Kereszt és az Éjszaka – Az érzékek éjszakája
1. A szimbólumjellegben található különbség: a szimbólum és a kozmikus kifejezés
Első kérdésünk, hogy vajon a kereszt és az éjszaka azonos értelemben vett szimbólumok-e? A szimbólum szót többféle jelentésben használják. Néha egészen tág értelemben mindazt az érzékelhetőt értik rajta, amivel valami szellemit jelölünk. Vagy jelenti mindazt, amit a természetes tapasztalatból ismernek, és ezekkel utalnak az ismeretlenre, vagy a természetes módon megismerttel a felfoghatatlanra mutatnak. Ilyen tágabb értelemben a keresztet és az éjszakát egyaránt szimbólumnak nevezhetjük. Az ellentét akkor válik világossá, ha figyelembe vesszük a jel és a kép különbségét. A kép - ugyanis, mint képmás - belső hasonlóság alapján utal a megmintázottra. Aki a képet képmásnak látja, a hasonlítás alapján következtetve az ősképre gondol, és a képből megismeri vagy újból felismeri a megmintázottat. A jel és a jelzett dolog között viszont nincs szükség tartalmi megegyezésre. Kapcsolatukat önkényes megállapodás határozza meg. Ismernünk kell ezt a megállapodást ahhoz, hogy megérthessük a jelet.
A kereszt nyilvánvalóan nem valódi értelemben vett kép. (Amikor jelképnek nevezzük a keresztet, ez nem jelent sokkal többet, mint az imént körülírt tágabb értelmű szimbólumot; valami szemlélhetőt, amely a szemlélhetőn túli értelmére utal.) A kereszt és a szenvedés között azonban nincs közvetlenül fogható hasonlóság, de mégsem önkényesen megállapított a jelviszony. A kereszt jelentése története során gyarapodott. A kereszt nem csupán természetes tárgy, hanem olyan eszköz, amelyet az emberi kéz meghatározott célra alkotott és használt fel. Mint kínzó eszköz a történelemben összehasonlíthatatlanul nagy jelentőségű volt. A kapott szerepéről csak az tud valamit, aki a keresztény kultúrkörben él. Már a kereszt látható alakja is közvetlenül felidézi a vele egybefonódó értelmet. A kereszt tehát jel, de olyan jel, amelynek jelentését nem mesterségesen kapcsolták hozzá, hanem ez a jelentés hatékonysága és története alapján valóban megilleti. A kereszt látható alakja magában foglalja belső értelmi összefüggését. Ennek az értelmi összefüggésnek eleget teszünk, ha a keresztet ismertetőjelnek nevezzük.
Az éjszaka viszont sajátos értelmű természeti jelenség. Ellentéte a fénynek; homályba borít minket és homályba borít mindent. Nem tárgy; mivel nem áll fenn önmagában. Nem is kép abban az értelemben, amennyiben a képen látható ábrázolást értünk. Az éj láthatatlan és alaktalan. És mégis észrevesszük, mert sokkal közelebb van hozzánk és szorosabb kapcsolatban van velünk, mint egyéb tárgy és alak. Amint a fény elénk tárja a dolgok látható tulajdonságait, úgy nyeli el mindazt az éjszaka, és azzal fenyeget, hogy minket is elnyel. Ami elmerül az éjszakában, az nem egyszerűen a semmi. Minden megmarad benne, de olyan meghatározatlanul, láthatatlanul és alaktalanul, mint maga az éjszaka, vagy pedig árnyékszerűen és kísértetiesen; éppen ezért olyan fenyegető. Nem csak azt érezzük, hogy az éjszakában lappangó veszélyek létünket külsőleg fenyegetik, hanem belsőnkbe is behatolnak. Elveszítjük érzékeink használatát, az éjszaka gátol mozgásunkban, megbénítja erőinket és magányossá tesz, magunk is árnyékszerűvé és mintegy rémképekké válunk. Az éjszaka előíze a halálnak. Mindennek a megtapasztalásnak nemcsak életszerű, hanem lelki-szellemi jelentése is van. A kozmikus éjszaka úgy hat ránk, mint az átvitt értelemben vett éjszaka. Vagy fordítva is mondhatjuk: azt, ami a kozmikus éjszakához hasonló hatásokat hoz bennünk létre, átvitt értelemben nevezzük éjszakának. Mielőtt még ezt a jelenséget megérteni próbálnánk, tudnunk kell azt is, hogy a kozmikus éjszakának kettős arculata van. A sötét és ijesztő éjszakával szemben áll a holdvilágos, varázslatos éj, amelyet enyhe, szelíd fény áraszt el. Ez az éj nem nyeli el a dolgokat, hanem inkább felragyogtatja éjszakai arcukat. Minden kemény, éles és rikító vonást enyhít, tompít, és kiemeli azt a lényegest, amely a napvilágnál sohasem látszik. Megszólaltat olyan hangokat, amelyeket elnyom a nappali zaj. Véget vet a nap rohanásának és lármájának, nyugalmat és békét hoz. Mindez hatással van lelki-szellemi életünkre. A lelki éjszaka szelíd ragyogásában az ember mentesül a napi robotjától és szabadon, oldottan, összeszedetten behatol saját lényegének, életének, a világnak és a másvilágnak mélyebb összefüggéseibe. És az éjszaka békéjében hálás lélekkel lehet pihenni.
Ilyesmikre kell gondolnunk, ha jól akarjuk érteni Keresztes Szent Jánosnak az éjszaka-szimbolikáját. Élete és költészete tanúsítja, hogy mennyire érzékeny és fogékony volt a kozmikus éjszaka minden árnyalatára. Egész éjjeleket töltött az ablaknál, miközben a távoli vidéket, vagy a szabad eget kémlelte. És mindmáig felülmúlhatatlan szavakkal énekli meg az éjszakát. (Lelki Ének, 15. versszak)
A lélek hasonlít a szeretőhöz.
