div><div style="text-align: justify;"><br />
</div><div style="text-align: right;"><span style="font-size: x-small;">(II. Fej. <i>A kereszt tanítása</i>, folyt.)</span></div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-77512129854410934502011-08-18T13:44:00.000-07:002011-08-18T13:47:53.746-07:00Kereszt és az Éjszaka<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="http://1.bp.blogspot.com/-vB_gb_6aImM/Tk15tEB0_RI/AAAAAAAAA8E/9pVLTIQr0Lg/s1600/IMG_9887.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="152" src="http://1.bp.blogspot.com/-vB_gb_6aImM/Tk15tEB0_RI/AAAAAAAAA8E/9pVLTIQr0Lg/s200/IMG_9887.JPG" width="200" /></a></div><div style="text-align: center;"><b>Kereszt és az Éjszaka – Az érzékek éjszakája</b></div><div style="text-align: justify;"><br />
</div><div style="text-align: center;"><b>1. A szimbólumjellegben található különbség: a szimbólum és a kozmikus kifejezés</b></div><div style="text-align: justify;"> Első kérdésünk, hogy vajon a kereszt és az éjszaka azonos értelemben vett <i>szimbólumok-e?</i> A szimbólum szót többféle jelentésben használják. Néha egészen tág értelemben mindazt az érzékelhetőt értik rajta, amivel valami szellemit jelölünk. Vagy jelenti mindazt, amit a természetes tapasztalatból ismernek, és ezekkel utalnak az ismeretlenre, vagy a természetes módon megismerttel a felfoghatatlanra mutatnak. Ilyen tágabb értelemben a keresztet és az éjszakát egyaránt szimbólumnak nevezhetjük. Az ellentét akkor válik világossá, ha figyelembe vesszük a <i>jel </i>és a <i>kép</i> különbségét. A kép - ugyanis, mint <i>képmás </i>- belső hasonlóság alapján utal a megmintázottra. Aki a képet képmásnak látja, a hasonlítás alapján következtetve az ősképre gondol, és a képből megismeri vagy újból felismeri a megmintázottat. A jel és a jelzett dolog között viszont nincs szükség tartalmi megegyezésre. Kapcsolatukat önkényes megállapodás határozza meg. Ismernünk kell ezt a megállapodást ahhoz, hogy megérthessük a jelet.</div><div style="text-align: justify;"> A kereszt nyilvánvalóan nem valódi értelemben vett kép. (Amikor jelképnek nevezzük a keresztet, ez nem jelent sokkal többet, mint az imént körülírt tágabb értelmű szimbólumot; valami szemlélhetőt, amely a szemlélhetőn túli értelmére utal.) A kereszt és a szenvedés között azonban nincs közvetlenül fogható hasonlóság, de mégsem önkényesen megállapított a jelviszony. A kereszt jelentése története során gyarapodott. A kereszt nem csupán <i>természetes tárgy</i>, hanem olyan <i>eszköz</i>, amelyet az emberi kéz meghatározott célra alkotott és használt fel. Mint kínzó eszköz a történelemben összehasonlíthatatlanul nagy jelentőségű volt. A kapott szerepéről csak az tud valamit, aki a keresztény kultúrkörben él. Már a kereszt látható alakja is közvetlenül felidézi a vele egybefonódó értelmet. A kereszt tehát jel, de olyan jel, amelynek jelentését nem mesterségesen kapcsolták hozzá, hanem ez a jelentés hatékonysága és története alapján valóban megilleti. A kereszt látható alakja magában foglalja belső értelmi összefüggését. Ennek az értelmi összefüggésnek eleget teszünk, ha a keresztet ismertetőjelnek nevezzük.</div><div style="text-align: justify;"> Az éjszaka viszont sajátos értelmű természeti jelenség. Ellentéte a fénynek; homályba borít minket és homályba borít mindent. Nem tárgy; mivel nem áll fenn önmagában. Nem is kép abban az értelemben, amennyiben a képen látható ábrázolást értünk. Az éj láthatatlan és alaktalan. És mégis észrevesszük, mert sokkal közelebb van hozzánk és szorosabb kapcsolatban van velünk, mint egyéb tárgy és alak. Amint a fény elénk tárja a dolgok látható tulajdonságait, úgy nyeli el mindazt az éjszaka, és azzal fenyeget, hogy minket is elnyel. Ami elmerül az éjszakában, az nem egyszerűen a semmi. Minden megmarad benne, de olyan meghatározatlanul, láthatatlanul és alaktalanul, mint maga az éjszaka, vagy pedig árnyékszerűen és kísértetiesen; éppen ezért olyan fenyegető. Nem csak azt érezzük, hogy az éjszakában lappangó veszélyek létünket külsőleg fenyegetik, hanem belsőnkbe is behatolnak. Elveszítjük érzékeink használatát, az éjszaka gátol mozgásunkban, megbénítja erőinket és magányossá tesz, magunk is árnyékszerűvé és mintegy rémképekké válunk. Az éjszaka előíze a halálnak. Mindennek a megtapasztalásnak nemcsak életszerű, hanem lelki-szellemi jelentése is van. A kozmikus éjszaka úgy hat ránk, mint az átvitt értelemben vett éjszaka. Vagy fordítva is mondhatjuk: azt, ami a kozmikus éjszakához hasonló hatásokat hoz bennünk létre, átvitt értelemben nevezzük éjszakának. Mielőtt még ezt a jelenséget megérteni próbálnánk, tudnunk kell azt is, hogy a kozmikus éjszakának kettős arculata van. A sötét és ijesztő éjszakával szemben áll a holdvilágos, varázslatos éj, amelyet enyhe, szelíd fény áraszt el. Ez az éj nem nyeli el a dolgokat, hanem inkább felragyogtatja éjszakai arcukat. Minden kemény, éles és rikító vonást enyhít, tompít, és kiemeli azt a lényegest, amely a napvilágnál sohasem látszik. Megszólaltat olyan hangokat, amelyeket elnyom a nappali zaj. Véget vet a nap rohanásának és lármájának, nyugalmat és békét hoz. Mindez hatással van lelki-szellemi életünkre. A lelki éjszaka szelíd ragyogásában az ember mentesül a napi robotjától és szabadon, oldottan, összeszedetten behatol saját lényegének, életének, a világnak és a másvilágnak mélyebb összefüggéseibe. És az éjszaka békéjében hálás lélekkel lehet pihenni.</div><div style="text-align: justify;"> Ilyesmikre kell gondolnunk, ha jól akarjuk érteni Keresztes Szent Jánosnak az éjszaka-szimbolikáját. Élete és költészete tanúsítja, hogy mennyire érzékeny és fogékony volt a kozmikus éjszaka minden árnyalatára. Egész éjjeleket töltött az ablaknál, miközben a távoli vidéket, vagy a szabad eget kémlelte. És mindmáig felülmúlhatatlan szavakkal énekli meg az éjszakát. (Lelki Ének, 15. versszak)</div><div style="text-align: justify;"><br />
</div><div style="text-align: center;"> A lélek hasonlít a szeretőh<span style="font-style: italic;"></span>öz.</div><div style="text-align: justify;"><br />
</div><div style="text-align: center;"><i>La noche sosegada</i></div><div style="text-align: center;"><i>En par de los levantes</i></div><div style="text-align: center;"><i>de la aurora,</i></div><div style="text-align: center;"><i>La musica callada,</i></div><div style="text-align: center;"><i>La soledad sonora,</i></div><div style="text-align: center;"><i>La cena, que recrea y enamora.</i></div><div style="text-align: center;"><i><br />
</i></div><div style="text-align: center;"><i>Szép vagy, akár a csöndes éj,</i></div><div style="text-align: center;"><i>melyben dereng a hajnal.</i></div><div style="text-align: center;"><i>Halkan csengő muzsika vagy</i></div><div style="text-align: center;"><i>és zengő magány,</i></div><div style="text-align: center;"><i>s üdítő vacsora, mely fölpezsdít</i></div><div style="text-align: center;"><i>a szerelemre.</i></div><div style="text-align: justify;"><br />
</div><div style="text-align: justify;"> Amikor János, mint gondolkodó magyarázataiban az éjszakáról beszél, akkor abban mindazt a teljességet érinti, amit ez a szó a költőnek és embernek jelent. Megpróbáltuk az éjszakát - mint szimbolikus kifejezést - néhány vonással, de közel sem kimerítően visszaadni. Most pedig azt akarjuk megérteni, amit az éjszaka ilyen módon szimbolikusan kifejezhet. János ezt a szimbolikus értelmet bőven megmagyarázta és ezért erre még visszatérünk. Most csak futólagos pillantást vessünk a fenti szimbólum-kapcsolat sajátosságára. A <i>misztikus éjszakát</i> nem kozmikus értelemben kell felfogni. Ugyanis nem kívülről hatol belénk, hanem forrása a lélek bensejében van és csak azt a lelket árasztja el, amelyben feltör. A bensőnkben létrehozott hatásai azonban nagyon hasonlítanak a kozmikus éjszaka hatásaihoz. Feltételezi a külső világ elhomályosodását -, még akkor is, ha künn ragyogó napfényben úszik minden. - A lelket magányba, sivár pusztaságba viszi, erőit lebilincseli, ijesztő rémképekkel szorongatja. A lélekben mégis feltör az <i>éjszakai fény </i>és egy új világot tár fel bennünk. A világot kívülről és belülről világítja meg, úgy, hogy mi ezt a világot teljesen megvalósultan, mint ajándékot kapjuk vissza.</div><div style="text-align: justify;"><i> </i>A<i> kozmikus és a misztikus éjszaka viszonyára</i> próbálunk fényt deríteni, amennyiben ez az első bevezető megfontolások alapján lehetséges. Nyilvánvalóan nem olyan jelkapcsolat ez, amit külsőleg és önkényesen állítottunk fel, - de nem is okilag vagy történetileg kibontakozó összefüggés, mint az ismertetőjelnél. Itt olyan mély <i>tartalmi összhang </i>van, ami lehetővé teszi, hogy mindkettőt ugyanúgy nevezzük. Ha az éjszaka képét alkalmazzuk, akkor tudjuk, hogy ez az elnevezés elsősorban a kozmikus éjszakára illik, és onnan visszük át a misztikus éjszakára, hogy egy közismert jelenség segítségével feltárhassunk valami ismeretlent és nehezen hozzáférhetőt, ami az előbbihez hasonló. <i>Képviszonyról</i> azonban nem lehet szó, mert nem az egyik mintájára alkottuk a másikat. Itt inkább a <i>szimbolikus kifejezés </i>- viszonyára kell gondolnunk, ami általában fennáll az <i>érzékelhető</i>, és a <i>szellemi</i> között. Úgy, mint az arckifejezés és az arcjáték a lelki tulajdonságoknak és a lelki életnek a kifejezői -, vagy amint a természetben megnyilvánul a szellemi, sőt az isteni (valóság). Itt ugyanis egy olyan eredeti egység és tárgyi összefüggés van, amely az érzékelhető dolgot alkalmassá teszi arra, hogy a szellemit felismerhetően feltárja.</div><div style="text-align: justify;"> A természetes és a misztikus éjszaka képi viszonyából csak mindkét részről megfelelő „hasonlóság” áll fenn. Ami ebben a hasonlóságban „azonos”, az nem fogható fel, hanem csak bizonyos egybehangzó vonásokkal jelölhető. Ez a hasonlóság a képi viszonytól nemcsak abban különbözik, hogy hiányzik a képmási jellege, - hanem azon körülmény miatt is, hogy ez a hasonlóság nem körvonalazható határozott módon. Ellentétben áll ezért a mimikai kifejezéssel is, amennyiben egy-egy lelki folyamat megfelel egy olyan határozott arcjátéknak, ami művészileg is rögzíthető. A kozmikus és a misztikus éjszaka egyaránt alaktalan, mindent betölt, ezért teljes értelmét nem lehet kifejezni, csak jelezni. A sötét éjszaka egész világnézetet és létértelmezést foglal magában. Ami ezzel az éjszakával közös, az ennek a világnézetnek és létértelmezésnek a ténye és a jellegzetessége. Felfoghatatlan ez is, az is, mégis a kettőnek az értelme világosan fedi egymást és egyik kaput nyit a másik felé - nem önkényes kiválasztás, nem is előre eltervezett megállapodás alapján - hanem a szimbolikus tapasztalat átélésében. Ebben az élményben az ember a két éjszaka ősi összefüggéseire bukkan, és ezzel a fogalmilag kimondhatatlanra is alkalmas képi kifejezést talál.</div><div style="text-align: justify;"> Ezek után a <i>Kereszt</i> és az <i>Éjszaka</i> szimbólumjellegének különbségét röviden összefoglalhatjuk:</div><div style="text-align: justify;"> A <i>kereszt ismertetőjele</i> mindannak, ami Krisztus keresztjével okozati vagy történelmi összefüggésben van. Az <i>éjszaka</i> pedig szükségszerűen <i>kozmikus kifejezése</i> Keresztes Szent János misztikus világszemléletének. Az éjszaka-szimbólum túlsúlya annak a jele, hogy a szent egyháztanító írásaiban nem annyira a teológus, hanem a költő és a misztikus vitte a szót, habár mint teológus lelkiismeretesen vigyázott a gondolatok és kifejezések pontosságára.</div><div style="text-align: justify;"><br />
</div><div style="text-align: right;"><span style="font-size: x-small;">(II. Fej. <i>A kereszt tanítása</i>, folyt.)</span></div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-7326234054376046102011-08-17T13:20:00.000-07:002011-08-17T13:20:07.764-07:00II. A kereszt tanítása<div style="text-align: center;"><a href="http://4.bp.blogspot.com/-jnqDxQDV7Es/TkwiaAUPnfI/AAAAAAAAA7c/81r5Ha4JKkU/s1600/IMG_0920.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="http://4.bp.blogspot.com/-jnqDxQDV7Es/TkwiaAUPnfI/AAAAAAAAA7c/81r5Ha4JKkU/s320/IMG_0920.JPG" width="239" /></a><b>Bevezetés:</b></div><div style="text-align: center;"><b>Keresztes Szent János, mint író</b></div><div style="text-align: justify;"> Ha Keresztes Szent Jánosnak a keresztről szóló tanítását egész lelki mélységében meg akarjuk érteni, akkor el kell fogadnunk írásainak minden jellegzetességét, különös sajátosságát, keletkezését és további sorsát.</div><div style="text-align: justify;"> Mivel az egyház Szent Jánost egyházdoktorrá nyilvánította, ezért hozzá kell fordulnia mindenkinek, aki a katolikus hit tanítása szerint a misztika kérdéseiről eligazítást akar kapni. A katolikus egyházon kívül is elismerik, hogy ő olyan vezető szellem és megbízható iránymutató, akit senki sem nélkülözhet, ha komolyan szeretne behatolni a benső élet titokzatos birodalmába. Keresztes Szent János azonban nem adott semmiféle rendszert a misztikáról. Írásainak célkitűzése nem volt elméleti, bár meglehetősen jó elméleti szakember volt, akit a tisztán tárgyi összefüggések talán jobban megragadtak, mint azt eredeti célkitűzése megkívánta. Mégis inkább „kézenfogva vezetni” akart - amint azt Areopagita Dénes mondja magáról - lelkivezetői munkáját írásaival akarta kiegészíteni. Írásai nem maradtak ránk teljes egészükben. Mindazt, amit fogsága előtt alkotott, saját maga vagy mások semmisítették meg. A reform miatti második üldöztetése is sok emléktől fosztott meg minket, például azoktól az értékes írásoktól, amelyeket a kármelita nővérek szóbeli tanításai nyomán jegyeztek fel. Leveleinek is csak kis része maradt ránk. A fennmaradt négy nagy magyarázatából (<i>Kármelhegy Útja, Sötét Éjszaka, Lelki Ének, Élő Szeretetláng)</i> kettő: <i>A Kármelhegy Útja</i> és a <i>Sötét Éjszaka</i> befejezetlen. De ezeknek a hiányosságoknak és feltételezhetően megoldatlan kérdéseknek ellenére is abban, ami Szent János felbecsülhetetlen hagyatékában ránk maradt, az irányelvek annyira világosak, hogy remélhetőleg választ adnak felvetett kérdésünkre.</div><div style="text-align: justify;"> A ránkmaradt írásoknak az igazi eredetét a toledói fogság idejére kell tennünk. Forrásuk mélységes, benső megtapasztalás. Az Istentől olyan gyakran meglátogatott s megsebzett szív boldogsága és gyötrelme csak lírai vallomásban találja meg közvetlen kifejezését. A <i>Lelki Ének</i> első 30 versszaka a börtönben készült, - talán még a <i>Sötét Éjszaka Dala</i> is, - ezek alapjául szolgálnak a hasonló című tanulmánynak, valamint a <i>Kármelhegy Útjának</i> is. János ezeket a verseket magával hozta a börtönből (hogy emlékezetbe véste-e, vagy feljegyezte, - erről eltérnek a tanúságtételek), és csak később közölte néhány bizalmas barátjával. Lelki fiai és leányai kérésének köszönhetjük, hogy elkészítette a verseket magyarázó értekezéseit. Ezekben az értekezésekben János belső élményét a költői nyelvezetből átteszi a filozófiai és a teológiai gondolkodás kifejezéseibe. Bár János kevés skolasztikus szakkifejezést használ, de annál bőségesebben alkalmazza az életszerű képeket. Fokozatosan kiszélesíti a tapasztalatai alapot: az önmagában átélteket kiegészíti azzal, amiket, mint lelki vezető mások benső életéből megismert. Széleskörű tapasztalata megóvja az egyoldalúságtól és a téves általánosításoktól. Mindig tekintetbe veszi a lelki élet lehetséges útjainak sokféleségét és a kegyelmi irányításban gyöngéden és könnyedén alkalmazkodik az egyes lelkek sajátos adottságaihoz. A belső élet törvényeiről adott tanításának kimeríthetetlen forrása a Szentírás. A Szentírásban találja meg belső megtapasztalásainak biztos megerősítését. Ugyanakkor a saját élményei feltárják előtte a szent könyvek misztikus jelentését. A zsoltárok merész képi nyelvezete, az Úr példabeszédei, sőt az Ószövetség történeti elbeszélései is mind áttetszőbbekké válnak előtte, és egyre gazdagabb, mélyebb bepillantást nyújtanak abba, ami őt igazán érdekli: <i>a léleknek Istenhez vezető útjába-, és Isten működésébe a lélekben.</i></div><div style="text-align: justify;"> Isten az emberi lelket önmagáért teremtette. Önmagával akarja egyesíteni az embert, és - már ebben az életben – megajándékozza isteni életének mérhetetlen teljességével és felfoghatatlan boldogságával. Isten erre a célra irányítja az embert, de önmagának is minden erővel törekednie kell. Az Istenhez vezető út szűk, meredek és fárasztó. Sokan lemaradnak az úton. Kevesen jutnak túl a kezdeti nehézségeken, és csak kevesen érkeznek célba. A lemaradás okai az út veszélyei, - amelyek eredhetnek a világtól, a gonosz lélektől, a saját természetünkből, - és mindehhez hozzájárul még a tudatlanság és a megfelelő vezetés hiánya. Sokan nem is értik meg, mi játszódik le bennük, és ritkán akad valaki, aki felnyitná szemüket. Az ilyeneknek János felajánlja: szívesen lesz vezetőjük. Szánalmat érez ugyanis a lelki tévelygőkkel szemben és fáj neki, hogy Isten műve a lelkekben ilyen akadályok miatt kudarcot vall. János tud is, akar is segíteni, mert jól ismer minden utat, amely a belső élet titokzatos birodalmába vezet. Nem mondhat el azonban mindent, amit tud, és szinte állandóan fékeznie kell magát, hogy ne lépje túl azt a határt, amit feladata megkíván.</div><div style="text-align: justify;"> Szent János nem mindenkinek szánta művét, de bizonyára nem is akart senkit kizárni belőle. Tudja, hogy kevés embernél számíthat megértésre, csak azoknál, akiknek van már némi tapasztalatuk a belső életről. Elsősorban a kármelitákra gondolt, mert az ő sajátos hivatásuk a bensőséges imaélet. De tudja, hogy Isten kegyelme nincs kötve semmiféle rendi ruhához vagy kolostorhoz. Így például egyik, világban élő lelki lányának köszönhetjük az <i>Élő Szeretetlángról </i>szóló írását. A szemlélődést keresőknek ír, tehát életüknek egy meghatározott pontján akarja kézbe venni őket, annál a válaszútnál akar segíteni, ahol legtöbben tanácstalanul megtorpannak és nem tudják, merre menjenek. Már útjuk előző szakaszán is rendkívüli nehézségekkel találkoznak. Ha pedig az új út áthatolhatatlan sötétségen át vezet -, kinek van bátorsága ahhoz, hogy egyedül nekivágjon? Az a válaszút, - amiről itt szó van -, az <i>elmélkedés és a szemlélődés</i> (a meditáció és a kontempláció útja. Eddig a lelki élet keresői talán a szentignáci módszer szerinti elmélkedésben gyakorolták lelki képességeiket: az érzékeket, a képzeletet, az emlékezetet, az értelmet és az akaratot. Most azonban mindezek felmondják a szolgálatot. Minden erőfeszítés hiábavaló. Azok a lelki gyakorlatok, amelyek különben a belső öröm forrásai, most elviselhetetlenül üres és terméketlen gyötrelemmé válnak. Az ilyen embernek már arra sincs semmi hajlandósága, hogy világi dolgokkal foglalkozzék. Legszívesebben csendesen időznék és nyugodtan, mozdulatlanul pihenne. Úgy gondolja azonban, hogy ez henyélés és időpocsékolás. Ilyen állapotban van a lélek, amikor Isten be akarja vezetni a <i>Sötét Éjszakába</i>. A keresztény nyelvhasználat szerint egyszerűen keresztnek mondjuk az ilyen lelki állapotot. Korábban már szó volt arról, hogy <i>a Kereszt és az Éjszaka</i> kapcsolatban vannak egymással. Csakhogy csupán egy jelentésbeli rokonság bizonytalan állításával nem jutunk előbbre. Szent János néhány írásában olyan határozottan beszél a kereszt jelentőségéről, hogy ezzel mintegy igazolta a mi felfogásunkat, hogy az ő élete és tanítása a jól kialakított kereszt tudománya volt. Viszonylag mégis kevés ilyen igazolási helyünk van. Keresztes János verseiben és értekezéseiben az uralkodó szimbólum <i>nem a Kereszt</i>, hanem <i>az Éjszaka</i>. <i>A Kármelhegy Útjában</i> és a <i>Sötét Éjszakában</i> az Éjszaka áll a középpontban. A <i>Lelki Énekben</i> és a <i>Szeretetlángban</i> is visszatér az Éjszaka, - bár más írások főleg az Éjszakát követő lelki állapotot magyarázzák. Mindezek szükségessé teszik, hogy pontosan tisztázzuk a Kereszt és az Éjszaka kapcsolatát, világosan lássuk, mi a Kereszt jelentősége János tanításában.</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-35269120822635960492011-08-14T22:04:00.000-07:002011-08-14T22:06:27.192-07:00A kereszt üzenetének a tartalma<div style="text-align: justify;"></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="http://3.bp.blogspot.com/-TY1PMAZ74PM/TkioqVTeH_I/AAAAAAAAA7Q/wzEJVofsZ-I/s1600/Csobotfalva908.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="http://3.bp.blogspot.com/-TY1PMAZ74PM/TkioqVTeH_I/AAAAAAAAA7Q/wzEJVofsZ-I/s320/Csobotfalva908.JPG" width="200" /></a></div><div style="text-align: justify;"> Eddig azt vettük fontolóra, hogy milyen utakon Juthatott el Jánoshoz a kereszt üzenete. A következő részben azt akarjuk megmutatni, hogy ez az üzenet hogyan hatott Keresztes Szent János tanítására és életére. Szükséges, hogy az üzenetnek a tartalmát egy előzetes, tömör vázlatban világosan lássuk, úgy, ahogyan ezt a kereszt tudománya mesterétől megtanulhatjuk.</div><div style="text-align: justify;"> Milyen <i>„szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet, kevesen vannak, akik megtalálják”</i> (Mt 7,14). Nem hagyhatjuk figyelmen kívül énnél a szentírási helynél, hogy mennyire hangsúlyozza a <i>„milyen”</i> szócskát. Nyomatékosan azt akarja mondani, hogy valóban nagyon keskeny az, keskenyebb, mint hinnétek... A tökéletesség magas hegyére vezető útra csak azok a vándorok léphetnek, akiknek már semmi terhük sincs, ami lefelé húzná őket... És minthogy egyedül Isten lehet a Cél, akit keresnünk kell, ezért az embernek csak Istent szabad keresnie és érte érdemes küzdenie.</div><div style="text-align: justify;"> Az Úr ezt az utat akarta megmutatni nekünk. Elénk tárta csodálatos tanítását, amelyet a szellemi lelkek is - szinte felfoghatatlan módon - annál kevésbé követnek, minél nagyobb szükségük volna rá... - ,<i>,Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszti. Aki elveszti értem és az evangéliumért... az megmenti életét” </i>(Mk 8,34kk). Bárcsak helyesen tudnánk fölfogni ezt a nagyszerű tanítást, megvalósítanunk és megízlelnünk... Megfosztottság az Istentől kapott minden édességtől, ... szárazság, undor és fáradtság... Ez az igazi lelki kereszt, a szegénység kifosztottsága Krisztus szellemében... A helyes lelkületű ember inkább azt keresi Istenben, ami nem ínyére való, mintsem a kellemeset; inkább hajlandó a szenvedésre, mint a vigasztalásra; inkább lemond Isten kedvéért minden jóról, minthogy azokat megszerezze. A szárazság és a szorongattatás kedvesebb az ilyen embernek, mint a boldog érintkezés Istennel, hiszen tudja, hogy ebben a lemondásban áll Krisztus követése és az önmegtagadás -, míg a másik, boldogságkeresés semmi más, mint önmagunk keresése Istenben... Istent Istenben keresni annyit jelent, hogy Krisztus kedvéért készek legyünk elfogadni Istentől és a világtól mindazt, ami kellemetlen.</div><div style="text-align: justify;"> Az Üdvözítő akarata szerinti lemondásban haljon meg és semmisüljön meg mindaz, amit az emberi akarat nagyra tart, - akár az időleges és természetes, akár pedig szellemi értelemben. - Aki ilyen módon viseli a keresztet, az megtapasztalja, hogy az édes iga és könnyű teher (vö. Mt 11,30), mert minden dologban nagy megkönnyebbülést és édességet fog találni. Csak akkor jön létre igazi lelki egyesülés Istennel,... ha a lélek a legmélyebb megaláztatásban szinte teljesen semmivé vált... „Ez az egyesülés annyi,... mint élő testben, érzékiekben és szellemiekben, külsőleg és belsőleg keresztre feszíttetni.”</div><div style="text-align: justify;"> Nem történhet másként, mivel Isten csodálatos üdvösségi terve szerint Krisztus a lelket ugyanazzal az eszközzel váltja meg és jegyzi el magával, mint amelyik az emberi természetet romlásba vitte. Amint a paradicsomban a tiltott fa gyümölcsének élvezete juttatta romlásra és pusztulásra az emberi természetet, azonképpen Krisztus a kereszt fáján váltotta meg és állította helyre az emberiséget. Aki részesedni akar Krisztus életében, Vele együtt kell átmennie a kereszthalálon, Hozzá hasonlóan keresztre kell feszítenie természetét az önlegyőzés és önmegtagadás életével és így kell kiszolgáltatnia magát a szenvedésre, a megfeszítésre és a halálra, amint azt Isten elrendeli vagy megengedi. Minél tökéletesebb ez az aktív egyesülés és a passzív keresztre feszítés, annál bensőségesebbé válik az ember egyesülése a Megfeszítettel és annál bőségesebb lesz részesedése az isteni életben.</div><div style="text-align: justify;"> Így szólaltattuk meg a <i>kereszt tudományának</i> a főbb motívumait. Ezek újra és újra felhangzanak, ha Szent János tanítására figyelünk és életútját követjük. A továbbiakban kimutatjuk azokat a legmélyebb mozgatóerőket, amelyek életét és életművét kialakították.</div><div style="text-align: justify;"><br />
</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-9236762446451774012011-05-23T10:10:00.000-07:002011-08-14T22:05:56.296-07:00Szent János a sarusok toledói fogságában<div style="text-align: justify;"> Még egy harmadik tanúságtétel is fennmaradt arról, hogy János a feszületábrázolásoktól milyen rendkívüli erőhatásokat kapott. És valószínű, hogy ez sokkal többször történt, mint ahogyan azt feljegyezték. Ezeket a ráhatásokat olyan üzenetnek fogjuk fel, amelyek bátorítanak és előkészítenek a kereszthordozásra. Mindazt, amit jelképesen a kereszt nevében foglalunk össze, - az élet minden terhét és szenvedését -, a kereszt üzenetéhez kell kapcsolnunk, mert innen juthatunk el a legmélyebb kereszttudományra. Szent János már első éveitől kezdve megismerte az emberi szenvedést és irigységet. Atyjának korai halála, anyjának a gyermekei mindennapi kenyeréért vívott küzdelme, továbbá Jánosnak ismételten kudarcba fulladó vállalkozása, hogy valamivel is hozzájárulhasson családja fenntartásához -, mindez érzékenyen hathatott a gyöngéd, gyermeki szívre, habár ezekről semmi feljegyzésünk sincs. Ugyancsak keveset tudunk első szerzetesi éveinek lelki válságairól.</div><div style="text-align: justify;"> A későbbi időkből több olyan értesülésünk van, amelyek nagyobb bepillantást nyújtanak belső életébe. Egyik este, amikor János Avilában a gyóntatás után az esti harangszó idején a kolostortemplomból a házacskájához vezető ösvényre lépett, (ebben a házban lakott társával, Germanus atyával együtt), - hirtelen megtámadta egy férfi és bottal úgy összeverte, hogy elterült a földön. Ezzel bosszulta meg az egyik házasságtörő, hogy „zsákmányát” János lelkileg felszabadította.</div><div style="text-align: justify;"> Amikor János kalandját elmesélte, hozzáfűzte, hogy életében még sohasem érzett ilyen édes vigasztalást, mint akkor. Úgy bántak vele, mint az Üdvözítővel és így némileg megtapasztalta a kereszt ízét.</div><div style="text-align: justify;"> Bőséges alkalma nyílott hasonló megtapasztalásokra a toledói fogság idején. Szent János a reformot Durvelóban kezdte el, majd a megszaporodott közösséggel Mancerába költözött, utána a pastránai noviciátusban. működött, végül az első, rendi kollégiumot vezette Alcalában. 1572-ben Szent Teréz Avilába hívta, hogy nehéz feladatában segítse. Teréz azt a megbízást kapta, hogy mint főnöknő térjen vissza a Megtestesülés kolostorba, - oda, ahonnan elindult, - és az enyhített szabályzat megtartásával próbálja megszüntetni az ottani visszás állapotokat és az egész közösséget valódi lelki életre vezetni. A vállalkozáshoz jó gyóntatókról kellett gondoskodnia. Nem is találhatott alkalmasabbat Jánosnál, akinek a lelki életben való jártasságát jól ismerte. János 1572-től 1577-ig dolgozott itt a lelkek bőséges javára. Amíg így teljes csendben tevékenykedett, addig a reform ügye kint gyorsan haladt előre. Szent Teréz egyik kolostort a másik után alapította. Új, reformált férfi kolostorok is alakultak. Kiváló személyiségek léptek a rendbe és átvették a vezetést, többek között Hieronymus Grácián és Ambrosius Marianus atyák. Az enyhített szabályzatú sarus kármeliták - úgy érezték, hogy saját hibájukból - nem minden ok nélkül - háttérbe szorultak, ezért heves ellentámadásba kezdtek. Hogy miért irányult az üldözés különös erővel éppen János ellen - akinek a munkája teljesen lelki jellegű volt -, azt itt most ne kutassuk. </div><div style="text-align: justify;"> <b>1577 december 3-ról 4-re virradó éjjelen</b> néhány sarus – cinkosaikkal együtt - behatolt a két gyóntató lakásába, foglyul ejtették és elhurcolták őket. Jánosnak ettől kezdve nyoma veszett. Szent Teréz annyit ugyan megtudott, hogy Maldonado házfőnök vitette el, - de hogy hova került, az csak kilenc hónappal később - János szabadulása után derült ki. Bekötött szemmel vezették a kihalt elővároson át a toledói Miasszonyunk kolostorába, ami az enyhített szabályzatú kármeliták legnagyobb rendháza volt Kasztíliában.<br />
<a href="http://2.bp.blogspot.com/-TQOHvzy53xo/TdqTyiglrBI/AAAAAAAAA7E/ZQ_UPrih4vw/s1600/Toledo.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="213" src="http://2.bp.blogspot.com/-TQOHvzy53xo/TdqTyiglrBI/AAAAAAAAA7E/ZQ_UPrih4vw/s320/Toledo.jpg" width="320" /></a> Kihallgatták, és minthogy nem volt hajlandó lemondani a reformról, azontúl lázadóként kezelték. Tíz láb hosszú és hat láb széles, olyan szűk börtöncellába tették, <i>„amelyben az alacsony termetű János alig tudott felegyenesedni”</i> - jegyezte fel később Szent Teréz. A cellának nem volt ablaka, sem rendes szellőző nyílása, hanem csak magasan fenn egy keskeny kis rés. Jánosnak <i>„a rozzant székre kellett felállnia, és ott kellett kivárnia, amíg a napfény visszaverődött a falon, mert csak így tudta elmondani breviáriumát</i>.<i>”</i> Az ajtót még egy külső zárral is biztosították. Amikor 1578 márciusában megérkezett a hír, hogy Germanus atya megszökött, a cella előtti termet is lezárták. Kezdetben minden este, később háromszor egy héten, végül már csak pénteki napon vezették az ebédlőbe, hogy földön ülve vacsorázhasson kenyeret és vizet. Az ebédlőben kapta meg az ostorozást is. Lehajtott fejjel, derékig levetkőzve kellett térdelnie, míg a ház tagjai mind elhaladtak mellette és vesszővel verték. Minthogy mindezt türelemmel és szeretettel viselte, „<i>alamuszinak</i>” mondták. Azt írják, hogy olyan mozdulatlan volt, mint egy kő, amikor arra szólították fel, hogy mondjon le a reformról, - pedig csalétek gyanánt egy házfőnökséget is ígértek neki. Midőn a hallgatag végre megszólalt, biztosította őket, hogy nem fog visszatérni hozzájuk, még ha az életébe is kerül. A fíatal noviciusok - miután tanúi voltak megszégyenítésének és a rossz bánásmódnak - sírtak a részvéttől, és látván szótlan türelmét, egymást közt ezt mondogatták: „Ez egy szent!” A megostoroztatások miatt tunikája újra meg újra átázott a vértől és utána ezt a ruhadarabot kellett felvennie és kilenc hónapon át hordania. Elképzelhetjük, mit szenvedhetett az izzóan forró nyári hónapokban! A kapott étel olyan borzalmas volt, hogy azt hitte, ezzel akarják megölni. Minden falatnál tudatosan gyakorolta a szeretetet, hogy elkerülje a mérgezés rágalmának kísértését.</div><div style="text-align: justify;"> Tudjuk, hogy János milyen bensőséges kapcsolatban volt övéivel. Egész szívvel adta át magát a reform ínunkájának, Teréz anyának, mindazoknak, akik ebben a nagy feladatban egyek voltak vele, - hogy nagyrészt személyes vezetésével - hozzá hasonlóan, az eredeti Kármel eszményének szenteljék életüket, később, mikor a kötelesség éveken át Andalúziában tartotta, bizalmas körben elmondta Kasztília iránti honvágyát: <i>„Amióta ez a cethal elnyelt engem és ebben a kikötőben vetett ki magából, azóta nem részesültem abban az Örömben, hogy láthassam Önt, és azokat a szenteket, akik ott élnek”</i>. – Most a fogságban annyira el volt választva mindnyájuktól, hogy hónapokig nem adhatott hírt magáról <i>„időnkint az a gondolat nyugtalanított, hogy azt mondják rólam, hátat fordítottam a megkezdett munkának -, ezért Teréz anya fájdalmát szinte éreztem is.”</i></div><div style="text-align: justify;"> Voltak még ennél is fájdalmasabb nélkülözései. 1578 augusztus 14-én Maldonado házfőnök két rendtárssal meglátogatta a börtönben. A fogoly már olyan gyenge volt, hogy alig tudott mozogni. Nem nézett fel, abban a hiszemben, hogy a börtönőre lépett be. - A házfőnök belerúgott és ráförmedt, miért nem áll fel jelenlétében? – Amikor János bocsánatot kért, és azt bizonygatta, hogy nem tudta, ki az, Maldonado megkérdezte: „Milyen gondolat kötötte le armyira?” - „Arra gondoltam, hogy holnap Nagyboldogasszony ünnepe, és milyen nagy vigasztalásomra lenne, ha szentmisét mondhatnék”. Bizony, mennyire nélkülözhette, hogy hosszú kilenc hónapon át sohasem volt módja szentmisét mondani! Máskor, Úrnapján órákig tartó szentségimádást végzett, most azt a napot is szentmise és szentáldozás nélkül kellett töltenie.</div><div style="text-align: justify;"> Egyedül maradt, védtelenül elszánt ellenségeinek kiszolgáltatottan testben és lélekben meggyötörten, elszakítva minden emberi vigasztalástól és az egyházi, a szentségi élet erőforrásaitól is.- Lehetett-e még a keresztnek ennél keményebb iskolája számára? És még mindig nem ez volt a legsúlyosabb szenvedése! Hiszen nem választották el őt az isteni Szentháromságtól, akinek hitében olyannyira biztos volt. Lelke még a börtönben sem volt bezárva, felemelkedhetett az örök Forráshoz, elmerülhetett a kifürkészhetetlen isteni mélységben, abban az áradatban, amely minden teremtményt eltölt, így saját szívét is. Semmiféle emberi hatalom nem választhatta el Istenétől -, de az Isten visszavonulhatott tőle. És a fogoly ezt a legsötétebb éjszakát itt a börtönben tapasztalta meg.</div><div style="text-align: center;"><i>A donde te escondiste, </i></div><div style="text-align: center;"><i>Amado, y me dejaste con gemido ? </i></div><div style="text-align: center;">Hová rejtőztél Kedvesem?</div><div style="text-align: center;">Sóhajtozva miért hagytál magamra?</div><div style="text-align: justify;"> A léleknek ez a fájdalomkiáltása a toledói börtönben hangzott el. Nincs közlésünk arról, hogy János mikor tapasztalta meg először az Isten közelségének édességét. Minden jel azonban arra mutat, hogy a misztikus imaéletet már korán elkezdte. Szabad akart lenni Isten felé, ezért vált meg szeretteitől, feladta tudományos pályáját és elhagyta régi kolostorát. Másokat is fel akart szabadítani lelkileg, hogy az istenegyesülés útjára vezesse őket. Ez volt a hivatása Avilában és erre szentelte egész rendi munkásságát. A lelki szabadság eszményéért vállalta a börtön szenvedéseit is. Örömmel elfogadott minden megbántást és kínzást szeretett Ura kedvéért. - És most úgy tűnt, hogy az édes Fény kialudt lelkében -, Isten magára hagyta. Ez volt a legsúlyosabb szenvedés, - nincs ehhez fogható, egyéb földi kín - S ez mégis Isten kiválasztó szeretetének a bizonyítéka volt. Úgy látszott, hogy ez a fájdalom halálba viszi, pedig az életre vezető út volt.</div><div style="text-align: justify;">Egyetlen emberi szív sem hatolt be úgy a sötét éjszakába, mint az Istenember a Getszemáni kertben és a Golgotán. A haldokló Jézus Istentől elhagyottságának mélységes titkába egyetlen kereső lélek sem juthat be. Jézus azonban a kiválasztott lelkeknek nyújthat egy keveset, hogy megízleljék ezt a mérhetetlen keserűséget. A leghűségesebb barátaitól kívánja meg szeretetük végső próbájaként. Ha nem riadnak vissza, hanem készségesen belépnek a sötét éjszakába, akkor ez lesz vezetőjük.</div><div style="text-align: center;">Ó éj, hajnalnál drágább,</div><div style="text-align: center;">ó éj, te voltál szívem vezetője,</div><div style="text-align: center;">Ó éj, te a frigy láncát</div><div style="text-align: center;">fonod a szeretőkre,</div><div style="text-align: center;">és szeretőt olvasztasz szeretőbe!</div><div style="text-align: justify;"><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="http://4.bp.blogspot.com/-2K2zlTIxuaI/TdqT3CLCEDI/AAAAAAAAA7I/zSsl9bcTjc4/s1600/Toledo1.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" height="213" src="http://4.bp.blogspot.com/-2K2zlTIxuaI/TdqT3CLCEDI/AAAAAAAAA7I/zSsl9bcTjc4/s320/Toledo1.jpg" width="320" /></a></div> Jánosnak a toledói nagy kereszt-megtapasztalása; a legteljesebb elhagyatottság és éppen ebben az elhagyatottságban egyesül a Keresztrefeszítettel. Talán innnen érthető, hogy Jánosnak a fogságról szóló kijelentései sokszor ellentmondóknak hangzanak. Egyrészt arról tudósít, hogy ritkán, vagy sohasem érzett vigasztalást, hogy testben és lélekben szenvedett; másrészt közli azt is, hogy az ott kapott páratlan kegyelmeket még oly sok, börtönben töltött idővel sem viszonozhatja. A továbbiakban látni fogjuk, hogy jut el a lélek a sötét éjszakában saját semmiségének és tehetetlenségének megtapasztalására és Isten mérhetetlen nagyságának és szentségének megvilágosult ismeretére -, hogyan tisztul meg általuk, és végül miként készítik fel az egyesülésre. <br />
<br />
Ezek olyan értékes kegyelmek, amelyeket sohasem lehet elég drágán megfizetni. Ebből a kegyelmi értékből érthetjük meg, hogy János a börtönből történt szökése után a toledói kármelita nővéreknek úgy beszélt kínzóiról, mint legnagyobb jótevőiről. Amikor ez alkalommal azt bizonyítja, hogy sohasem érezte annyira a természetfölötti fénynek és vigasznak a teljességét, mint a fogságban -, akkor azt is fel kell tételeznünk, hogy ott már túljutott a szenvedés kegyelmein. A Sötét Éjszaka Dala és a Lelki Ének a börtönben készültek és a boldogító egyesülésről tanúskodnak.</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-72883713147958233792011-03-14T11:43:00.000-07:002011-08-14T22:05:56.296-07:00A keresztlátomások<div style="text-align: justify;"> A liturgia ünneplésein a kereszt üzenete szavakban és képekben, minden keresztény szívén kopogtat, - különösképpen a papnak a szívén. Csak nem mindenki képes és készséges arra, hogy úgy fogadja be és viszonozza ezt az üzenetet, mint Keresztes János tette. A szentmisékben kapott különleges kegyelmeken felül, - a kereszt üzenete egy másik formában is eljutott hozzá. A Megfeszített ismételten megjelent neki. Két ilyen látomásról van pontos értesülésünk. Megjegyezzük, hogy János tanításában a látomásokat, a megszólításokat és a kinyilatkoztatásokat a misztikus élet lényegtelen járulékaiként kezelte. Ismételten óva intett minket, mert ezen a területen a csalódás veszélyének vagyunk kitéve -, és ha az ilyen dolgoknak jelentőséget tulajdonítunk, mindenképpen gátolnak az egyesülés útján. Ezen felül János rendkívül tartózkodó volt, hogy saját külső és belső életéből bármit is közöljön. Ha erről a két látomásról mégis beszélt, akkor ezeknek bizonyára különleges jelentőségük volt. Mindkét látomását különböző üldöztetések és szenvedések viharai követték életében. Kézenfekvő gondolat tehát, hogy ezeket a látomásokat előhírnökként fogjuk fel.</div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://lh5.googleusercontent.com/-9eyAbF_ppc8/TX5hHG-mlKI/AAAAAAAAA6M/MBANkEBg98k/s1600/KeresztLatomas.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="400" src="https://lh5.googleusercontent.com/-9eyAbF_ppc8/TX5hHG-mlKI/AAAAAAAAA6M/MBANkEBg98k/s400/KeresztLatomas.jpg" width="258" /></a></div><div style="text-align: justify;"> Az első jelenésben Avilában részesült, a Megtestesülés kolostorban, ahová <i>Szent Teréz</i> anya a nővérek gyóntatójának hívta meg. Egyik nap, amikor a kereszt szenvedésének szemléletébe egészen elmerült, testi szemekkel láthatóan megjelent neki a Megfeszített, sebekkel borítva, vértől ázottan. János olyan világosan látta ezt a jelenést, hogy amint magához tért, egy tollrajzban azonnal megörökítette. A kis, sárgult lapocskát máig is őrzik a Megtestesülés kolostorban. A rajz egy nagyon <i>modern</i> kép benyomását kelti. A keresztet és a testet erős rövidülésben ábrázolja, mintegy oldalról nézve. A test olyan, mintha erőteljes mozdulattal el akarna szakadni a kereszttől, Krisztus csak kezein függ. A feltűnően nagy és kiemelkedő szegekkel átfúrt kezek nagyon kifejezők. A fej annyira előrehajlik, hogy az arcvonásokat nem lehet felismerni, viszont jól látható a nyak és a hát felső része, amelyet vércsíkok borítanak. A Szent a rajzát a <i>Jézusról nevezett Anna Mária </i>nővérnek ajándékozta és titkát is rábízta. (Jól érthető ez: minthogy az Úr ezzel a lélekkel a legbensőbb titkából közölt valamit: azt a kegyelmet, amelyet első szentmiséjében megadott neki.) Nem tudjuk, hogy az Üdvözítő szavakkal szólt-e Jánoshoz, amikor olyan mélyen lehajolt hozzá a kereszten. Bizonyos azonban, hogy megtörtént a kölcsönös „szívcsere”. - Ez abban az időben volt, még mielőtt elkezdődött volna <i>sarus</i> kármeliták reformja elleni harc, aminek János lett a legnagyobb áldozata.</div><div style="text-align: justify;"> A második jelenés - már élete vége felé - Segoviában történt. Oda hivatta magához szeretett bátyját, Franciscót. Neki köszönhetjük ezt a tudósitást:</div><div style="text-align: justify;"> „...Amikor két vagy három napja voltam ott, kértem, hogy engedjen elutazni. De János erre azt mondta, maradjak még néhány napig, mert nem tudja, mikor látjuk ismét egymást. És ez valóban az utolsó alkalom volt, hogy láttam őt. Egyik este, vacsora után megfogta a kezemet és kivezetett a kertbe, Amikor magunkra maradtunk. Így szólt: „Szeretném rád bízni azt a titkot, hogy találkoztam a mi Urunkkal. Volt egy szép feszületünk a kolostorban. Egyik napon előtte imádkoztam, felmerült bennem, hogy illőbb volna, ha áthelyeznénk a templomba. Az volt a kívánságom, hogy így nem csak a szerzetesek, hanem a kívülállók is tisztelhessék. Meg is tettem, amit gondoltam. Miután méltó tisztelettel átvittem a templomba, - egyik napon, amikor előtte imádkoztam, a Megfeszített így szólt hozzám: „János testvér, kérj tőlem valamit! Mit adhatok neked azért a szolgálatért, amit nekem tettél?” - Én azt válaszoltam: „Uram, - amit Tőled szeretnék - az, hogy teéretted szenvedjek, hogy lebecsüljenek és megvessenek”.</div><div style="text-align: justify;"> Amikor János a Keresztrefeszítettnek ezt a kívánságát kifejezte, életkörülményei még olyanok voltak, hogy a várt beteljesedésnek természetes feltételei biztosítva látszottak. A reformált Kármel élén akkor mint tartományfőnök <i>Nicolas Doria </i>állott, aki Teréz anya művét lánglelkűen és buzgón, de a saját elgondolása szerint akarta megvalósítani. János elszánta védelmezte Teréz anya örökségét éppen úgy, mint a fanatizmus áldozatait: <i>Hieronymus Grácián </i>atyát és a kármelita nővéreket. 1591 május 30-án Madridban elkezdődött a sarutlan kármeliták káptalani gyűlése. Elutazása előtt János elbúcsúzott a segoviai kármelita nővérektől. Főnöknőjük, a <i>Megtestesülésről nevezett Mária</i> nővér mély felindultságában így szólt: Ki tudja, atyám, nem fog-e onnan mint tartományfőnök visszatérni? - Mint egy mosogató rongyot, úgy fognak félre dobni! - hangzott a válasz. És valóban így is történt. János nem kapott semmiféle tisztséget, hanem száműzték a la Penuela-i magányba. Oda is eljutottak a kármelita nővérek szorongattatásairól szóló hírek. Kihallgatták őket, hogy anyagot gyűjtsenek János ellen. Okokat kerestek arra, hogy kitegyék a rendből. Nem sokkal ezután Jánost súlyos betegsége arra kényszeríti, hogy elhagyja la Penuelát, mert ott semmiféle orvosi segítség nem volt. Így érkezik - gennyes sebektől borítottan - keresztútjának utolsó stációjára: Ubedába. Az itteni elöljáróban, P. <i>Francisco Crysostomóban</i> – azonban elkeseredett ellenségre talál. János a fenn említett megaláztatást kérő kívánságának az elöljáró bánásmódjával tökéletesen eleget tett. Így érkezett el Szent János a Golgota csúcsára.</div><div style="text-align: justify;"><br />
</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-26316774684816371312011-03-07T11:35:00.000-08:002011-08-14T22:05:56.297-07:00A szentmise áldozata<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://lh4.googleusercontent.com/-pEHi95dPSwY/TXUekVqdeWI/AAAAAAAAA5k/GlcsHvktApo/s1600/Szentmise.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="188" src="https://lh4.googleusercontent.com/-pEHi95dPSwY/TXUekVqdeWI/AAAAAAAAA5k/GlcsHvktApo/s320/Szentmise.JPG" width="320" /></a></div><div style="text-align: justify;"> Krisztussal meghalni a kereszten, hogy Vele együtt feltámadjunk! - Ez a vágy minden hívő és különösen minden pap számára valóság lesz a szentmiseáldozatban. A hit tanítása szerint a szentmise a kereszt áldozatának megújítása. Aki élő hittel mutatja be vagy vesz részt a szentmisén, annak megismétlődik az, ami a Golgotán végbement.</div><div style="text-align: justify;"> János már mint gyermek sokszor ministrált a szentmisén, bizonyára a szerzetesrendben is, egészen pappá szenteléséig. Életrajzi írásokból értesülünk arról, hogy a feszületnek már az egyszerű megpillantása is elragadtatta. Hát még mennyivel inkább elragadhatta annak a szentmisének az áldozata, amelyen ministrált és amit később saját maga bemutatott. Pontos leírásunk van első szentmiséjéről. Első miséjét a Medina del Campo-i kolostorban mutatta be 1567 szeptemberében, talán Mária születési ünnepének nyolcadán. Jelen volt édesanyja, idősebb bátyja, Francisco és családja. Jánost sokáig szent félelem tartotta vissza a papi méltóság elfogadásától, és csak az elöljárók utasításai iránti engedelmességével tudta legyőzni aggályait. Most, az első szentmiséje elején különös erővel feltört lelkében méltatlanságának tudata. Égő vágy ébredt benne a tisztaság után, hogy szeplőtlen kézzel érinthesse a Legszentebbet. Ezért tört fel szívéből a kérés, őrizze meg az Úr attól, hogy valaha is súlyosan megbántsa. A bűnbánat fájdalmát akarta érezni még azokért a hibákért is, amiket elkövetett volna, - ha Isten nem védelmezi. – Az átváltoztatáskor ezeket a szavakat hallotta: „Megadom neked, amit kérsz!” Mostantól kezdve úgy érezte hogy megerősödött a kegyelemben és elnyerte a gyermeki szív tisztaságát. - Ha valaki mentes a bűntől és mégis érzi a bűn okozta fájdalmat, - nem jelenti-e ez a szeplőtelen isteni Báránnyal való egyesülést -, Aki magára vette a világ bűneit; nemde ez a Getszemáni és a Golgota kínja? Jánosnak a szent áldozati cselekmény magasztossága iránti fogékonysága élete folyamán bizonyára sohasem csökkent. Tudjuk, hogy Baezában egyszer elragadtatásában úgy távozott az oltártól, hogy miséjét be sem fejezte. Egyik jelenlévő nő így kiáltott fel: „Az angyaloknak kellett befejezni ezt a szentmisét, mert Szent János már nem emlékezett semmire”. Caravacában egyszer a mise közben őt a szentostyából kiáradó fényben látták. Egyik bizalmas közlésében azt vallotta, hogy néha napokon át lemondott a misézésről, mert természete túlságosan gyönge volt a mennyei vigasztalások bőségének elviselésére. - Különösen szerette a Szentháromságról szóló misét. A Szentháromság titka ugyanis a legszorosabb kapcsolatban van a szent áldozattal: A három isteni Személy akaratából alapította (Jézus) a szentmisét; az Ő tiszteletüket szolgálja, és az örökké áradó szentháromsági Élet felé tárja fel az utat.</div><div style="text-align: justify;"> De azt már nem is sejtjük, milyen megvilágosodásban részesült Szent János papi élete során az oltárnál. Mindenesetre a kereszt tudományában való növekedése, az egyre teljesebb, titokzatos hasonulása a Megfeszítetthez nagyrészt az oltár szolgálatának a gyümölcse volt.</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-46820405870497088212011-03-04T00:47:00.000-08:002011-08-14T22:05:56.297-07:00Kereszt a Szentírásban [3]<div style="text-align: center;"><b>I.</b></div><div style="text-align: center;"><b>A kereszt üzenete</b></div><div style="text-align: justify;"><b>A Szentírás üzenete</b></div><div style="text-align: justify;"> Ha Keresztes János - mint költő -, már az ószövetségi énekes színpompás képeiben ilyen gazdag indítást talált, akkor mint teológus - még inkább merített egy másik bővizű forráshól. A lélek Krisztussal egyesül, az ő életét éli, de csak akkor, ha átadja magát a Megfeszítettnek, és ha Vele járja végig a keresztutat. Ezt a tanítást sehol másutt nem találjuk meg világosabban s sürgetőbben, mint Szent Pál üzenetében. Szent Pál már kialakította <i>a Kereszt tudományát, a belső megtapasztalásból fakadó keresztteológiát.</i></div><div style="text-align: justify;"> „Krisztus ... azért küldött engem, hogy hirdessem az evangéliumot, de nem bölcselkedő beszéddel, nehogy Krisztus keresztje elveszítse erejét. A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan; de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje. ... A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban - akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége. Hiszen Istennek a ,balgasága’ bölcsebb az emberekénél, és Istennek a ,gyöngesége’ erősebb az embereknél” (1Kor 1,17.18.22-25).</div><div style="text-align: justify;"> <i>A keresztről szóló tanítás</i> Szent Pál evangéliuma, üzenete, amelyet zsidóknak és pogányoknak hirdet. Tanúságtétele egyszerű, minden szóbeli cifrázás és értelmi meggyőzés nélkül való. Érvelésének erejét abból meríti, <i>amit hirdet</i>. És ez nem más, mint Krisztus keresztje, azaz Krisztus kereszthalála, maga a megfeszített Krisztus. Krisztus Isten ereje, Isten bölcsessége nemcsak úgy, mint az Isten Küldötte és Isten Fia, aki maga is Isten, hanem úgy is, mint Keresztrefeszített. Mert Isten kifürkészhetetlen bölcsessége szerint a kereszthalál lett megváltásunk előre elgondolt eszköze. Isten mindezt azért tette, hogy megmutassa: az emberi erő és bölcsesség képtelen megvalósítani a megváltást. Isten a megváltó erőt annak adja, aki emberi mérték szerint gyöngének és balgának látszik. Jézus semmi sem akart lenni önmagától, hanem engedte, hogy Isten ereje működjék benne; önmagát „kiüresítette” és „engedelmes lett egészen a kereszthalálig” (vö. Fil 2,7k). A megváltó erő olyan hatalom, amely életre támasztja mindazokat, akikben a bűn miatt elhalt az isteni élet. A kereszt megváltó ereje így hatolt be <i>a keresztről szóló tanításba</i>, és általa mindazokba, akik befogadják és kitárulnak előtte anélkül, hogy csodajeleket vagy emberi bölcsességet várnának. A keresztről szóló tanítás ezekben az emberekben életadó és formáló erővé válik, ezt nevezzük a kereszt tudományának. Pá1 a kereszt tanítását magában így tette tökéletessé: „A törvény által meghaltam a Törvénynek, hogy Istennek éljek. Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett és föláldozta magát értem” (Gal 2,19k). Azon a napon, amikor még éjjeli sötétség volt körülötte, lelkében már kigyulladt a fény, az eddig törvényért buzgólkodó Saul felismerte, hogy ez a törvény csak tanítómester volt a Krisztushoz vezető úton. A törvény előkészíthette az élet befogadását, de nem adhatott neki életet.</div><div style="text-align: justify;"><a href="https://lh4.googleusercontent.com/-ysPaqczHQVg/TXCm4ZzSwuI/AAAAAAAAA5Y/-s1MreL_CYE/s1600/Kereszt.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://lh4.googleusercontent.com/-ysPaqczHQVg/TXCm4ZzSwuI/AAAAAAAAA5Y/-s1MreL_CYE/s320/Kereszt.JPG" width="174" /></a> Krisztus a törvény igáját magára vette azzal, hogy beteljesítette a törvény, meghalt a törvényért és a törvény által. Halálával felszabadította a törvény alól azokat, akik készségesen elfogadják Tőle az életet. Ezt az életet azonban csak úgy nyerhetik el, ha elveszítik, odaadják érte saját életüket. Mert akik megkeresztelkedtek Krisztusban, halálában keresztelkedtek meg (vö. Róm 6,3kk). Alámerülnek Jézus életébe, hogy Testének tagjaivá legyenek, és mint ilyenek Vele szenvedjenek, Vele együtt haljanak meg, hogy azután Vele együtt támadjanak fel az örök, isteni életre. Ez az élet teljességéhen csak a dicsősége napján jön el számunkra. Azonban már most - „testben” élve részesedünk benne, amennyiben hiszünk, hisszük: Krisztus meghalt értünk, hogy életet adjon nekünk. Ez a hit úgy egyesít Vele, mint a tagokat a Fővel és bekapcsol minket az isteni életáramba. Így lesz a Megfeszítettbe vetett hitünk - élő hit, - amely szerető önátadással párosul, - belépés az igazi életbe, és az eljövendő dicsőség kezdete. Ezért lett a kereszt az egyetlen jogcímünk a dicsekvésre: „Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre feszítették nekem a világot és engem is világnak” (Gal 6,14).</div><div style="text-align: justify;"> Aki Krisztus mellett döntött, az meghal a világnak, és világ is meghal számára. Az ilyen ember az Úr sebhelyeit viseli testén (vö. Gal 6,l7), gyönge és megvetett az emberek előtt, de éppen ezért erős, mert a gyöngeségben hatalmas az Isten ereje (vö. 2Kor 12,9). Ebben a felismerésben Jézus tanítványa nemcsak a ráhelyezett keresztet veszi magára, hanem önmagát feszíti keresztre. „Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt” (Gal 5,24). Könyörtelen harcot vívnak saját természetük ellen, hogy elhaljon bennük a bűn, és helyet adjon a Lélek életének. Ez utóbbi a lényegesebb. A kereszt nem öncél. Magasba emelkedik és fölfelé mutat. Mégis nemcsak jel - hanem Krisztus erős fegyvere; az a pásztorbot -, amellyel az isteni Dávid kivonul a pokol Góliátja ellen - bot, amellyel kopogtat és feltárja a mennyek ajtaját. Akkor majd mennyei fény árad ránk, és körülölel mindenkit, aki követi a Megfeszítettet.</div><div style="text-align: justify;"><br />
</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-44791469769836857412011-02-08T22:11:00.000-08:002011-08-14T22:05:56.298-07:00A Kereszt a Szentírásban [2]<div style="text-align: center;"><b>I.<br />
A kereszt üzenete</b></div><div style="text-align: left;"><b> A Szentírás üzenete</b></div><div style="text-align: justify;"> János egyéni szentírástanulmányai során Jézus szenvedése evangéliumi híradásaihoz hozzá járultak még az ószövetségi jövendölések, főleg a szenvedő istenszolgájának a képe Izajásnál. A fiatal szerzetes erre a nagyheti breviárium imádkozásából is indítást kapott. Ezekben a részekben nemcsak a szenvedések nyers, realisztikusan új ábrázolásai jelennek meg, hanem feltárul a golgotai dráma világtörténeti és üdvtörténet háttere is: Isten a világ mindenható Teremtője és Ura, aki mint a cserépedényt, törheti össze a népeket, - de ugyanakkor Atya is, aki hűséges gonddal védelmezi választott népét. Isten a gyöngéd és féltékeny szerető, aki „menyasszonyát, Izraelt” évszázadokon át meg akarja nyerni magának, de az újra visszautasítja és elveti; - mint János <i>Pásztordalában </i>megénekelte. A próféták és az evangélisták egymást kölcsönösen kiegészítve rajzolják meg a Messiás alakját. Annak a Messiásnak a képét, aki az Atya iránti engedelmességből eljön, hogy visszanyerje menyasszonyát, magára veszi igáját, hogy megszabadítsa népét, sőt a haláltól sem retten vissza, hogy elnyerje neki az életet. Ez a gondolat visszhangzik a Románcokban. Ahogy János a <i>Románcokban </i>Isten és Izrael közötti jegyesi viszonyt kiterjeszti az egész emberiségre, ez megfelel a prófétáknál és az evangéliumokban meghirdetett Isten Országának.</div><div style="text-align: justify;"> A próféták könyveiből János azt is megértette, hogy milyen viszonyban van a próféta Urával, Istenével, mit jelent egy olyan embernek a meghívása és elkülönítése, akire a Mindenható rátette a kezét. A prófétaság olyan kapcsolat, amely az embert Isten barátjává, és bizalmasává avatja, - örök végzéseinek ismerőjévé és hirdetőjévé teszi. Ez a hivatás maradéktalan önátadást és határtalan készséget kíván, kiragadja a prófétát a természetesen gondolkodó emberek közösségéből és az ellentmondás jelévé teszi. Erre a prófétai küldetésre nemcsak közvetlenül a Szentírás utal, hanem így értelmezi az Írást a kármelita rendi hagyomány is. Az enyhített szabályzatú Kármelben is tovább élt Illés prófétának, a <i>„a kármeliták Mesterének és Atyjának”</i> emlékezete. „Az első remeték alapszabályai” a szemlélődő élet példájául Illést állították a fiatal szerzetesek elé.</div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="http://3.bp.blogspot.com/_0iyRvbR_V9o/TVIv_Yeg3pI/AAAAAAAAA5Q/u1ft37XDAmU/s1600/SzentIlles.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="400" src="http://3.bp.blogspot.com/_0iyRvbR_V9o/TVIv_Yeg3pI/AAAAAAAAA5Q/u1ft37XDAmU/s400/SzentIlles.JPG" width="357" /></a></div><div style="text-align: justify;"><br />
</div><div style="text-align: justify;"> Isten felszólította Illést, hogy menjen ki a pusztába, rejtőzzék el Karith patak mellett a<i> Jordánnal szemben</i>, igyék a patak vizéből és táplálkozzék abból az' ételből, amelyet Ő küld neki. Így lett a próféta mindazoknak a példaképe, akik magányba vonulnak, akik ellene mondanak a bűnnek, minden érzéki élvezetnek, és minden földi dolognak; (így kell értenünk a „Jordánnal szemben” kifejezést) és azután elrejtőznek az isteni Szeretetben. (A <i>Karithot</i> egyesek a <i>caritas</i> szóval magyarázzák). Akkor az isteni kegyelem áradata gyönyörűséggel itatja őket és az atyák tanítása szilárd táplálékot nyújt lelküknek: a bűnbánat kenyerét és az igazi alázat húsát. Vajon Szent János nem ezekben az írásokban találta meg a kulcsot ahhoz, amit Isten ébresztett lelkében? Bár Isten üdvösségi terve az egész emberiségre irányul és az emberiség miatt választott népére; - de neki gondja van az egyes lélekre is. Isten minden lelket olyan gyöngéd szeretettel vesz körül, mint menyasszonyát, és atyai hűséggel gondoskodik róla. Hogy miként lesz ez az isteni szeretetvágy olyan ösztökévé, amely nem hagy nyugtot a léleknek, - annak a Szentírás az <i>Énekek énekében </i>ad tökéletes kifejezést. Ez visszhangzik Keresztes János <i>Lelki Ének</i> című versében. Később majd bőségesen kifejtjük azt is, hogy miként csendül ki ebből az énekből újból és újból a kereszt motívuma.</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-77288125270517114302011-01-18T11:10:00.000-08:002011-03-14T11:00:53.654-07:00A Kereszt a Szentírásban [1]<div style="text-align: center;"><b>I.</b></div><div style="text-align: center;"><b>A kereszt üzenete</b></div><div style="text-align: left;"><b> A Szentírás üzenete</b></div><div style="text-align: justify;"> Jánost talán már jezsuita diák korában szoktatták rá arra, hogy sokat foglalkozzék a Szentírással. Bizonyára korábban is találkozott szentbeszédekben, oktatásokban, a liturgiában az Úr igéivel, és ezekben a keresztről szóló tanítással. A kármelitáknál a Szentírás naponkénti magyarázata a napirendhez tartozott. Azután a fiatal szerzetest Salamancába küldték magasabb tanulmányokra, ahol képzett szentírás-magyarázók vezették be a szent szövegek értelmezésébe. Későbbi életéről tudjuk, hogy teljesen a Szentírásból és a Szentírással élt. A Szentírás azok közé a kevés könyvek közé tartozott, amelyet mindig cellájában őrzött. Művei el sem képzelhetők a Szentírás mélyebb ismerete nélkül. A Biblia igéi belső élményének szinte természetes kifejezőivé váltak és írás közben önkéntelenül is a tollára tolultak. Utolsó éveinek titkára és bizalmasa, János Evangelista meséli, Keresztes Jánosnak ritkán volt szüksége arra, hogy felüsse a Szentírást, mert szinte kívülről tudta az egészet. Így az Isten igéjének keresztről szóló üzenete egész életében újból és újból átjárta szívét. Azonban teljesen lehetetlen János kereszt tudományának ezt a legfontosabb forrását egészen feltárnunk. Fel kell tételeznünk azonban, hogy a Szentírás, az Ó- és Újszövetség mindennapi kenyere volt. Egyoldalúság lenne részünkről, ha csak az idézett helyekre szorítkoznánk és azt gondolnánk, mintha a többi szentírási rész nem hatott volna rá elevenen. Ezután nem tehetünk mást, mint hogy különböző példákon bemutassuk: hogyan hatolt be Keresztes János a kereszt üzenetébe.</div><div style="text-align: justify;"> Az Üdvözítő különböző alkalmakkor és különböző értelemben szólt a keresztről. Amikor szenvedését s halálát megjövendölte (Mt 20,19; 26,2), akkor a szó szerinti értelemben vett „szégyen fája” volt a szeme előtt, az, amelyen életét befejezte. Mikor viszont Jézus azt tanítja, hogy „...aki nem veszi vállára keresztjét s nem követ, nem méltó hozzám” (Mt 10,38), vagy „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye vállára keresztjét és kövessen” (Mt 16,24), - akkor a keresztet jelképül alkalmazza mindarra, ami nehéz és nyomasztó, ami ellenkezik a természettel, és ha magunkra vesszük, olyan, mint a halálba menetelés. - Ezt a terhet kell Jézus tanítványának magára vennie (vö. Lk 9,23). Jézus halálának megjövendölésével a Megfeszített képét tárta tanítványai elé és tárja ma is mindazok elé, akik olvassák vagy hallgatják az evangéliumot. Csendes felszólítás ez az igenlő válaszra. Jézus követésre szólít fel minket az élet keresztútján. Ezek a csendes felszólítások adják meg nekünk a megfelelő választ és egyúttal bepillantást nyújtanak a kereszthalál értelmébe. A meghívó szavakhoz közvetlenül kapcsolódik a további figyelmeztetés: „Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki elveszíti értem életét, az megmenti” (Lk 9,24; vö. Mt 10,39; Jn 17,33; Jn 12,25). Krisztus odaadja életét azért, hogy megnyissa az emberek előtt az örök életre vezető utat. Azonban, hogy az örök életet elnyerjék, nekik is oda kell adniuk halandó életüket. Meg kell halniuk Krisztussal, hogy Vele együtt feltámadhassanak: a szenvedésnek és mindennapi önmegtagadásnak egy életen át tartó kínhalálát kell halniuk, s végül talán a hit tanúságának véres halálát is -, Krisztus üzenetéért.</div><div style="text-align: justify;"><a href="http://4.bp.blogspot.com/_0iyRvbR_V9o/TTXlf-VtBVI/AAAAAAAAA5E/VM36F8ErJiw/s1600/Kereszt+es+viz.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" height="240" src="http://4.bp.blogspot.com/_0iyRvbR_V9o/TTXlf-VtBVI/AAAAAAAAA5E/VM36F8ErJiw/s320/Kereszt+es+viz.jpg" width="320" /></a> A Szenvedőnek és a Megfeszítettnek ezt a képét, amelyet az Úr fenti szavai még csak előre vázoltak, az evangéliumok szenvedéstörténetei festik le teljes részletességgel. Egy tiszta és fogékony gyermeki szívbe és egy művészi, érzékeny fantáziába - amint ez nyilvánvaló – az ilyen képek bizonyára kitörülhetetlenül bevésődnek. Azt is feltételezhetjük, hogy Keresztes János, mint gyermek gyakran vett részt a nagyheti szertartásokon, sőt azokon ministrált is. Minden évben - virágvasárnap és nagypénteken - az egyházi liturgia Jézus életének utolsó napjait, halálát és sírba helyezését drámai elevenséggel állítja a hívők elé; a megrendítő szavak és dallamok ellenállhatatlanul átélésre indítanak. Az érzéketlen, a világi dolgokban elmerült, sőt a hitetlen emberek sem maradhatnak ilyenkor közömbösek -, mennyivel inkább hatottak arra az ifjúra, akiről tudjuk, hogy alig tudott elragadtatás nélkül lelki dolgokról beszélni és ilyen éneket hallgatni.</div><div style="text-align: justify;"><br />
</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-38927917109675788072010-12-16T09:02:00.000-08:002010-12-16T09:04:49.156-08:00A kereszt üzenete<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="http://4.bp.blogspot.com/_0iyRvbR_V9o/TQpGCXe2YKI/AAAAAAAAA4s/nwOd2RyewDU/s1600/Kereszt.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="http://4.bp.blogspot.com/_0iyRvbR_V9o/TQpGCXe2YKI/AAAAAAAAA4s/nwOd2RyewDU/s320/Kereszt.jpg" width="172" /></a></div><div style="text-align: center;"><b>I.</b></div><div style="text-align: center;"><b>A kereszt üzenete</b></div><div style="text-align: center;"><b>Korai találkozások a kereszttel</b></div><div style="text-align: justify;"><br />
</div><div style="text-align: justify;"> Most azt kérdezhetjük, hogyan is hullott ebbe a termékeny a kereszt üzenetének a magva. Nincs pontos adatunk arról, hogy János mikor és hogyan fogadta magába először a Megfeszített képét. Valószínű, hogy hívő édesanyja már kisgyermek korában magával vitte szülővárosának, Fontiverosnak a plébániatemplomába. Ott látható volt a kereszten függő Üdvözítő, akinek fájdalomtól eltorzult arcát valódi, hosszú haj borította és vérfoltos vállára omlott. És később, amikor az oly sokat szenvedett fiatal özvegy gyermekeinek a mennyei édesanyáról beszélt, akkor bizonyára elvitte őket a kereszt tövében álló fájdalmas Anyához is. A kegyelmi irányítás titkait megsejtve azt is mondhatjuk, hogy Mária már korán kezdte védencét a kereszt tudományára tanítani. Hiszen ki lehet járatosabb a kereszt tudományában, és kiértékelheti mélyebben, mint a legbölcsebb Szűzanya?</div><div style="text-align: justify;"> János azokban a műhelyekben is, ahol dolgozott, - gyakran találkozott a kereszt képével. Talán már akkoriban is megpróbált keresztet faragni, ahogy azt később is szívesen megtette. Bár mindezekről csak sejtéseink vannak, mégis van egy jó támaszpontunk arra, hogy János már korábban is találkozott a kereszttel. Ez időben ugyanis már megmutatkozott nála a vezeklés és az önmegtagadás szeretete. A kilencéves gyermek elhagyja ágyát és rőzséből készít fekhelyet magának. Néhány év múlva már ezen a kemény fekhelyen is csak pár órát pihen, mert az éjszaka legnagyobb részét tanulással tölti. A fiatal tanuló napközben alamizsnát kéreget a nála szegényebb társai számára, később pedig a kórház szegényeinek. A különféle foglalkozások sikertelen próbálkozásai után a súlyos betegek szolgálatát választja hivatásul és teljes önátadással ki is tart ebben. Testvére, Francisco kijelentése szerint egy olyan himlőkórházban volt ápoló, ahol egyes közlések alapján szifiliszes betegeket is kezeltek. Akár igaz volt ez, akár nem, - az tény, hogy a fiatal ápoló betegeiben nemcsak a testi, hanem a lelki és az erkölcsi nyomorúságot is megismerte. Kötelessége hűséges teljesítése tiszta, mélyen érző és gyöngéd szívétől gyakran a legkínosabb önlegyőzéseket követelte. Mi adott az ifjúnak ehhez ennyi erőt? - Bizonyára semmi más, mint a Megfeszített szeretete, akit a szűk és meredek úton is követni akart. Az a kívánság, hogy Krisztust közelebbről megismerje, képmásához jobban hasonuljon, arra késztette Jánost, hogy a betegek szolgálata mellett a papi hivatását előkészítő tanulmányait is megkezdje a jezsuiták kollégiumában. A kereszt üzenetére hogy jobban figyelhessen, nem fogadta el a kórház jövedelmező kápláni állását sem, hanem a szerzetesi szegénységet választotta. Krisztus követésének a kívánsága nem engedte, hogy az akkori, enyhített kármelitáknál találjon nyugalmat, és ez indította őt a reformra is.</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-58944519759076632022010-12-12T23:28:00.000-08:002010-12-16T09:04:49.156-08:00Művészi tárgyilagosság<div style="text-align: justify;"> Keresztes Jánosnál még egy harmadik tárgyilagosságot is figyelembe kell vennünk: művésztermészet volt. Már mint gyermek különböző kézművességgel és egyéb művészettel próbálkozott, többek közt szobrászattal és festészettel. A későbbi időkből is maradtak ránk rajzai. (<i>Közismert a Kármelhegy szemléltető rajza.</i>) </div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="http://1.bp.blogspot.com/_0iyRvbR_V9o/Sqn13FqiX4I/AAAAAAAAAV4/8erlk9p5ta0/s1600/A_Hegy.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="http://1.bp.blogspot.com/_0iyRvbR_V9o/Sqn13FqiX4I/AAAAAAAAAV4/8erlk9p5ta0/s320/A_Hegy.JPG" width="234" /></a></div><div style="text-align: justify;"><br />
</div><div style="text-align: justify;"> Mint granadai elöljáró maga tervezte az egyik szemlélődő kolostor épületét. Éppen úgy volt költő is, mint képzőművész. Belső ösztönzésre dalban fejezte ki mindazt, ami lelkében történt. Misztikus írásai csak későbbi magyarázatai ezeknek a közvetlen költői megnyilatkozásoknak. Keresztes Jánosnál tehát a sajátos művészi tárgyilagosságot is figyelembe kell vennünk. A benyomások iránti töretlen befogadóképességet tekintve a művész a gyermekkel és a szenttel lelkileg rokon. A szent tárgyilagosságától eltérően, a művészi fogékonyság hajlamos a világot egy adott értékszinten látni, ami könnyen más értékek rovására megy. Ennek az értékszintnek megfelelő lesz a művész sajátos magatartási válasza. A művészre jellemző, hogy ami őt belsőleg megérinti, az máris képpé formálódik benne és arra készteti, hogy külsőleg is kifejezze. Ez a kép nem korlátozódik kizárólag a szemlélet, a képzőművészet területére, lehet költői vagy zenei kép is. Olyan kép ez, amiben valami kifejezésre jut, a belső kép és a megmintázott egy önmagában zárt kis világgá kapcsolódik egybe. Minden igazi művészi alkotás ezért egyben jelkép is, függetlenül attól, hogy a művész annak szánta-e vagy sem -, hogy ő maga naturalista-e vagy szimbolista? Jelkép tehát, ami azt jelenti, hogy abból a végtelen értelmi Teljességből való, amire minden emberi megismerés rátalál, és valamit abból megragad, még pedig úgy, hogy a minden emberi megismerés által kimeríthetetlen értelmi Teljesség titokzatosan csendül ki belőle. - Így értve minden igazi művészet kinyilatkoztatás is és minden művészi alkotás szent szolgálat. - Igaz azonban az is, hogy a művészi rátermettségben bizonyos veszély is rejlik. És nemcsak akkor áll fenn a veszély, ha a művész nem érti meg feladata szentségét. Olyan veszély lehet ez, hogy megelégszik csupán a külső kép formálásával, mintha nem is lennének számára egyéb követelmények. Hogy mit jelent ez, azt éppen a különböző keresztábrázolások példáján mutathatjuk be. Aligha akad olyan hivő művész, aki nem érzett volna indítást arra, hogy Krisztust a kereszten, vagy a kereszthordozó Krisztus alakját megformálja. A Keresztrefeszített azonban többet kíván a művésztől egy ábrázolásnál. Megkívánja tőle is - mint minden embertől - hogy kövesse Őt, hogy önmagában is kialakítsa a Kereszthordozó és a Keresztrefeszített képmását, és engedje, hogy Krisztus is formálja őt. A kereszt külső megformálása tehát akadálya lehet is a lelki formálódásnak, habár nem szabadna, hogy azzá legyen. Sőt inkább jól szolgálná a belső alakítását, mert a külsőleg alakított kép a belsővel egyesülten lesz teljessé és így már semmi sem akadályozza a tettekben történő megvalósulást, azaz, hogy az illető a keresztkövetésnek útjára lépjen. Igen, a Keresztrefeszített külső képe mindig újabb ösztönzésül szolgálhat a belső kialakításában.</div><div style="text-align: justify;"><br />
</div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="http://2.bp.blogspot.com/_0iyRvbR_V9o/Sxd93zJSsfI/AAAAAAAAAlI/qafxc3G5JfI/s1600/christ_carrying_the_cross_1580.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="http://2.bp.blogspot.com/_0iyRvbR_V9o/Sxd93zJSsfI/AAAAAAAAAlI/qafxc3G5JfI/s320/christ_carrying_the_cross_1580.jpg" width="234" /></a></div><div style="text-align: justify;"><br />
</div><div style="text-align: justify;"> Minden okunk megvan annak elfogadására, hogy Keresztes Jánosnál ez így volt. A gyermeki, a művészi és a szent tárgyilagosság egybefonódott nála és alkalmassá tette, előkészítette a kedvező talajt arra, hogy a kereszt üzenete a kereszt tudományává növekedjék benne. Amint már említettük, Jánosnak ezek a művészi adottságai már korán megnyilvánultak, és nem hiányoznak azok a tanúságtételek sem, amelyek az életszentségre történt korai kiválasztásáról szólnak. Édesanyja elmesélte a Medina del Campo-i sarútlan kármelita nővéreknek, hogy fia gyermekkorában úgy viselkedett, mint egy angyal. Ez a vallásos édesanya már korán bevéste a gyermeke lelkébe az Istenanya bensőséges szeretetét -, és jó forrásokból arról is értesülünk, hogy Mária kétszer is megmentette Jánost a vízbefúlástól. Mindaz tehát, amit gyermekkoráról és ifjúságáról tudunk, arra mutat, hogy Keresztes János első életéveitől kezdve a kegyelem gyermeke volt.</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-38093426801585889142010-12-11T23:31:00.000-08:002010-12-16T09:04:49.156-08:00A gyermeki és a szent tárgyilagossága<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="http://4.bp.blogspot.com/_0iyRvbR_V9o/TQR6FUALwKI/AAAAAAAAA38/18VPLH6FJOw/s1600/Gyermek01.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="111" src="http://4.bp.blogspot.com/_0iyRvbR_V9o/TQR6FUALwKI/AAAAAAAAA38/18VPLH6FJOw/s200/Gyermek01.jpg" width="200" /></a></div><div style="text-align: justify;"> A gyermek tárgyilagossága bizonyos rokonságban van a <i>„szent tárgyilagossággal”</i>, mert a gyermek töretlen erővel, élénkséggel és gátlás nélküli elfogulatlansággal fogadja a benyomásokat és válaszol rájuk. Válasza természetesen nem mindig lesz értelemből fakadó válasz. Hiányzik ehhez még a belátás érettsége. Mihelyt azonban a tudatos megismerés működni kezd, nem hiányoznak a tévedés és a csalódás külső és belső forrásai sem, amelyek a megismerést helytelen vágányokra terelhetik. Az is előfordul, hogy a környezet hatásai egyoldalúan érvényesülnek. A gyermeki lélek ugyanis lágy és képlékeny. Ami korán behatol a lélekbe, az egész életre irányadóvá lehet. Ha az üdvtörténet tényei már gyermekkorban a megfelelő formában hatolnak be a lélekbe, akkor ezek könnyen megvethetik a szent élet alapját. Olyan korai és rendkívüli kegyelmi kiválasztottságra is bukkanhatunk, ahol a gyermeki és a szent tárgyilagossága egybeforr. Így például Szent Brigittáról mondják, hogy mikor tizenkét éves korában először hallott Jézus szenvedéséről és haláláról, a következő éjszakán megjelent neki az Úr a kereszten és ettől fogva soha többé nem tudta Krisztus szenvedését könnyek nélkül szemlélni.</div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-1801332715031527808.post-64433553618390435912010-12-11T13:10:00.000-08:002010-12-16T09:04:49.156-08:00A kereszt tudományának értelme<div style="text-align: justify;"> 1568 szeptemberében vagy októberében <i>Johannes de Yepez</i>, a fiatal kármelita, előző rendi nevén <i>Szent Mátyásról nevezett János </i>bevonult Durvelóba, a kis nyomorúságos házikóba, és ott alap- és szegletkő gyanánt elkezdte az Avilai Teréztől megindított reform megvalósítását. November 28-án két társával együtt elkötelezte magát az eredeti szabályok megtartására és a „<a href="http://juandelacruz-ocd.blogspot.com/">Keresztes</a>” előnevet vette fel. Ez a név jelképe volt annak, amit már akkor keresett, amikor elhagyta az anyakolostort és ezzel nyilvánosan is elszakadt az enyhített életmódtól. Erre a szorosabb követésre törekedett ott is, ahol személyes engedéllyel már korábban is az ősi szabályzat szerint élt. János új nevével a reform lényeges ismertetőjelét mondta ki: Krisztus követése a keresztúton, részesedés az Ő keresztjében -, ez legyen a sarutlan kármeliták igazi élete.</div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="http://4.bp.blogspot.com/_0iyRvbR_V9o/SqC8NUMsSPI/AAAAAAAAAQ0/7hDO8xuu2qM/S768/KERESZT.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="http://4.bp.blogspot.com/_0iyRvbR_V9o/SqC8NUMsSPI/AAAAAAAAAQ0/7hDO8xuu2qM/S768/KERESZT.JPG" width="163" /></a></div><div style="text-align: justify;"><br />
</div><div style="text-align: justify;"> Amint említettük, János már nem volt újonc a kereszt tudományában. Az előnév mintegy „nemesi cím”, a kármelitáknál azt jelenti, hogy Isten a lelket egy sajátos titok jegyében akarja magához kapcsolni. Neve megváltoztatásával János tehát azt akarta kifejezni, hogy ezentúl a kereszt lesz az élete jelképe. Ha <i>a kereszt tudományáról</i> beszélünk, akkor ezt nem a tudomány szokásos értelmében vesszük: ez nem csupán elmélet, vagyis nem csak valódi vagy annak vélt ítéletek puszta összefüggése, nem is törvényszerű következtetésekkel felépített rendszer, eszmei építmény. A kereszt tudománya jól ismert igazság – egy keresztteológia - élő, valódi és hatékony igazság. Ez az igazság, mint vetőmag hull a lélekbe, benne gyökeret ver, növekedik, sajátos jelleget ad neki, úgy, hogy mindezekből a kereszt igazsága sugározzék és váljék felismerhetővé. Ilyen értelemben beszélünk a szentek tudományáról és így szólunk a kereszt tudományáról. Ebből az élő formából és belső erőből fakad az ember életfelfogása, Isten- és világképe, és mindez kifejeződik egy gondolati képben, egy elméletben. Ilyen gondolati lecsapódás áll előttünk Keresztes János tanításában. Írásaiban és életében azt akarjuk megkeresni, hogy mi határozza meg lelki egységét és sajátosságát. Először is megkérdezzük, hogy egyáltalán létre jöhet-e olyan tudomány, amint azt az előbb leírtuk. Természetesen nyilvánvaló jelei vannak annak, hogy emberi természetünk mai állapotában megromlott. Ebből eredően az ember kevéssé képes a tényeket igazi értéküknek megfelelően bensőleg felfogni és megválaszolni. Ez a gyengeség fakadhat a velünk született érzéketlenségből (szó szerint értve!), vagy olyan általános tompultságból, amely az élet folyamán alakult ki; vagy éppen bizonyos hatások és gyakori ismétlődések következtében jöttek létre: mert amit sokszor hallunk, ami régóta ismeretes, az „hidegen hagy bennünket”. Hozzá járul még, hogy személyes ügyeink gyakran túlzottan lekötnek és minden másra szinte hozzáférhetetlenné tesznek minket. Felfogjuk saját gyengeségünket és szenvedünk tőle. Az sem segít ezen, hogy mindennek megvan a lélektani törvénye. - Máskor viszont boldogok vagyunk, ha megtapasztaljuk, hogy fogékonyak vagyunk mély és valódi örömre, - sőt még az igazi fájdalom is nagy adomány az érzéketlenség merevségéhez képest. Különösen sajnálatos a vallás iránti érzéketlenség. Sok hivő aggasztóan úgy érzi, hogy az üdvtörténet tényei egyáltalán nem, - vagy már nem - tesznek olyan mély benyomást rájuk, mint az „illenék” és éppen ezért nem is nyújtanak már olyan formáló erőt életüknek. A szentek példája megmutatja, hogy tulajdonképpen milyeneknek is kellene lenniük. Ahol valóban élő hit van, ott a hitigazságok és Isten „nagy tettei” alkotják az élet tartalmát; hozzájuk képest minden más háttérbe szorul, és ezek alakítanak minden mást. Ez a <i>„szent tárgyilagosság”</i> a Szentlélekből újjászületett léleknek az eredeti, benső fogékonysága. Ha a lélek megfelelő mélységben befogadja a hozzá közeledő kegyelmet, akkor mentes lesz a gátlásoktól, könnyedén és örömmel engedi, hogy az élő, mozgékony és alakításra kész erő vezesse és formálja. Ha egy szentségre törekvő ilyen módon fogadja be a hit igazságait, akkor jut el a szentek tudományára. Ha pedig a kereszt titka lesz belső formálója, akkor elérkezett <i>a kereszt tudományához</i>. </div>OCDS Karmelhttp://www.blogger.com/profile/13020347374580028325noreply@blogger.com0