A szellem és a hit – A halál és a feltámadás [7]

Az emlékezet kifosztottsága

      Keresztes Szent János a fent idézett magyarázatokban, főleg az értelem és a hit viszonyával foglalkozott, amennyiben ezek az Istennel való egyesülést segítik elő. A lélek széles, belső világa tárult fel előttünk. A lelki folyamatoknak olyan sokféleségét mutatja be, amelyekről a mindennapi tapasztalásnak sejtelme sincs; mesteri kézzel írja le és a lelki történések összefüggésében vizsgálja jelentőségüket. A mi feldolgozásunkban lehetetlen, hogy a felmerülő kérdéseknek és távlatoknak teljességét akárcsak jelezzük is. Inkább kiemeljük azt, ami a mi szempontunkból fontos. Előbb azonban még kövessük szentünk gondolatmenetét. Az előzőekben János már hangsúlyozta, hogy a hit útja a sötét éjszakán át vezet, és ugyanakkor keresztút is. Eddig azonban olyan sokszor volt szó fényről és boldogságról, hogy néha már úgy tűnt, mintha eltértünk volna az éjszaka és a kereszt témájától. De itt még nem a cél előzetes ábrázolásáról volt szó, hanem arról, amit tudnunk kell ahhoz, hogy megérthessük az utat, - a megvilágosításoknak és kegyelmeknek ezt a gazdagságát csak ezért fejtettük ki, hogy megmutassuk mindazt, amiről le kell mondanunk. Mert aki már részesült ebben a gazdagságban, csak az tudja jól felmérni, milyen fájdalmas lehet az önkéntes kifosztottság. Milyen sötét lesz akkor, ha a ragyogó fény közepette behunyjuk szemünket, és mennyire valóságos keresztrefeszítettség az, ha a lélek élete megbénul és mindent elvonnak tőle, ami felüdíthetné. Említettük már, hogy ez a kifosztottság nemcsak az értelemre, hanem a többi lelki képességre is vonatkozik, az emlékezetre és az akaratra. Ezen képességek istenegyesülésének az előkészítését tárgyalja a Kármelhegy Útjának az utolsó könyve. 

      Minthogy a léleknek Istent inkább abból kell megismernie, ami nem Ő, mint abból, ami Ő..., ezért úgy kell eljutnia Istenhez, hogy a természetes és természetfeletti istenészleléseiről teljes egészében lemond, ahelyett, hogy feléjük fordulna. 

      „Távolítsunk el az emlékezet útjából minden természetes korlátot, hogy önmagunk fölé emelkedjünk és meghaladva minden körülírható ismeretet és érzékekkel megragadhatót, felemelkedhessünk a felfoghatatlan Isten magasztos reménységéhez. Először is ki kell magunkból üresítenünk minden olyan ismeretet és képet, amelyeket a testi érzékek útján szereztünk, minthogy semmiféle formában és semmilyen képben sem tudja az emlékezet megragadni Istent. Ezért minden, Istenen kívüli formától meg kell szabadulnunk. Amikor a lélek már Istennel egyesült, mentes minden alaktól és képtől..., a képzelőerő többé már nem működik, az emlékezet elmerül a legfőbb Jóban, tökéletesen megfeledkezik önmagáról anélkül, hogy bármire is emlékeznék. Ez a tökéletes kiüresedés az egyesülésben megy végbe - és éppenúgy, mint az egyesülés - nem csupán saját tevékenységünk gyümölcse. Valami egészen rendkívüli történik itt. Ha az Isten megérinti az egyesülésben az emlékezetet, akkor hirtelenül az agyban egy bizonyos fajta átfordulás történik... Ez néha olyan erős lehet, hogy az ember úgy érzi, mintha teljesen elvesztené a fejét, elhagyja az értelme és érzékelése. És az emlékezet ekkor... szabadul és tisztul meg minden ismerettől... A képzelőerő annyira lebénul, és az emlékezet olyannyira megfeledkezik mindenről, hogy egy bizonyos idő kell ahhoz, amíg magához tér és észreveszi, mi történt ezalatt”. A képességeknek ilyen kikapcsolása csak az egyesülés kezdeti fokán fordul elő, a tökéleteseknél már nem így van. Őket a Szentlélek irányítja és kellő időben figyelmezteti arra, mit kell tenniük és így mentesek maradnak az átmeneti állapotra jellemző külső, viselkedésbeli hibáktól. 

      Az Istentől létrehozott tökéletes tisztulást mi csak passzíven tapasztaljuk meg. Amit a léleknek tennie kell, az csak a felkészülés arra, hogy bármit is közvetítsenek az érzékek, „abból semmit se őrizzen meg az emlékezetben, hanem azonnal felejtse el, és ha szükséges, más dolgokra gondoljon. Semmilyen kép se maradjon az emlékezetben, úgy, mintha ennek megfelelő dolgok soha nem is léteztek volna. Engedje emlékezetét kötetlenül és szabadon, ne próbálja rávenni semmiféle mennyei vagy földi dolgoknak a szemléletére. ... Engedje ..., hogy minden feledésbe merüljön, mert mindezek csak gátolják útjában”.