La noche sosegada
En par de los levantes
de la aurora,
La musica callada,
La soledad sonora,
La cena, que recrea y enamora.
Szép vagy, akár a csöndes éj,
melyben dereng a hajnal.
Halkan csengő muzsika vagy
és zengő magány,
s üdítő vacsora, mely fölpezsdít
a szerelemre.
Amikor János, mint gondolkodó magyarázataiban az éjszakáról beszél, akkor abban mindazt a teljességet érinti, amit ez a szó a költőnek és embernek jelent. Megpróbáltuk az éjszakát - mint szimbolikus kifejezést - néhány vonással, de közel sem kimerítően visszaadni. Most pedig azt akarjuk megérteni, amit az éjszaka ilyen módon szimbolikusan kifejezhet. János ezt a szimbolikus értelmet bőven megmagyarázta és ezért erre még visszatérünk. Most csak futólagos pillantást vessünk a fenti szimbólum-kapcsolat sajátosságára. A misztikus éjszakát nem kozmikus értelemben kell felfogni. Ugyanis nem kívülről hatol belénk, hanem forrása a lélek bensejében van és csak azt a lelket árasztja el, amelyben feltör. A bensőnkben létrehozott hatásai azonban nagyon hasonlítanak a kozmikus éjszaka hatásaihoz. Feltételezi a külső világ elhomályosodását -, még akkor is, ha künn ragyogó napfényben úszik minden. - A lelket magányba, sivár pusztaságba viszi, erőit lebilincseli, ijesztő rémképekkel szorongatja. A lélekben mégis feltör az éjszakai fény és egy új világot tár fel bennünk. A világot kívülről és belülről világítja meg, úgy, hogy mi ezt a világot teljesen megvalósultan, mint ajándékot kapjuk vissza.
A kozmikus és a misztikus éjszaka viszonyára próbálunk fényt deríteni, amennyiben ez az első bevezető megfontolások alapján lehetséges. Nyilvánvalóan nem olyan jelkapcsolat ez, amit külsőleg és önkényesen állítottunk fel, - de nem is okilag vagy történetileg kibontakozó összefüggés, mint az ismertetőjelnél. Itt olyan mély tartalmi összhang van, ami lehetővé teszi, hogy mindkettőt ugyanúgy nevezzük. Ha az éjszaka képét alkalmazzuk, akkor tudjuk, hogy ez az elnevezés elsősorban a kozmikus éjszakára illik, és onnan visszük át a misztikus éjszakára, hogy egy közismert jelenség segítségével feltárhassunk valami ismeretlent és nehezen hozzáférhetőt, ami az előbbihez hasonló. Képviszonyról azonban nem lehet szó, mert nem az egyik mintájára alkottuk a másikat. Itt inkább a szimbolikus kifejezés - viszonyára kell gondolnunk, ami általában fennáll az érzékelhető, és a szellemi között. Úgy, mint az arckifejezés és az arcjáték a lelki tulajdonságoknak és a lelki életnek a kifejezői -, vagy amint a természetben megnyilvánul a szellemi, sőt az isteni (valóság). Itt ugyanis egy olyan eredeti egység és tárgyi összefüggés van, amely az érzékelhető dolgot alkalmassá teszi arra, hogy a szellemit felismerhetően feltárja.
A természetes és a misztikus éjszaka képi viszonyából csak mindkét részről megfelelő „hasonlóság” áll fenn. Ami ebben a hasonlóságban „azonos”, az nem fogható fel, hanem csak bizonyos egybehangzó vonásokkal jelölhető. Ez a hasonlóság a képi viszonytól nemcsak abban különbözik, hogy hiányzik a képmási jellege, - hanem azon körülmény miatt is, hogy ez a hasonlóság nem körvonalazható határozott módon. Ellentétben áll ezért a mimikai kifejezéssel is, amennyiben egy-egy lelki folyamat megfelel egy olyan határozott arcjátéknak, ami művészileg is rögzíthető. A kozmikus és a misztikus éjszaka egyaránt alaktalan, mindent betölt, ezért teljes értelmét nem lehet kifejezni, csak jelezni. A sötét éjszaka egész világnézetet és létértelmezést foglal magában. Ami ezzel az éjszakával közös, az ennek a világnézetnek és létértelmezésnek a ténye és a jellegzetessége. Felfoghatatlan ez is, az is, mégis a kettőnek az értelme világosan fedi egymást és egyik kaput nyit a másik felé - nem önkényes kiválasztás, nem is előre eltervezett megállapodás alapján - hanem a szimbolikus tapasztalat átélésében. Ebben az élményben az ember a két éjszaka ősi összefüggéseire bukkan, és ezzel a fogalmilag kimondhatatlanra is alkalmas képi kifejezést talál.
Ezek után a Kereszt és az Éjszaka szimbólumjellegének különbségét röviden összefoglalhatjuk:
A kereszt ismertetőjele mindannak, ami Krisztus keresztjével okozati vagy történelmi összefüggésben van. Az éjszaka pedig szükségszerűen kozmikus kifejezése Keresztes Szent János misztikus világszemléletének. Az éjszaka-szimbólum túlsúlya annak a jele, hogy a szent egyháztanító írásaiban nem annyira a teológus, hanem a költő és a misztikus vitte a szót, habár mint teológus lelkiismeretesen vigyázott a gondolatok és kifejezések pontosságára.
(II. Fej. A kereszt tanítása, folyt.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése