Bevezetés:Keresztes Szent János, mint író
Ha Keresztes Szent Jánosnak a keresztről szóló tanítását egész lelki mélységében meg akarjuk érteni, akkor el kell fogadnunk írásainak minden jellegzetességét, különös sajátosságát, keletkezését és további sorsát.
Mivel az egyház Szent Jánost egyházdoktorrá nyilvánította, ezért hozzá kell fordulnia mindenkinek, aki a katolikus hit tanítása szerint a misztika kérdéseiről eligazítást akar kapni. A katolikus egyházon kívül is elismerik, hogy ő olyan vezető szellem és megbízható iránymutató, akit senki sem nélkülözhet, ha komolyan szeretne behatolni a benső élet titokzatos birodalmába. Keresztes Szent János azonban nem adott semmiféle rendszert a misztikáról. Írásainak célkitűzése nem volt elméleti, bár meglehetősen jó elméleti szakember volt, akit a tisztán tárgyi összefüggések talán jobban megragadtak, mint azt eredeti célkitűzése megkívánta. Mégis inkább „kézenfogva vezetni” akart - amint azt Areopagita Dénes mondja magáról - lelkivezetői munkáját írásaival akarta kiegészíteni. Írásai nem maradtak ránk teljes egészükben. Mindazt, amit fogsága előtt alkotott, saját maga vagy mások semmisítették meg. A reform miatti második üldöztetése is sok emléktől fosztott meg minket, például azoktól az értékes írásoktól, amelyeket a kármelita nővérek szóbeli tanításai nyomán jegyeztek fel. Leveleinek is csak kis része maradt ránk. A fennmaradt négy nagy magyarázatából (Kármelhegy Útja, Sötét Éjszaka, Lelki Ének, Élő Szeretetláng) kettő: A Kármelhegy Útja és a Sötét Éjszaka befejezetlen. De ezeknek a hiányosságoknak és feltételezhetően megoldatlan kérdéseknek ellenére is abban, ami Szent János felbecsülhetetlen hagyatékában ránk maradt, az irányelvek annyira világosak, hogy remélhetőleg választ adnak felvetett kérdésünkre.
A ránkmaradt írásoknak az igazi eredetét a toledói fogság idejére kell tennünk. Forrásuk mélységes, benső megtapasztalás. Az Istentől olyan gyakran meglátogatott s megsebzett szív boldogsága és gyötrelme csak lírai vallomásban találja meg közvetlen kifejezését. A Lelki Ének első 30 versszaka a börtönben készült, - talán még a Sötét Éjszaka Dala is, - ezek alapjául szolgálnak a hasonló című tanulmánynak, valamint a Kármelhegy Útjának is. János ezeket a verseket magával hozta a börtönből (hogy emlékezetbe véste-e, vagy feljegyezte, - erről eltérnek a tanúságtételek), és csak később közölte néhány bizalmas barátjával. Lelki fiai és leányai kérésének köszönhetjük, hogy elkészítette a verseket magyarázó értekezéseit. Ezekben az értekezésekben János belső élményét a költői nyelvezetből átteszi a filozófiai és a teológiai gondolkodás kifejezéseibe. Bár János kevés skolasztikus szakkifejezést használ, de annál bőségesebben alkalmazza az életszerű képeket. Fokozatosan kiszélesíti a tapasztalatai alapot: az önmagában átélteket kiegészíti azzal, amiket, mint lelki vezető mások benső életéből megismert. Széleskörű tapasztalata megóvja az egyoldalúságtól és a téves általánosításoktól. Mindig tekintetbe veszi a lelki élet lehetséges útjainak sokféleségét és a kegyelmi irányításban gyöngéden és könnyedén alkalmazkodik az egyes lelkek sajátos adottságaihoz. A belső élet törvényeiről adott tanításának kimeríthetetlen forrása a Szentírás. A Szentírásban találja meg belső megtapasztalásainak biztos megerősítését. Ugyanakkor a saját élményei feltárják előtte a szent könyvek misztikus jelentését. A zsoltárok merész képi nyelvezete, az Úr példabeszédei, sőt az Ószövetség történeti elbeszélései is mind áttetszőbbekké válnak előtte, és egyre gazdagabb, mélyebb bepillantást nyújtanak abba, ami őt igazán érdekli: a léleknek Istenhez vezető útjába-, és Isten működésébe a lélekben.
Isten az emberi lelket önmagáért teremtette. Önmagával akarja egyesíteni az embert, és - már ebben az életben – megajándékozza isteni életének mérhetetlen teljességével és felfoghatatlan boldogságával. Isten erre a célra irányítja az embert, de önmagának is minden erővel törekednie kell. Az Istenhez vezető út szűk, meredek és fárasztó. Sokan lemaradnak az úton. Kevesen jutnak túl a kezdeti nehézségeken, és csak kevesen érkeznek célba. A lemaradás okai az út veszélyei, - amelyek eredhetnek a világtól, a gonosz lélektől, a saját természetünkből, - és mindehhez hozzájárul még a tudatlanság és a megfelelő vezetés hiánya. Sokan nem is értik meg, mi játszódik le bennük, és ritkán akad valaki, aki felnyitná szemüket. Az ilyeneknek János felajánlja: szívesen lesz vezetőjük. Szánalmat érez ugyanis a lelki tévelygőkkel szemben és fáj neki, hogy Isten műve a lelkekben ilyen akadályok miatt kudarcot vall. János tud is, akar is segíteni, mert jól ismer minden utat, amely a belső élet titokzatos birodalmába vezet. Nem mondhat el azonban mindent, amit tud, és szinte állandóan fékeznie kell magát, hogy ne lépje túl azt a határt, amit feladata megkíván.
Szent János nem mindenkinek szánta művét, de bizonyára nem is akart senkit kizárni belőle. Tudja, hogy kevés embernél számíthat megértésre, csak azoknál, akiknek van már némi tapasztalatuk a belső életről. Elsősorban a kármelitákra gondolt, mert az ő sajátos hivatásuk a bensőséges imaélet. De tudja, hogy Isten kegyelme nincs kötve semmiféle rendi ruhához vagy kolostorhoz. Így például egyik, világban élő lelki lányának köszönhetjük az Élő Szeretetlángról szóló írását. A szemlélődést keresőknek ír, tehát életüknek egy meghatározott pontján akarja kézbe venni őket, annál a válaszútnál akar segíteni, ahol legtöbben tanácstalanul megtorpannak és nem tudják, merre menjenek. Már útjuk előző szakaszán is rendkívüli nehézségekkel találkoznak. Ha pedig az új út áthatolhatatlan sötétségen át vezet -, kinek van bátorsága ahhoz, hogy egyedül nekivágjon? Az a válaszút, - amiről itt szó van -, az elmélkedés és a szemlélődés (a meditáció és a kontempláció útja. Eddig a lelki élet keresői talán a szentignáci módszer szerinti elmélkedésben gyakorolták lelki képességeiket: az érzékeket, a képzeletet, az emlékezetet, az értelmet és az akaratot. Most azonban mindezek felmondják a szolgálatot. Minden erőfeszítés hiábavaló. Azok a lelki gyakorlatok, amelyek különben a belső öröm forrásai, most elviselhetetlenül üres és terméketlen gyötrelemmé válnak. Az ilyen embernek már arra sincs semmi hajlandósága, hogy világi dolgokkal foglalkozzék. Legszívesebben csendesen időznék és nyugodtan, mozdulatlanul pihenne. Úgy gondolja azonban, hogy ez henyélés és időpocsékolás. Ilyen állapotban van a lélek, amikor Isten be akarja vezetni a Sötét Éjszakába. A keresztény nyelvhasználat szerint egyszerűen keresztnek mondjuk az ilyen lelki állapotot. Korábban már szó volt arról, hogy a Kereszt és az Éjszaka kapcsolatban vannak egymással. Csakhogy csupán egy jelentésbeli rokonság bizonytalan állításával nem jutunk előbbre. Szent János néhány írásában olyan határozottan beszél a kereszt jelentőségéről, hogy ezzel mintegy igazolta a mi felfogásunkat, hogy az ő élete és tanítása a jól kialakított kereszt tudománya volt. Viszonylag mégis kevés ilyen igazolási helyünk van. Keresztes János verseiben és értekezéseiben az uralkodó szimbólum nem a Kereszt, hanem az Éjszaka. A Kármelhegy Útjában és a Sötét Éjszakában az Éjszaka áll a középpontban. A Lelki Énekben és a Szeretetlángban is visszatér az Éjszaka, - bár más írások főleg az Éjszakát követő lelki állapotot magyarázzák. Mindezek szükségessé teszik, hogy pontosan tisztázzuk a Kereszt és az Éjszaka kapcsolatát, világosan lássuk, mi a Kereszt jelentősége János tanításában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése